szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A jugoszláv parlament mindkét háza nagy többséggel elfogadta kedden az új szerb-montenegrói államközösség alkotmányos alapokmányát, illetve az alaptörvény végrehajtásáról szóló jogszabályt, így Jugoszlávia hivatalosan is megszűnt. Az ország új neve Szerbia és Montenegró államközösség, amely sok politikus szerint nem lesz hosszú életű. 

A parlamenti szavazás után Dragoljub Micunovic parlamenti elnök ünnepélyes keretek között kihirdette az alaptörvényt, amivel hivatalosan megszűnt létezni a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság (JSZK), jogutódjává a Szerbia és Montenegró nevű államalakulat vált.
   
Bár a jogszabályokat a parlament mindkét háza elfogadta, az alsóházi vitában a baloldali és a radikális ellenzék élesen bírálta az alapokmányt és a kísérő törvényt is, azzal vádolva a kormánykoalíciót, hogy a két dokumentum végrehajtásával "a demokrácia alapszabályaival ellentétesen és az alkotmányt sértve eltemeti Jugoszláviát". Kovács Oszkár, a Szerbiai Szocialista Párt frakcióvezetője leginkább a dokumentumok gazdasági vonatkozásait tette kritika tárgyává, mondván, a szóban forgó rendelkezések alapján olyan ország alakul, amelyben semmi esély sincs a gazdaság működtetésére, mivel a két tagköztársaságnak nem lesz közös gazdaságpolitikája, jegybankja és költségvetése sem. Vojislav Seselj radikális pártvezér azzal vádolta a kormánykoalíciót, hogy a külföld akaratára önkényt alkalmaz és államcsínyt hajt végre, aminek következményeképpen megsemmisül a szövetségi állam. Vladan Batic, a kormányzó Szerbiai Kereszténydemokrata Párt elnöke úgy vélekedett, semmi esély Szerbia és Montenegró államközösségének fennmaradására, s ez három hónapon belül kiderül, azután pedig a két köztársaság útjai elválnak a cseh-szlovák modell mintájára.
  
A szavazás után a szövetségi parlament kedd este megtartotta rövid ünnepi ülését, amelyen megjelentek a szerb-montenegrói államjogi kapcsolatok átalakításáról szóló belgrádi megállapodás aláírói, közjogi méltóságok és külföldi diplomaták. Csak a montenegrói függetlenségpárti vezetés hiányzott, a többi között Milo Djukanovic kormányfő és Filip Vujanovic parlamenti elnök, akik ugyancsak ellátták kézjegyükkel a belgrádi megállapodást. (MTI)

Magyar Péter köröket ver Orbán Viktorra az interneten

Magyar Péter köröket ver Orbán Viktorra az interneten

Három autó karambolozott Mánfa és Árpádtető között, teljes az útzár

Három autó karambolozott Mánfa és Árpádtető között, teljes az útzár

Először adtak el több villany-Mustangot, mint benzines Mustangot

Először adtak el több villany-Mustangot, mint benzines Mustangot

A Meta „meghallotta Trump üzenetét”, állítja Frances Haugen Facebook-szivárogtató

A Meta „meghallotta Trump üzenetét”, állítja Frances Haugen Facebook-szivárogtató