szerző:
hvg.hu

A római kori Pannónia legnagyobb fórumának feltárásával folytatódik Gorsium kutatása a két hét múlva kezdődő ásatási idényben.

Az elmúlt években már feltárták a fórum északi oldalát és "kibontották" a tér két hosszabbik oldalán emelt templomok maradványait. Bebizonyosodott, hogy a két templom közül a nagyobbik a császárkultusz színhelye volt, ahol az istenné nyilvánított uralkodókat tisztelték Gorsium polgárai és az odalátogatók. A másik, kisebb templom három cellájában a bennszülöttek hódolhattak isteneiknek – magyarázta Fitz Jenő, a feltárást irányító régészprofesszor. A markomán háborúk idején súlyosan megrongálódott nagyobbik templomot – egy, a feltárás során előkerült felirat-töredék tanúsága szerint – maga Septimius Severus császár építtette újjá. "Ez újabb bizonyítéka Gorsium jelentőségének" – mondta Fitz. A régészprofesszornak sikerült tisztáznia a két hatalmas csarnok hajdani funkcióját is: az egyik, amelyben oltárt és áldozati gödröt találtak, kultikus hely volt, ahol a provincia főpapja mutatott be áldozatot az isteneknek. A másik, öt részre osztott épületben – ahol Alsó-Pannónia mind az öt városának külön fülkéje volt – a tartománygyűlés ülésezett. Bár fel még nem tárták, de már azonosították a helyét Pannónia legnagyobb amfiteátrumának, ahol a légi felvételek alapján készült becslések szerint legalább 20-25 ezer néző élvezhette a viadalokat és a különféle versenyeket. A terület feltárása még évtizedekre munkát adhat a régészeknek. (MTI)
Borús, esős napunk lesz

Borús, esős napunk lesz

Hamburgert akart egy ötéves kisfiú, felhívta a 911-et

Hamburgert akart egy ötéves kisfiú, felhívta a 911-et

Augusztustól betiltják az éjszakai forgalmat Ferihegyen

Augusztustól betiltják az éjszakai forgalmat Ferihegyen

Greta Thunberg családját már a világ minden pontjáról megfenyegették

Greta Thunberg családját már a világ minden pontjáról megfenyegették

164 millió forintot érő hamis cipőket talált a NAV

164 millió forintot érő hamis cipőket talált a NAV

Amatőr ütötte ki az ötszörös sznúkervilágbajnokot

Amatőr ütötte ki az ötszörös sznúkervilágbajnokot