Mária Terézia az asztalra csapott, az oroszok segítettek, a Szent Jobb hazatért
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Egy írországi természettudományi múzeum meghökkentő mutatvánnyal próbálja izgalmasabbá tenni egyik kiállítását. Kezdésként a bevállalósabb látogatóktól vért vesznek.
Az ír fővárosban található Science Gallery múzeum időszakos kiállítása a fejlett biológiai eszközök és a művészet kapcsolatát, illetve a tudományos eredmények társadalmi hatásait boncolgatja, a Blood Wars, azaz Vérháború elnevezésű performansz ennek a része.
A nem mindennapi program lényege, hogy önként jelentkező látogatóktól a helyszínen vért vesznek és az ott felállított laboratóriumban "ringbe küldik" egymás ellen a mintákat. A levett vérből elkülönítik a fehérvérsejteket, majd ezeket egy közös tartályban elhelyezik. A kísérlet arra a tényre épül, hogy a fehérvérsejtek különböző típusai képezik immunrendszerünk működésének alapját, azaz nagyon leegyszerűsítve megsemmisítik a szervezetbe kerülő idegen organizmusokat. A dublini múzeum demonstrációjában a két különböző fehérvérsejt pontosan ilyen behatolóként érzékeli egymást, így megpróbálja leküzdeni a másikat – a szervezők szerint a kísérletben, megintcsak leegyszerűsítve, annak a vére kerekedik felül, akinek erősebb az immunrendszere.
A bevállalós múzeumlátogatók így képet kaphatnak arról, hogy immunrendszerük hatékonysága hogyan viszonyul a többiekéhez, a szervezők pedig remélik, hogy többek közt ezzel sikerül közelebb vinni a látogatókhoz a kiállítás anyagát.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.