A koszorúérbetegség, a fenyegető szívinfarktus kockázatának csökkentése a szűkült ér szívkatéterrel végzett tágításával és szükség esetén a kitágított érszakasz nyitva tartására beültetett fémháló, a sztent alapvetően megváltoztatta a túlélés esélyeit. A beavatkozás azonban nem végezhető el megfelelő alvadásgátló folyamatos szedése nélkül.
   
Ilyenkor világszerte kettős gyógyszeres kezelést használnak: az egyik szer az évszázados tabletta, a másik készítmény, ami gátolja a véralvadásban alapvető szerepet játszó vérlemezkék összecsapódását.
   
A mindennapos gyakorlatban kiderült, hogy vannak olyan betegek, akiknek a véralvadását a gyógyszerek nem gátolják elég hatékonyan és ennek az lehet a következménye, hogy a beültetett fémháló, a henger alakúra formázott sztent belsejében a vér ugyanúgy megalvad, mint a természetes, de beteg koszorúérben. Ez hasonló infarktust hoz létre, mint aminek a megakadályozására a beteget fölvették a kórházba.
   
Egy különleges laboratóriumi méréssel, a VASP index használatával megállapítható, hogy a véralvadásgátló ilyenkor alkalmazott telítőadagja milyen mértékben kötődik a vérlemezkék felszínén található receptorhoz. Franck Paganelli és munkatársai ezernél több beteget vizsgáltak, akiket koszorúértágítás céljából vettek fel a szívkatéteres laboratóriumba.
   
A kutatók a mérés eredménye alapján a betegeket három csoportba osztották. Az első csoportba azok kerültek, akiknek a véralvadása a klopidogrel adására megfelelően csökkent, a második csoport tagjainak eredménye nem volt elégséges, a harmadik csoportban lévőknek a gyógyszer adagolását még egyedibb módon kellett megszabni.
   
Ha a laboratóriumi adatok szerint, egyénileg adagolták a gyógyszert, a véralvadás okozta szövődmények gyakorisága, a szívinfarktus bekövetkezése tizedére csökkent. A mérést tehát érdemes volt minden esetben előre elvégezni, mert így a kezelőorvos eleve tudta, milyen gyógyszeradaggal lehet a legjobb eredményt elérni.