szerző:
hvg.hu

Mit tehet az ember, ha késve érkezik Roger Federer sajtótájékoztatójára? Felidézi Ars è ne Lupin besurranásait, és ha kell, kúszva-mászva, de addig araszol előre az embertömegben, amíg azon kapja magát, nincs tovább, maga a "király" áll előtte.

© AP
Elképesztő volt látni a tévések, újságírók, fotósok hadát, ahogy jó alattvalóként térdelnek a lábai előtt. Még akkor is, ha megfosztották a trónjától. Igaz, így is többet uralkodott, mint Aba Sámuel és III. László együtt.

"Persze, hogy szeretnék ismét én lenni a világelső, de ez nem lesz könnyű. Nadal nagyon nagy ellenfél és nem azért harcolt mostanáig, hogy csak úgy visszaadja nekem azt, amit végre megszerzett” – mondta Federer, kissé pislogva a vakuk villogásától.

„Mit szeretnék a születésnapomra? Most mondjam azt, hogy egy kisbabát? Jó lenne, de nincs tervben, ezért beérem egy nagy tortával is. Egyébként meg azt is mondhatnám, hogy nagy felhajtás lesz, eddig sosem látott méretű tűzijátékkal köszöntenek majd, de ez csak vicc, viszont külön öröm számomra, hogy épp a szülinapomon lesz az olimpia megnyitója.”

„Nincs abban semmi meglepő, hogy itt vagyok Pekingben, nekem fontos az olimpia, hiszen hiányzik a gyűjteményemből egy ötkarikás arany. Eddig többnyire nem az első kiemeltek vihették haza, hanem a meglepetésemberek. Ha ez már törvényszerű, akkor most nekem kell meglepetést okoznom azzal, hogy első kiemeltként nyerek."

"Melyik volt a legkiemelkedőbb élményem az ötkarikás játékokon? Fogós kérdés, az egyiken megismertem életem párját, a másikon én vittem a zászlót… nagy gondban vagyok – neveti el magát, jelezvén, hogy viccel. Nagy megtiszteltetés volt, hogy zászlóvivő lehettem, de az 10 percig tartott, a szerelmemmel meg már nyolc éve élünk együtt. Magyarázzam tovább?”.

Nem kellett. Ahogy jött, el is ment. Eszembe jutott, hogy egyszer mérni kéne a fotósok idejét 100 méteren, amikor megpróbálnak utolérni egy-egy sztárt. Usain Bolt lehet, hogy bajban lenne...

Kolozsi Ildikó / Peking

hvg.hu Olimpia

Cseh Laci: "Nem remeg a lábam, ha találkozom Phelpsszel"

Összefutottak. Győztest nem hirdettek, de azért majdnem a magasba emeltük Laci karját, amikor közölte, hogy a lehető legkeményebb tekintettel nézett rá a földönkívülinek tartott amerikaira. A magyar úszóval a hvg.hu pekingi tudósítója váltott pár szót.

Nem fizetett a kukaholding Budapestnek, február közepéig vannak csak tartalékok

Nem fizetett a kukaholding Budapestnek, február közepéig vannak csak tartalékok

Megszentelték a Balatont - fotó

Megszentelték a Balatont - fotó

Magyarok győztek a klasszikus Dakar útvonalán zajló sivatagi ralin

Magyarok győztek a klasszikus Dakar útvonalán zajló sivatagi ralin

Újratervezés a pesti Harlemben: mit hoztak a felújítások?

Újratervezés a pesti Harlemben: mit hoztak a felújítások?

Hirtelen drágább lehet elektromos autóval járni, mintha benzint tankolnánk

Hirtelen drágább lehet elektromos autóval járni, mintha benzint tankolnánk

Hatvanéves lett Apa, aki 21-szer járt a világ tetején

Hatvanéves lett Apa, aki 21-szer járt a világ tetején