szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Magyar Televízió Rt. ettől a héttől költségtérítés nélkül közvetíti a labdarúgáson kívül a többi sportág hazai bajnoki és kupamérkőzéseit.

"Az elmúlt több mint egy évben az MTV arra kényszerült, hogy gyártási költségtérítést kérjen a képernyőre kerülő hazai sportesemények rendezőitől" - áll az MTV Rt. hétfői állásfoglalásában. "Miután azonban a kuratórium elnökségének döntése alapján a közeljövőben labdarúgó jogdíjakra csupán a válogatott mérkőzések és nemzetközi kupatalálkozók esetében költ, az esztendő 40. hetétől lemond a többi sportág hazai bajnoki és kupamérkőzései után fizetendő hozzájárulásról, s költségtérítés nélkül közvetíti azokat."
"Ez jelentős változás a tavalyi évhez képest - mondta Stevik Péter, a röplabdaszövetség főtitkára, aki már elkészítette az MTV számára azt a listát, amely az általuk közvetítésre javasolt találkozókat tartalmazza, az Extraliga alapszakaszából körülbelül 15 mérkőzést.
"Nagyon örülünk a döntésnek, az eddigi rendszer rendkívül elszomorító volt" - üdvözölte Bodrogvári Iván, a kosárlabda-szövetség főtitkára az MTV határozatát. "Korábban költeni is hajlandóak voltunk azért, hogy a képernyőre kerüljünk, így természetesen élni fogunk a lehetőséggel. Úgy gondolom azonban, hogy ez csak egy kedvező lépés volt a közvetítések ügyében, s hamarosan eljön az idő, amikor a televízió fizet a mérkőzéseinkért" - mondta.
"Nagyszerű hír - reagált Martin György, a vízilabda-szövetség első embere. - Eddig, ha jól tudom, 400 ezer forint plusz áfába került egy-egy pólómeccs televíziós közvetítése, amit a Westel állt. Egy háromoldalú szerződés értelmében tudniillik úgy oldottuk meg a képernyőre kerülést, hogy a mobiltelefonos társaság hirdetési időt kapott az MTV-től."
"Mind az MTV-vel, mind a Sport 1-gyel tárgyalunk, hogy a két csatornán összesen 15-20, bajnoki, Interliga-, kupa- és válogatott-mérkőzés kerüljön képernyőre" - összegzett Kovács Zoltán, a jégkorong-szövetség főtitkára.
A fiatal amerikaiak közel fele szerint elfogadható volt az egészségbiztosító igazgatójának megölése, de a felnőttek ötöde is így gondolja

A fiatal amerikaiak közel fele szerint elfogadható volt az egészségbiztosító igazgatójának megölése, de a felnőttek ötöde is így gondolja

5-7 perc alatt jelzi a szívrohamot egy új eszköz

5-7 perc alatt jelzi a szívrohamot egy új eszköz

Foszforbombák ledobásával vádolják az oroszok az ukránokat

Foszforbombák ledobásával vádolják az oroszok az ukránokat

Nem hajlandó fizetni az építési vállalkozó a terézvárosi házomlásban lebénult táncosnak

Nem hajlandó fizetni az építési vállalkozó a terézvárosi házomlásban lebénult táncosnak