szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A közegészségügy komoly kockázati tényezőjévé lépett elő Kínában az antibiotikum-rezisztencia, egyre nagyobb arányban találnak olyan baktériumokat a betegekben, amelyek ellenállnak az antibiotikumoknak - derült ki a kínai egészségügyi minisztérium kutatásából.

2010-ben több mint 270 ezer elkülönített baktérium mintát gyűjtöttek be az ország 128 kórházából, s ezek vizsgálatából arra a következtetésre jutottak, hogy egyes baktériumok ellenálló képessége elérte a 80 százalékot, ami súlyos - és sürgősen megoldandó - probléma elé állította az egészségügyi szakembereket.

A Peking Egyetem klinikai farmakológiai intézetének vezetője, a kutatásban részt vett Lu Jüan (Lu Yuan) a Hszinhua hírügynökségnek elmondta, hogy Kínában a rezisztencia aránya magasabb, mint más országokban, de egyelőre semmiféle hatékony intézkedés nem született ennek ellensúlyozására.

Az antibiotikumok klinikai használata már több mint hetvenéves múltra tekint vissza és a szerek milliók életét mentették meg. Ugyanakkor olyan új, szívós törzsek kialakulását segítették elő, amelyek a gyógyszerek hatása ellenére képesek tovább élni és szaporodni. Ennek oka elsősorban az antibiotikumok helytelen, téves használata - véli a kínai szakértő.

AP

Az egészségügyi tárca az új helyzetben szeretné elérni, hogy a rezisztencia arányát visszaszorítsák, amihez egyrészt külföldi szakembereket kívánnak segítségül hívni, másrészt fokozzák az adminisztratív ellenőrzést - közölte Lu.

A kínai egészségügyi minisztérium 2004-ben egy internetes honlapot nyitott, amelyen az érintett gyógyszerekkel szembeni ellenállásra vonatkozó tapasztalataikat, megfigyeléseiket tehetik közzé a kutatók. Ugyanebben az évben bocsátották ki az antibakteriális gyógyszerek klinikai használatára vonatkozó első hivatalos központi útmutatást.

Kína és az Európai Unió ezekben a napokban indította útjára közös projektjét, amelynek célja épp az e területen folytatandó együttes kutatás, a "globális probléma" kezelésének elősegítése.

Ez alkalomból John Dall az Európai Bizottság tagja arra hívta fel a figyelmet, hogy Európában több mint 25 ezer ember halt már meg, mert kezelésükkor az alkalmazott gyógyszerek hatástalannak bizonyultak.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!