Egészségünk szempontjából meghatározó jelentőségű tápláltsági állapotunk, a nem megfelelő étkezés ugyanis számos betegségeket, illetve szövődményeket idézhet elő. Minden olyan kóros állapotot hibás tápláltságnak (malnutríciónak) nevezünk, amelyet az energia és a tápanyagok nem megfelelő mennyisége, vagy aránya jellemez; az elhízás és az alultápláltság is malnutríció. Fontos tehát a megfelelő, személyre szabott étrend összeállítása, minél változatosabb élelmiszerekből, ételekből összeválogatva - közölte a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége. 

Egyoldalú táplálkozás. Visszaüt © sxc.hu

A pontos tápláltsági állapot első ránézésre nem állapítható meg, mert – bár függ tőle – a tápláltsági állapot nem azonos a testtömeggel. Lehetnek azonban kisebb-nagyobb változások, amelyekre különösebb vizsgálódás nélkül is felfigyelhetünk. A bőr alatti zsírszövet mennyisége ugyanis fokozatosan csökken alultápláltság esetén, s így a szemek alatti zsírszövetvesztés hatására a szem beesetté, karikássá, a pofatáji zsírszövet fogyatkozása következtében a bőr lazává, táskássá válhat. Az alultápláltság előrehaladottabb állapotára jellemző az izomszövet csökkenése, amelynek egyik tünete, hogy a halánték területe horpadttá alakul. Árulkodó lehet – mérsékelt vagy súlyos alultápláltságra utalhat – azonban már az is, ha azt tapasztaljuk, hogy az egyébként mozgásszervi betegségben nem szenvedő ember a fekvő helyzetből nehezen tud felülni.

Az alultápláltság gyakorisága kórházakban 28-50 százalék között mozog, de nagy arányban fordul elő a szociális otthonokban (az időskorúak-, a pszichiátriai betegek- és a fogyatékosok otthonai), sőt, az otthoni betegápolásban is. Kialakulásában sok tényező szerepet játszhat. A fokozottabb energiaigénnyel járó állapotok(például tartós láz) és a nagyobb mértékű tápanyagvesztések (vérzés, sebek, krónikus hányás, hasmenés) jellemzően növelik az alultápláltság kockázatát.

Az elégtelen folyadék- és táplálékfelvétel, az emésztés-, illetve a felszívódás zavara (gyulladásos bélbetegségekben, hasnyálmirigy gyulladásnál) a túl szigorú, egyoldalú diéták szintén hozzájárulnak a tápláltsági állapot romlásához. Említhetők kifejezetten alultápláltságra hajlamosító megbetegedések is, ilyen például a daganatos, különösen a gyomor- és bélrendszert érintő és egyéb idült betegségek (idegrendszeri-, szív-, tüdőbetegségek). De kritikusnak számítanak a műtétek, orvosi beavatkozások előtti, és az azokat követő időszakok is a tápláltsági állapotot illetően. Gyakran a terápiák részét képező – a tápanyagok hasznosulását befolyásoló – gyógyszeres kezelések is negatívan befolyásolhatják a tápláltsági állapotot.

A fekvőbeteg- és a gondozást nyújtó bentlakásos intézetek idegen környezete, a megszokottól eltérő ízek és étkezési időpontok, az étkeztetés rendszere már önmagukban is egyfajta stresszt jelenthetnek az ott lakók számára. Mindemellett az idősebbek nehezebben alkalmazkodnak a megváltozott körülményekhez. Tápláltságukat befolyásolhatja a tompuló szaglás és ízérzés, a rágási-, nyelési nehézségek, a rosszabb kézügyesség és koordináció.  A mentális (agyi) funkciók romlása, az önellátási akadályozottság vagy képtelenség, valamint a depresszió következtében is csökkenhet az étkezés iránti érdeklődésük.

Egy-egy rendszeresen ismételt vizsgálat alapvető fontosságú az alultápláltság szűrése, kockázatának megítélése szempontjából. Összetett betegségek esetében azonban megbízhatóbb – a relatív tápanyaghiányt is jelző – eredményt kaphatunk, ha több dimenzióban vizsgálódunk.

Az antropometriai (testméréstani) vizsgálatok közül legáltalánosabb a testtömeg és a magasság mérése. Ezek alapján meghatározható a testömegindex (Body Mass Index, BMI), ami a kilogramban mért testtömeg és a magasság méterben kifejezett négyzetének a hányadosa. A 20 alatti BMI rizikótényezőnek számít, a 18,5-nél kisebb érték pedig alultápláltságnak. Még egy túlsúlyos emberről (25 feletti BMI esetén) is kiderülhet azonban, hogy bizonyos szempontból alultáplált – jelentősebb súlyvesztés miatt mennyiségileg, illetve a fehérje-, vitamin- vagy ásványi anyag hiány miatt minőségileg.

Fontos megjegyezni, hogy az ödéma (folyadék gyülem) alultápláltság következtében is kialakulhat, de más betegségekre is visszavezethető. Ilyen állapotban ránézésre jó a kondíció, normál a súly, ezért megtévesztő lehet. A bőrredő vastagság meghatározott helyeinek mérésével (bőrredőmérő használatával) megállapítható a bőr alatti zsírszövet mennyisége és eloszlása, ami alapján következtetni lehet az egész test zsírtartalmára. A testzsírszázalékot az úgyínevezett bioelektromos impedancia analízissel (BIA-módszerrel) szintén meghatározhatjuk. (Működési elve azon alapul, hogy a test elektromos ellenállása arányos a test zsírtartalmával.)

Habár nem szívleljük az olykor „időrablónak” tűnő kérdőíveket, mégis nagyon fontos, hogy a páciensek és hozzátartozóik tisztában legyenek azzal, hogy az intézmények elsősorban ezek segítségével végeznek tápláltságra vonatkozó rizikószűrést. A kérdőívek hasonlóak, általában rögzítik a megmért testtömeget, az elmúlt időszak (3-6 hónap) alatt bekövetkezett nem kívánt testtömeg változást, valamint rákérdeznek a táplálékfelvételt befolyásoló tényezőkre, (étvágy, esetleg az émelygés, a hányinger, a hányás gyakoriságára, a nyelési nehézségre). A szakemberek ezek alapján tudják meghatározni a terápiás lépéseket és a nyomon követést.

Általában a fenti szempontok alapján megfogalmazható egyfajta besorolás az alultápláltság kockázatára nézve. Kis rizikót jelent, ha valaki megfelelő mennyiségben és minőségben táplálkozott és nem, vagy csak 5 százaléknál kevesebbet veszített a testtömegéből: 55 kilóból például leadott 2-őt, testömegindexe pedig 20-25 közötti. Közepes rizikónak számít, ha étvágytalan és 5-10 százalék közötti a fogyás mértéke, azaz 60-ból 4 kilót fogyott, vagy a BMI 18,5-20 közötti. Nagy rizikóról beszélünk, ha 10 százaléknál több a testtömegvesztés, egy 70-ből lead 8 kilót, és/vagy a BMI kisebb 18,5.

Bár a biokémiai vizsgálatok értékét (szérum összfehérje, albumin, transzferrin) a különböző betegségek és gyógyszerek is befolyásolják, nyomon követésük – más paraméterekkel összefüggésben vizsgálva – mégis fontos információkkal szolgálhat a tápláltsági állapotra nézve. Az izomerő vizsgálata (kézszorítás marokerő-műszerrel) a statikus izomerőt, a harántcsíkolt izomzat teljesítőképességét méri, amelynek révén az erőnlétet, közvetett módon a tápláltsági állapotot is jelzi.