Elindult a Napster fizetős verziója
Az egykor népszerű internetes zenei cserebörze - immár fizetős formában - Napster 2.0 néven indult újra az Egyesült Államokban. Az európai indulásról egyelőre nem nyilatkozott a Roxio szoftvercég, amely a nevet és a cserebörze működtetési jogát megvásárolta.
A fizetős verzió – melyben a felhasználók több mint félmillió zeneszámhoz férhetnek hozzá - egy zeneszám letöltését 99 centért, egy teljes albumét 9,95 dollárért kínálja.
A Napster - megszűnése előtt - a legsikeresebb online zenei cserefórum volt, amelynek zenei anyagát a felhasználók adatbázisai adták. A kiterjedt ingyenes online cseréktől több zenei kiadó érezte veszélyeztetve magát. Ezek összefogva, bírósági úton kényszerítették csődbe a Napstert.
Az 1999-ben Kaliforniában alapított Napsternek, amelynek fénykorában 60 millió "fogyasztója" volt az interneten, nem maradt más hátra, mint csődöt jelenteni, mivel egy amerikai bíróság annak idején megtiltotta a működését a szerzői jogok megsértése miatt. A Bertelsmann cég vállalta, hogy előfizetés alapján, törvényesen működő internetes zeneforrássá alakítja a Napstert - időközben 103 millió dollárt kölcsönzött is a Napsternek, és odaküldött egy igazgatót is -, de a kilátások már tavaly júliusban romlani kezdtek, amikor a Bertelsmann stratégiát váltott: általában kivonult a vonali üzletből, a Napster lehetséges fogyasztóit pedig elhódították más szolgáltatók.
A CD-író szoftvereket gyártó Roxio Inc. tavaly novemberben jelentette be, hogy 5,3 milliárd dollárért megvásárolja a Napster szinte minden eszközét. (MTI)