szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Kínai geológusok hatalmas természetes víztárolót fedeztek föl a Takla-Makán sivatag alatt. A földalatti vízkészlet nagyságát a geológiai tanulmányok intézete 36 milliárd köbméterre becsüli.

A föld mélyében rejtőző vízmennyiség eszerint akkora, amekkora a Három Szurdok gát megépítését követően, a Jangce folyó felduzzasztásával keletkező mesterséges tó térfogata lesz. Szakemberek szerint a Takla-Makán alatti vízkészletből évente egymilliárd köbmétert lehetne felhasználni a felszín öntözésére. Ez kapóra jön Kínának, az országnak ugyanis az utóbbi évtizedekben sok gondot okozott az északnyugati országrészt sújtó krónikus szárazság.
Kínai geológusok a takla-makáni lelettel csaknem egyidejűleg jelentős ivóvíz-készletre bukkantak a Lop-nór tóhoz közeli sivatag alatt is. Ezt a kietlen, barátságtalan vidéket Kína a múltban főként nukleáris és rakétakísérletekre használta. (MTI)
Gorka Sebestyén korábban elbukott az átvilágításon, most mégis magas pozícióba kerülhet Trump mellett

Gorka Sebestyén korábban elbukott az átvilágításon, most mégis magas pozícióba kerülhet Trump mellett

Mága Zoltántól vehetett át díjat Leslie Mandoki

Mága Zoltántól vehetett át díjat Leslie Mandoki

Az Országos Bírói Tanács közleményben ítélte el a Kúria elnökének újévi fenyegetését

Az Országos Bírói Tanács közleményben ítélte el a Kúria elnökének újévi fenyegetését

Szuperszámítógép mindenkinek: 1000x erősebb egy laptopnál az Nvidia Digits, és az íróasztalán is könnyen elfér

Szuperszámítógép mindenkinek: 1000x erősebb egy laptopnál az Nvidia Digits, és az íróasztalán is könnyen elfér