szerző:
hvg.hu

Az Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) megnyugodott, Görögország befejezi az olimpiai létesítmények felépítését a megnyitóra - jelenti a BBC.

Voltak kétségeink a helyszínek és az infrastruktúra elkészülésével kapcsolatban, de ezek mostanra eloszlottak. Egyetlen projekt sincs veszélyben - jelentette ki Denis Oswald, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság megfigyelője.



Miközben Gianna Angelopoulus-Daskalaki, a görög munkások hősiességét dicsérve nyugtázta az olimpiai bizottság elismerő szavait, Craig Readie, a brit olimpiai bizottság elnöke viszont megjegyezte, hogy az épületek felhúzása csupán egy része a felkészülésnek. Az építési területek helyén létrehozni egy működő szervezetet, amely képes lebonyolítani az olimpiát, szintén némi időt igénybe vesz majd – véli Readie.



Eddig a legnagyobb akadálynak a központi stadion bonyolult tetőszerkezetének felépítése látszott. A 18 ezer tonnás tetőszerkezetnek április végéig kellett volna a helyére kerülnie, de csak május 10-én kezdték meg a munkát. (BBC)
A Bauhaus reneszánsza a kelet-németországi Dessauban

A Bauhaus reneszánsza a kelet-németországi Dessauban

A kormányok után egy magánvállalat is kinézte magának a Marsot

A kormányok után egy magánvállalat is kinézte magának a Marsot

Brutális motorosbalesetről osztott meg egy felvételt a rendőrség - videó

Brutális motorosbalesetről osztott meg egy felvételt a rendőrség - videó

Patthelyzet jöhet a csepeli közgyűlésben

Patthelyzet jöhet a csepeli közgyűlésben

A bíróság szerint is jogosan zsuppolták ki a Ligetvédőket a Magyar Zene Háza építési területéről

A bíróság szerint is jogosan zsuppolták ki a Ligetvédőket a Magyar Zene Háza építési területéről

Lázár: Vásárhelyen lezárult egy korszak

Lázár: Vásárhelyen lezárult egy korszak