Nemcsik: "Három tust vett el tőlem a mérkőzésvezető!"
Szilágyi Áron bejutott a legjobb 16 közé a férfi kardozók pekingi olimpiai versenyében. A négy éve, Athénban ezüstérmes Nemcsik Zsolt, illetve Decsi Tamás viszont kiesett.
Nemcsik csalódott © MTI - Földi Imre |
Ezzel a csatával egy időben, de egy kicsit hosszabban tartott Nemcsik és a kínai Csou Han-ming (Zhou Hanming) asszója. A hazai kardozót lelkesen és főleg hangosan biztatta a közönség, főleg ahogy egyre inkább érződött, van esélye a tapasztaltabb és eredményesebb magyar ellen. Nemcsik 1-3-ról felzárkózott, majd ellépett 6-4-re, a szünetre viszont 8-7-es kínai előnnyel mentek. Aztán megint a kínai vezetett többször is, Nemcsik 10-12-ről egyenlített, majd 13-14-nél tust adott, a francia mérkőzésvezető azonban másként látta és Csounak ítélte a pontot, ezzel a legutóbbi ezüstérmes kiesett.
"Három tust vett el tőlem a mérkőzésvezető. Nem akartam foglalkozni azzal, hogy mi zajlik a pást mellett, tényleg csak a tiszta tusokra kértem videót, de egyiket sem kaptam meg. Volt, hogy meg se nézték a felvételt, láttam, hogy amint megy az asszóvezető a videobíróhoz, az már int is neki, hogy úgy volt, ahogy ítélte - mondta feldúltan a kiesést követően Nemcsik. - Tudtam, hogy nehéz mérkőzés lesz, de erre azért nem számítottam. A kínai fiú jó vívó, nem véletlenül került be a válogatottba, de eddig mindig megvertem. Most valami egészen mással rukkolt elő, mint korábban. A kiabálás miatt alig lehetett hallani a mérkőzésvezetőt, márpedig kardban nagyon fontos, hogy indulásra készen álljon az ember."
A kardvívás és a laikus nézők kapcsolatát jól lehetett érzékelni a csarnokban, a kínai szurkolók ugyanis sohasem egy-egy akció után törtek ki üdvrivalgásban, hanem csakis akkor, amikor már az eredményjelzőn megjelent, hogy vívójuk kapott pontot. Akkor viszont nagyon is.
További olimpiai híreink