szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az OTP az elemzői várakozásoknak megfelelő, 54 milliárd forintos eredménnyel zárta a 2002-es évet, ahogy a Mol is, amely 66 milliárd forintos eredményt ért el. A Matáv profitja 15 százalékkal csökkent ugyan, de még így is meghaladja a 81 milliárd forintot. A Rába katasztrofális évet zárt, 2 és fél milliárdos veszteséget ért el, és igen rosszra sikeredett a TVK utolsó negyedéve is.

Az OTP Bank Rt. 54,1 milliárd forint konszolidált adózás utáni eredményt ért el 2002-ben, ami 16,5 százalékos, az elemzői várakozásoknak nagyjából megfelelő növekedés az előző évhez képest - áll a társaság magyar számviteli szabvány szerinti gyorsjelentésében. A nemzetközi szabvány (IAS) szerinti konszolidált adózás utáni eredmény ezzel szemben 61 milliárd forint volt, ami 24,7 százalékos növekedésnek felel meg az előző évhez képest. Maga a bank adózás utáni eredménye 23 százalékkal nőtt és elérte a 47,2 milliárd forintot, mérlegfőösszege 2002-ben 12,3 százalékkal nőtt és így meghaladta a 2389 milliárd forintot - azaz a bank üzemi szinten továbbra is jó eredményeket ér el. Az OTP ezzel 15,7 százalékos részesedéssel rendelkezik a magyar bankpiacon; ez némi csökkenést jelent az előző évhez képest. Az OTP csoport leányvállalatai közül a legnagyobb összeggel, 3,52 milliárd forinttal az OTP Alapkezelő Rt. növelte a csoport eredményét. Rontotta ugyanakkor az eredményt az OTP Banka Slovensko A.S. mintegy 3,8 milliárd forintos - betervezett - vesztesége.
A Mol csoport 66,3 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el 2002-ben, szemben a 2001. évi 1,2 milliárd forintos nyereséggel. A nyereség meghaladja az elemzők által várt 60 milliárd forintos szintet. A Mol üzleti tevékenységének eredménye 57,8 milliárd forint volt, szemben a 2001 évi 3,2 milliárd forintos veszteséggel. A látszólag hirtelen eredményjavulás hátterében az áll, hogy a gázüzletágon a Molnak 1,2 milliárd forint nyeresége volt 2002-ben, szemben a 2001-ben elkönyvelt 122,1 milliárd forint veszteséggel. A javulás mögött az importált gáz árának 27,9 százalékos csökkenése állt. Piaci elemzők kiemelik, hogy a földgáz üzletág veszteségeinek megszűnésével a Mol 2002-ben rekord mértékű, 167 milliárd forintos üzemi cash flow-t termelt, egyedül a negyedik negyedévben 92 milliárdot. Kellemetlen hír azonban, hogy a feldolgozás-kereskedelem üzletág hatékonysága jelentősen visszaesett.
A Matáv 2002-ben  81,767 milliárd forint konszolidált adózott eredményt ért el, ami 15,1 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbi 96,266 milliárd forintnál. A cég eredménye megfelel az elemzői várakozásoknak, ám a Portfólió internetes tőzsdei lap kiemeli, hogy bár a társaság továbbra is jó eredménytermelő képességgel rendelkezik, ám határozottan mutatkoztak a kifáradás jelei. A társaság belföldi telefonforgalmi bevételei 2002-ben 118,8 milliárd forintot tettek ki, szemben a 2001. évi 123,4 milliárd forinttal, a nemzetközi forgalmi bevételek pedig 27,1 milliárd forintra csökkentek az egy évvel korábban elért 32,2 milliárd forintról. A Matáv csoportot már egyértelműen a mobil üzletág hajtja előre: a Westel Mobil Távközlési Rt. - illetve jóval kisebb mértékben a Westel 0660 - működéséből adódóan a mobil távközlési bevételek elérték a 232,6 milliárd forintot, szemben a 2001. évi 198,9 milliárd forinttal. A 16,9 százalékos növekedés elsősorban a Westel Mobil átlagos előfizető számának 45,8 százalékos bővülésével magyarázható. A Matáv macedón leányvállalata, a MakTel bevétele 12,5 százalékkal 67,5 milliárd forintra nőtt, adózott nyeresége 16 százalékos növekedés után 21,7 milliárd forint lett.
Rossz évet zárt a Rába Járműipari Holding Rt., mely 2002-ben 2,477 milliárd forint veszteséget könyvelt el, szemben az egy évvel korábbi, 1,802 milliárd forintos adózott nyereséggel. Elemzők ennél kisebb, 1,8 milliárd forintos veszteségre számítottak. A társaság nettó árbevétele 31 százalékkal, 39,403 milliárd forintra csökkent a 2001. évi 57,286 milliárd forintról. A gyorsjelentés szerint az árbevétel és az üzemi eredmény csökkenése a kedvezőtlen gazdasági, piaci és működési tényezők miatt következett be. A dollár árfolyamának gyengülése a forinthoz képest több mint 2 milliárd forinttal rontotta az árbevételt és az üzemi eredményt egyaránt.
A TVK-csoport ugyan 1,859 milliárd adózott eredményt ért el 2002-ben, ez azonban 78,61 százalékkal kevesebb a 2001. évinél. A nyereség jelentősen elmarad az elemzők által várt 7 milliárd forinttól. A cég értékesítési árbevétele 135,2 milliárd forint volt, 12,83 százalékkal alacsonyabb a 2001. évinél. A társaság a gyorsjelentésben felhívja a figyelmet arra, hogy 2002 az elmúlt évtized egyik legkedvezőtlenebb éve volt a petrolkémiában. A mélypont a negyedik negyedév volt, amikor a nyomott polimer árak mellett az iraki háborús feszültség, valamint a venezuelai olajipari sztrájk megemelte az alapanyag árakat. Az olajpiaci árak változása mellett a forint erősödése is kedvezőtlenül hatott. (MTI)

Nehammer lemond az ÖVP vezetéséről és a kancellári tisztségről is, miután elakadtak a tárgyalások az Osztrák Néppárt és a szociáldemokraták közt

Nehammer lemond az ÖVP vezetéséről és a kancellári tisztségről is, miután elakadtak a tárgyalások az Osztrák Néppárt és a szociáldemokraták közt

"Négy évvel ezelőtt demokráciánkat próbára tették, és győzött" – Joe Biden vendégkommentárja a Washington Postban

"Négy évvel ezelőtt demokráciánkat próbára tették, és győzött" – Joe Biden vendégkommentárja a Washington Postban

Ahány táj, annyi szokás: újév-köszöntő hiedelmek a világban a szőlőszemtől a kristálygömbig

Ahány táj, annyi szokás: újév-köszöntő hiedelmek a világban a szőlőszemtől a kristálygömbig

Megvannak az ötös lottó nyerőszámai

Megvannak az ötös lottó nyerőszámai