szerző:
MTI

Újabb büntetőper kezdődik ma az otthonszülést népszerűsítő Geréb Ágnes ellen; a szakmája gyakorlásától három évre eltiltott szülész-nőgyógyászt halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel gyanúsította meg augusztusban a Fővárosi Főügyészség, amiért engedély nélküli otthonszülést vezetett le a Napvilág Születésházban.

Az ügyészség korábban közleményben ismertette az MTI-vel a gyanúsítás körülményeit. Eszerint Geréb Ágnes több éve aktív tevékenységet fejtett ki a tervezett otthonszülés, mint születési mód magyarországi népszerűsítéséért. A vádlott az általa képviselt cégen keresztül az otthonszüléssel kapcsolatos ismeretek elsajátítására felkészítő tanfolyamokat tartott a XII. kerületi Alma utca 1. szám alatti lakásban.

A Napvilág Születésház Bt. az ÁNTSZ-től 2006 márciusában a II. kerületi Csalán utcai telephelyére általános szülészet-nőgyógyászat járóbeteg-szakellátásra kapott működési engedélyt. A kiadott működési engedély az Alma utcai lakásra nem terjedt ki, ahogy a fekvőbeteg-intézményen kívüli szülészeti tevékenységre sem. Megjegyezték: a vádlott 2007-ben kérelmet nyújtott be az ÁNTSZ-hez "tervezett otthonszülésben való közreműködésre", de a hatóság ezt elutasította.

Az ügy sértettjének, Sz. Hajnalkának a terhességét 2006 decemberében állapították meg. A nő ettől fogva rendszeresen járt lakóhelyén terhesgondozásra, az előírt orvosi vizsgálatoknak alávetette magát. Gyermekét nem kórházban, hanem otthoni körülmények között kívánta világra hozni. Terhessége huszadik hetében részt vett egy Geréb Ágnes által tartott "információs esten", ahol érdeklődésére a vádlott arról tájékoztatta, hogy megfelelő orvosi végzettséggel rendelkezik és kisebb műtéti beavatkozásokat szükség esetén maga is el tud végezni. Továbbá azt is elmondta, hogy rendelkezik mindazon szakmai és tárgyi feltételekkel, amelyek egy esetleges komplikáció időbeni felismeréséhez és ellátásához szükségesek.

Geréb Ágnes a továbbiakban a terhesség 37. hetében találkozott személyesen a sértettel, amikor megvizsgálta és áttekintette a terhesgondozás során keletkezett leleteket. Ezekből kiderült, hogy a nőnél elvégzett ultrahangvizsgálatok során a magzatnál rendellenességeket találtak. Az ügyészség szerint a sértett pajzsmirigy betegsége miatt, valamint azért is, mert 35. életévét beöltötte, ezért veszélyeztetett terhesnek minősült.

A nőnél 2007. szeptember l5-én indult meg a szülés, amelynek folyamata a hajnali órákban megakadt, mert a gyermeknek a válla beszorult. Geréb Ágnes "a szakmai protokollban nem ismert - műfogások alkalmazásával" próbálta megoldani a helyzetet. Kísérletei nem vezettek eredményre, ezért segítői mentőt hívtak. A helyszínre érkező mentőegység orvosa megállapította, hogy a magzat halott. A mentők a sértettet kórházba szállították, ahol lefolytatták a szülést. A magzatot ekkor megpróbálták újraéleszteni, de nem jártak sikerrel.

Az ügyészség szerint a vádlott a foglalkozási szabályok megszegésével az anya és magzata életét, egészségét közvetlen veszélynek tette ki.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Plázs

Otthonszülés: jövő hétre elkészül a javaslat

A készülő javaslat életszerű szabályozásra épül, amely biztosítani fogja a nők önrendelkezési jogát olyan ésszerű feltételek mellett, amelyek az anya és az újszülött biztonságát a lehető legnagyobb mértékben garantálják.

Hét nap

Újabb otthonszülési zűr

Életveszélyes állapotban, erősen kivérezve szállítottak a budapesti Jahn Ferenc Kórházba szombaton hajnalban egy nőt...

MTI Itthon

Törvényt hoznak az otthonszülésről

Törvény biztosíthatja januártól az otthonszülés lehetőségét. A kórházon kívüli szülést az egészségbiztosító is támogatni fogja - írta pénteki számában a Népszabadság. Magyarországon évente 98 ezer szülés történik, ebből 500-600 csecsemő nem kórházban jön a világra.

MTI Plázs

Otthonszülés: megígérték, mégsincs törvény

Az ígéretekkel ellentétben mégsem lépett hatályba rendelkezés július 1-jével az otthonszülés szabályozásáról. Az MTI úgy tudja, az egészségügyi tárcánál továbbra is dolgoznak a szabályozáson.

MTI Itthon

Az otthonszülés ügye a bíróságon folytatódik

Foglalkoztatás körében elkövetett, maradandó fogyatékosságot okozó gondatlan veszélyeztetés vétségének elkövetésével vádolja az ügyészség Geréb Ágnes szülésznőt és három társát, akik egy otthon tervezett ikerszülést akartak levezetni 2003 decemberében.

Hét nap

Otthonszülési javaslat

Tízéves gyakorlattal rendelkező szakorvos, illetve a megfelelően továbbképzett szülésznő vezethetne otthon szülést az...

Kereshetjük a védjegyet – hazai szállodák, éttermek

Kereshetjük a védjegyet – hazai szállodák, éttermek

Ilyet még nem látott: nem kellett 8 másodperc az első gólhoz

Ilyet még nem látott: nem kellett 8 másodperc az első gólhoz

Nincs már magyar krumpli a boltokban

Nincs már magyar krumpli a boltokban

Kormányközeli bulvárlap kapta meg a HVG helyét a hirdetőoszlopokon

Kormányközeli bulvárlap kapta meg a HVG helyét a hirdetőoszlopokon

Ülhetne a cégéért kapott tízmilliárdokon, de hajtja az adrenalin

Ülhetne a cégéért kapott tízmilliárdokon, de hajtja az adrenalin

Androidos telefonja van? Nagy változásra számíthat már bekapcsoláskor

Androidos telefonja van? Nagy változásra számíthat már bekapcsoláskor