Az emberi tapasztalatot alátámasztó állatkísérlet eredményeit az amerikai Deborah Clegg és munkatársai ismertették a Journal of Clinical Investigation folyóiratban, megvilágítva, hogy milyen bonyolult idegrendszeri folyamatok indulnak meg a szervezetben, amikor már tele van a gyomrunk, de még továbbra is folytatjuk az étkezést. A testünk figyelmeztetne, hogy ennyi már elég volt, de ha valami finomat eszünk, nem hagyjuk abba.
Étvágyunk szabályozásában két hormon játszik szerepet, a leptin és az inzulin. Az utóbbi vércukrot kormányozó jelentőségét valamennyire mindenki ismeri, a leptin nevének alapja pedig görög szó: leptos soványat, vékonyat jelent. Amikor eszünk, ezek a hormonok jelzik, hogy már jóllaktunk. Az amerikai kutatók feltárták, hogy bizonyos zsírsavak, amelyek az ételből fölszívódnak, eljutnak az idegsejtekig, és ott gátolják azt az idegi összeköttetést, amely a hormonok üzenetét továbbítják az étvágyunkat irányító rendszerhez.
A kísérleti patkányokat háromféle módon kezelték. Egyik csoportnak közvetlenül az agyába juttattak különböző zsírokat. A második csoport tagjainak az agyba futó éren keresztül fecskendezték be a zsírt, végül a harmadik csoportban lévő állatok naponta háromszor a gyomrukba kapták a vizsgálati anyagokat.
A kutatók háromféle zsírt adtak patkányoknak. Az egyik telített zsír, palmitinsav volt, amely a tejnek, vajnak vagy a zsíros húsoknak egyik legfontosabb összetevője. A másik olajsav volt, amely az olívaolajnak egyik legjellemzőbb eleme. Végül többszörösen telítetlen zsírsavat is alkalmaztak. Az állatok mindhárom zsíros anyagot mindhárom módon kapták. Kiderült, hogy a telített zsír, a palmitinsav gátolja azt az idegrendszeri folyamatot, amellyel a leptin és az inzulin jelzi szervezetünknek, hogy már eleget ettünk. A kétféle telítetlen zsírsavnak nincsen ilyen hatása.
"Ha olyasmit eszünk, amiben sok a telített zsír, az agyunkban megakadályozza a hormonok étvágyat csökkentő tulajdonságát - magyarázta Clegg. - Emiatt ilyenkor tovább eszünk." Ez a megfigyelés egyelőre csak állatokra vonatkozik ugyan, de elképzelhető, hogy a mechanizmus emberekben is hasonlóan működik.
