Nyögvenyelős győzelem a brazilok ellen
A szombati, Egyiptom elleni siker után második csoportmérkőzésén 20-19-re legyőzte Brazíliát a magyar férfi kézilabda-válogatott az athéni olimpián.
Az utolsó másodpercig izgalmas mérkőzésen a magyar férfi kézilabda-válogatott 20-19-re legyőzte a lelkesen játszó brazil csapatot az athéni olimpiai torna második fordulójában.
Mindkét csapat kemény védekezéssel nyitott, csak míg a Pánamerikai-bajnok brazilok olykor gólokat is dobtak, a magyarok erre egészen 3-0-ig, a 6. percig nem voltak képesek. Az esélyesebbnek tartott Skaliczki-gárda csak a 13. percben érte utol riválisát (5-5). Ezután fordítani ugyan sikerült, de elhúzni nem, szívósan tartották magukat a brazilok, elsősorban kapusuknak köszönhetően.
A második félidőben folytatódott a kapusok külön párbaja, aminek következtében vészes gólszegénység jellemezte az összecsapást. Ugyan megint a magyaroknál volt a sovány előny, de Mezei kiállítása alatt ez is a minimálisra csökkent, majd a 42. percben el is illant (13-13). Ettől vérszemet kaptak a brazilok, átvették a vezetést, ellépni azonban ők sem tudtak. Harcosságukra jellemző, hogy még emberhátrányban is őrizték az egygólos előnyüket.
Idegőrlő volt a hajrá, főleg amikor Diaz büntetést kapott, és a brazilok lövése két kapufát érintve kifelé pattant, így maradt a 20-19-es magyar előny. Később Baldacint állították ki, de Nagy passza rossz volt, és megint védekezni kellett. A brazil edző időt kért, s már csak 41 másodperc maradt hátra. Ezután Diaz kapott büntetést, aztán Souza lövését Fazekas megfogta, és ezzel eldőlt a két pont sorsa.
Az együttes két forduló után százszázalékos, és ezzel - ha csak nem lesz szerencsétlen körbeverés - bekerül a legjobb nyolc közé. (MTI)