szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Megint végignéztük mások örömét. Úgy, hogy tudjuk, még csak nem is a bronzmeccsen, hanem a döntőben lett volna a helyünk. Horváth Patrícia, a hollandok elleni vesztes találkozó után azt mondta, egy álommal szegényebbek lettek, de azért mindent megtesznek, hogy legalább a bronzot hazavigyék. Sikerült felrázniuk magukat.


Továbbra is hajrá!
© MTI - Koszticsák Szilárd
Két hosszabítás után még éltek a remények, Godova Gábor szövetségi kapitány is mosolygott. Bár azt mondja, az orosz rulett előtt felesleges lenne idegeskedni.

hvg.hu: Kell ilyenkor elemezni a találkozót?

Godova Gábor: Nehéz bármit is mondani, de lehet. Felőrölte az erőinket a nagy küzdelem, volt hogy erőre kaptunk, volt, hogy ismét elfáradtunk, ez a mérkőzésen látszott is. Nem szoktam ezzel foglalkozni, de a végjátékban a játékvezetők elvették tőlünk a győzelmet. Természetesen a bírók korrektek, a hosszabítás végén vissza is adták, mert akkor meg mi jöttünk a sorban, de nem kellett volna visszaadniuk, ha korábban nem veszik el.

hvg.hu: Ki lehet mondani, hogy a jobbik csapat nyert?

Godova Gábor: Sem a jobbik, sem a rosszabbik. Ez egy olyan sportág, ahol két érmet nem osztanak, van ahol egy vagy két győzelemmel bronzérmet lehet nyerni, de hát mi ebben a sportágban élünk, küzdünk és remélem, hogy ennél szebb sikereket is el fogunk érni.

hvg.hu: A büntetők előtt, mintha megnyugodott volna, még mosolyogni is láttam.

Godova Gábor: Miért, az orosz rulett előtt, mit tehet az ember? Megnyugszik. Akkor is ezt éreztem és most azt mondom, büszke vagyok a csapatomra, nagyon nagy élmény volt az olimpián játszani, persze nagy felelősség is. Úgy érzem, hogy a lányok ennek a felelősségnek a tudatában játszották végig a tornát. Egy csalódottságra van okunk, hogy nem éremmel a nyakunkban megyünk haza.

hvg.hu: A meccs végén összehívta a lányokat, mit mondott nekik?

Godova Gábor: Azt, hogy büszke vagyok rájuk! A mai mérkőzésen mindent megtettek a győzelemért, úgy mentek vízbe, mint az oroszlánok, akarták a sikert. Érem nélkül is örülnünk kell ennek. Nem esünk kétségbe, továbbra is hajrá magyarok, még keserű szájízzel is!

Kolozsi Ildikó / Peking

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Phil Collins Petőfi költeményei hatására megtanul magyarul – egy új színdarabban

Phil Collins Petőfi költeményei hatására megtanul magyarul – egy új színdarabban

Elvitték a 33 milliárdos főnyereményt az Eurojackpoton 

Elvitték a 33 milliárdos főnyereményt az Eurojackpoton 

Újabb feszültség a NER csúcsbírói között: jogkorlátozást emleget, és elítéli Varga Zs. András újévi köszöntőjét az OBH elnöke

Újabb feszültség a NER csúcsbírói között: jogkorlátozást emleget, és elítéli Varga Zs. András újévi köszöntőjét az OBH elnöke