szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A nigériai biztonsági szolgálat kizárta, hogy terrorcselekmény következménye lett volna az a vasárnapi lagosi robbanás, amely egy banképületet és néhány szomszédos lakó- és üzletházat döntött romba. A mentőbrigádok kedd reggelig negyven holttestet találtak a romok alatt.

A helyi rendőrség szóvivője szerint az eddigi vizsgálatok eredményei balesetre, véletlen gázrobbanásra utalnak. Valószínűnek tartják, hogy vannak még holttestek a leomlott épületek törmelékhalmaza alatt, túlélők felleléséhez azonban már nem fűznek sok reményt. Mintegy ötven sérültet ápolnak továbbra is lagosi kórházakban.
A vasárnapi, Nigéria üzleti fővárosában, Lagosban bekövetkezett detonáció több kilométerre elhallatszott, és a katasztrófa helyszínén gomolygó füstoszlop a város távoli részéből is látható volt. A felrobbant épület földszintjén a Prudent Bank székháza, a többi szinten magánlakások voltak. Vasárnap lévén, a bank zárva volt, a lakásokban azonban többnyire otthon tartózkodtak az emberek. A robbanás nyomán megrongálódott, és veszélyesen megdőlt két szomszédos épület is. Az egész éjszaka dolgozó mentők munkáját nehezítette, hogy fosztogatók hada lepte el a szerencsétlenség helyszínét, s állandó csatározás folyt a romok közt értékeket kereső zsákmányolók és a kivezényelt biztonsági erők között is. (MTI)

A börtönben is új találmányok szabadalmait írja a dollármilliárdos csalásért elítélt Elizabeth Holmes

A börtönben is új találmányok szabadalmait írja a dollármilliárdos csalásért elítélt Elizabeth Holmes

Az embereknek elegük lett a drogozó és a gyepükön kefélő hippikből – sajátosan magyarázza Seth Rogen Trump hatalomra kerülését

Az embereknek elegük lett a drogozó és a gyepükön kefélő hippikből – sajátosan magyarázza Seth Rogen Trump hatalomra kerülését

Áprilisban érkezik Magyarországra az Európai Parlament jogállamisági tényfeltáró delegációja

Áprilisban érkezik Magyarországra az Európai Parlament jogállamisági tényfeltáró delegációja

Szijjártó megnyugtatta az oroszokat: a szankciók ellenére is tudunk fizetni a gázért

Szijjártó megnyugtatta az oroszokat: a szankciók ellenére is tudunk fizetni a gázért