Orbán Viktor is segített a szelfizés legalizálásában
Az Oscar-, a pápa-, az Orbán Viktor-szelfi után úgy tűnik, az egész világon csúcsra jár a szelfiőrület. Magunk megmutatásának naponta választhatjuk újabb és újabb módját, az unalmasan középszerűtől az extrémen át a nagyon kínosig. A szelfik felhasználásának elképesztő és sokkoló módjai átszabhatják a többiek rólunk alkotott képét.
Kezdetben kifejezetten ciki volt szelfizni (de ki emlékszik már erre?): ez ugyanis azt szimbolizálta, hogy hiába van ezer ismerősünk a Facebookon, senki sincs, aki lefotózzon minket. Barátok híján pedig a tükörben pózolva kell lájkokat kicsikarnunk az ismerőseinktől, hogy menőnek tűnjünk.
Mint minden netjelenség, ez is viharos gyorsasággal megváltozott. A már letűnt Planking, Harlem Shake és a „szelfin látszik a mobiltelefon a tükörben” képek utódai a nyakunkon vannak, megállás nincs, részt kell venni benne – ahogy egy magyar játékos, Niki mondja – „hogy ne maradjunk szégyenben”. A briteknél jótékonysági fontmilliókat hozó make up-mentes önfotóktól kezdve, az utóbbi hetekben Magyarországon is hódító Neknominate-en (Beer challange-en) át, az „Egy olyan játékot játszom, amiben meg kell osztanom egy képet a múltból magamról, ami a sportágamhoz kötődik…”-típusú őrületig mára sok mindent magába foglal ez a fogalom.
„Apa, ha sikerül, akkor bocsi, de nem vagyok hercegnő”
A Beer challange már Magyarországon is kezd lecsengeni, hiszen napok, hetek a mérői egy-egy felindulásnak. Ami az elején akár 100-as nagyságrendben éri a lájkokat – vagy ahogy Hevesi Kriszta pszichológus mondja: a pozitív buksisimogatást, saját jófejségünk megerősítését –, az napokkal később már nem számít ugyanannyira nagy ötletnek. Egy tegnapihoz hasonló performanszért ma már nem leszünk a közösségi oldalak főszereplői. Hetek múlva pedig már nyugodtan el is könyvelhetjük magunkat lúzereknek, akikhez csak most ért el a trend, akiket eddig nem hívtak meg (ezek a játékok meghívásos alapon terjednek tovább, a résztvevőknek két-három másik embert kell jelölniük, akiket felkérnek a terjesztésre), akik csak beálltak a sorba, ám akkor már túl késő volt.
A Nagy-Britanniában élő Vajkhoz magyar barátain keresztül jutott el a Beer challange, ő sallangoktól mentesen, az eredeti játékszabályok szerint húzta le az egy korsó sört, és a Facebookra feltöltött videója mellé mellékelte azoknak a nevét is, akiket további sörivásra buzdított. Mint mondja, épp a határon mozgott a még menő és a már ciki kategória között, amikor bevállalta a megmérettetést, hiszen már egy ideje keringtek a hasonló videók. A Budapesten tanuló Csilla is vállalta, hogy barátnőivel gyorsan legurítják a sört a meghívástól számított 24 órán belül, máskülönben ugyanis a szabályok értelmében egy tálca sörrel tartoznának az őket felkérőknek. A lányok nem vették félvállról a feladatot, a rendelkezésükre álló egy nap alatt otthon gyakoroltak a produkcióra: előbb szénsavas, majd mentes ásványvízzel készültek a sör legurítására. Ez utóbbit már természetesen kamera is rögzítette.
Csilla és Vajk a klasszikus formát választották. A 18 éves Kata és a 21 éves Bálint azonban többre vágytak. „Gáz vagy nem gáz, nem akartam beállni a játékszabályokat betartó, unalmas figurák közé” – mondja Kata, akit annál azért jobban foglalkoztatott az új őrület, mintsem kimaradjon belőle. Az érettségijére készülve a humoros oldaláról fogta meg a dolgokat: bár úgy tett, mintha mindjárt inná is napi adag sörét, helyette inkább mégis a kémia összes került a kamerák kereszttüzébe. Kata szerint a sajátjához hasonló videók a készítők kreativitását mutatják, s egyben tiltakozások az ellen, hogy egy skatulyába helyezzék őket azokkal a 14-15 évesekkel, akiknek videói elborították a közösségi oldalakat olyan üzenetekkel, mint hogy: „Apa, ha sikerül, akkor bocsi, de nem vagyok hercegnő”.
„Siess, mert nem sok marad belőle”– egy tálcányi sör története
Ha nem, vagy nem időben sikerül az „egy szuszra sörivás”, büntetés jár: egy tálca sör illeti a kihívót. Azok, akik megintcsak nem akartak átlagosnak lenni, egy doboz sört öntöttek tálcára, majd a videóban kijelentették: "siess, mert nem sok marad belőle." Kata megoldásához hasonlóan a visszautasításnak olyan kedves alternatívái is felkerültek a közösségi oldalakra, mintegy egész csirke kamerák előtti kényelmes elnyammogása vagy adakozás a hajléktalanoknak. Bálint mindezeken is túltett, ő például a különcség jegyében a WC-n ülve itta meg, amit meg kellett innia.
Az indokok ismertek: önreprezentáció, másképpen. Ki-ki szándéka és lelkiállapota szerint – magyarázza Hevesi Kriszta a fiatalok eltérő válaszreakcióit a játékokra.
Kata és Vajk egyetértenek, a Facebookon bárki ellenőrizheti őket, így konszolidáltak maradtak. Vajk időközben el is rejtette saját művét az adatlapjáról. „Amíg a gyerekek fuldokolva isszák a sört és emberek vesztik életüket játék közben, nem hagyhatom, hogy engem is ennek a csoport tagjának nézzenek” – utal az eldurvulására, ami Angliában már fiatalok életét követelte.
Ricsi 24 éves, hiába kapott felkérést a sörivásra, egyszerűen törölte azt, nem látta a mögöttes értéket, inkább, mint mondja, leülne meginni személyesen egy korsóval a felkérővel. Ő és a szintén táncos Niki viszont megszólítva érezte magát és részt vettek abban a játékban, ahol fiatalkori fotóik megosztásával népszerűsíthetik a sportágat, amiben tevékenykednek. Mások inspirálását, valamennyire saját büszkélkedésüket és a társadalomra, főleg az „ellustult fiatalokra” gyakorolt pozitív hatásokat említik motivációiknak – így személyes oldalaikon láthatók azok a képek, amelyek a sport szeretetét és fáradozásaikat adják vissza.
Patikamérleg
A szelfik mellett tehát az online játékok is az egyének aktuális érzéseit és gondolatvilágát örökítik meg, még inkább pedig azt a módot, ahogy magukat láttatni szeretnék a szereplők. A magunkról feltöltött fotókkal és videókkal szépséget, jókedvet reprezentálunk, vagy esetleg azt, hogy valamilyen érték, magasztos cél mellé állunk – összegzi Hevesi Kriszta. Úgy látja, hogy a sztárok, hírességek – például az Oscar-gálán készült elhíresült képpel, azzal, hogy a pápa is szelfin pózol fiatal híveivel és hogy Orbán Viktor is így mutatja meg lányait – végérvényesen legalizálták a szelfiket. Mostanra szinte az vált kényszerré, hogy a magukra valamit adó fiatalok is legyártsák sajátjaikat.
A pszichológus rámutat, hogy az eredetileg kényszer termelte szelfik (nincs, aki lefotózzon) ma legtöbbször még mindig azt az épített, kreált imázst közvetítik, amiket készítőik láttatni akarnak, hacsak nem kerül középpontba valami olyan nagy dobás, mint a sminkmentes szelfiképek Angliában.
Akkor ugyanis egy patikamérleg precizitásával döntünk a külsőnk én-prezentálása és az adakozás képe között: melyik vet ránk jobb fényt. Emellett javulhat a saját önértékelésünk is, amennyiben a menőség helyett a jótékonykodás vagányságára voksolunk.
„Még színezett hidratálókrémet sem tettem fel” – bátorság angol módra
A szigetországban – a másik két említett kezdeményezéshez hasonlóan itt is ismeretlen eredetű – jótékonykodási akció ütötte fel a fejét: nők a maguk teljes valójában mutatták meg az arcukat a közösségi oldalon, „még a színezett hidratálókrémet is érintetlenül hagyva” – ahogy a 23 éves Jessica fogalmaz. Mindezt kombinálták a már bevett szokásnak minősülő jelölgetős módszerrel: újabb két lánynak kell fotóznia és a „BEAT” szót sms-ben elküldenie a 70099-es angliai számra. Minden sms-üzenet 3 angol fontot ér a Cancer Research UK-nek, amely szervezet két nap alatt kétmillió fontot, egy hét alatt pedig nyolcat gyűjtött össze rákkutatásra. Pedig a kampányt nem is ők indították.
Grace a no make up (sminkmentes) szelfik érdemét abban látja, hogy azok egy olyan betegség elleni küzdelmet támogatnak, amiben rengetegen elveszítették szeretteiket az országban. Úgy érzi, hogy itt a Neknominate-tel szemben senki nem érzi úgy, hogy versengenie kellene a többiekkel a legnagyobb dobás címéért. Jessica pedig, bár bőre problémás, egy percig sem gondolkozott, hogy „jótékonyság és kisgyerekek ijesztgetése céljából” rögtön felkelés után kattintson egyet, bár neki és sok más lánynak rosszul esett, hogy sok esetben kigúnyolták a sminket nem viselő nőket férfitársaik.
Ricsi, akinek kedvese egyébként szintén brit, úgy látja, hogy az angol lányoknak nagyon is nehéz és nagy döntés volt sminklemosót ragadni, mivel már elég korán megismerkednek a szépítő technikákkal és szinte nincs olyan nap, hogy ne alkalmaznák azokat. Ella hasonló tapasztalatokról számol be, szerinte az angol lányok el vannak kényeztetve a technika és a Facebook-képek által. Szerkesztenek, untaggelnek és vadul törölgetnek, ha nem tetszenek maguknak egy képen. Néhány angol hölgy nem is merte magát lefotózni, számukra túl intim smink nélküli énjük mutogatása.
A jótékonykodásunk is önzőség
Ez a meghátrálás azonban nem vetette vissza a jótékonykodást, azok is utaltak, akik túlzottan félősek voltak. Angliában Ella a közösségi média egyik példátlan sikerének jellemzi a fotók és ezáltal a Cancer Research sikerét, míg az olyan kritikus jellemek, mint Ricsi és Vajk azt kérdőjelezik meg, hogy valójában a jótékonyság volt-e az elsődleges funkciója a képeknek.
Hevesi Kriszta szerint mindenesetre vélhetően nem. A fiatal lányok és nők minden valószínűség szerint azt is szerették volna közkinccsé tenni, hogy ők bizony adakoztak, valamilyen olyan platformon, ahol erről jó sokan tájékozódnak majd. Jessica megerősít minket ebben a hitben: a prosztatarák elleni kampány a tömeges nyilvánosság hiányában elsikkadt a smink nélküli nők tömegeit megmozgató Cancer Research kampány mellett.
A még olyan egyszerűnek és egyértelműnek tűnő célok mögött is, mint az adakozás, komoly lélektan bujkál. Az emberek egyszerűen nem tudnak elvonatkoztatni attól, hogy lépéseiket azok is figyelik, akiknek meg szeretnének felelni. Noha az a – napokban egyes magyar oldalakon végigturnéztatott – hír, hogy a szelfizés komoly mentális zavart okoz (és a betegségnek már neve is van: szelfitisz), kamuhír volt, de nem nélkülöz minden alapot az állítás. Gondoljunk csak azokra, akik például elveszítik a józan eszüket és sör helyett a vagánykodás reményében tömény italokkal játszanak.
A helyzet azonban még változhat. Lehetünk még kevésbé gátlásosak és ellankadhat bennünk a megfelelési kényszer. Egyre többször kerülhet majd háttérbe az önös érdek. Mi pedig szépen lassan hozzászokunk majd, hogy a szelfiket használhatjuk az erőszak megfékezésére, emberéletek megmentésére vagy társadalmi tiltakozásra.
Amíg pedig még nem ez áll fókuszban, addig itt vannak nekünk az olyan csoportok, mint például az „After Sex Selfies”, ahol továbbra is kivagánykodhatjuk magunkat. Ehhez segítségül az okostelefonok első kameráján kívül olyan eszközöket hívhatunk, mint a selfie stick, amire máris csak a várólistáról csaphatunk le.
Na, de ha egyszer megéri, mert csak így vagyunk valakik?!