szerző:
Vörös L. Andrea
Tetszett a cikk?

Minden évben megígérjük magunknak, hogy kézben tartjuk a dolgokat, aztán mégis teljes a káosz. A karácsonyi időszak totális katasztrófává válhat azoknak, akik a tennivalókat nem tematizálják megfelelően. Összeszedtünk négy dolgot, amit, ha jól menedzsel idén, kevésbé lesz kaotikus az elkövetkező két hét.

Ajándéklista

Mivel idehaza a karácsony a kereskedelmileg legforgalmasabb időszak, érdemes már jó előre kitalálni, hogy kinek mit szeretnénk ajándékozni, avagy kideríteni, hogy mik a kívánságok. A beszerző körutat is időzíthetjük kicsit korábban, vagy legalábbis nem hétvégére, ha nem szeretjük a tumultust.

Maradt még fizetett szabadságunk az év végére? Egy-két félnapot vegyünk ki még huszadika előtt, és próbáljuk teljesíteni az összes kívánságot. Képzeljük el, mi lenne, ha 23-án és 24-én a plázában nem az egyik enervált sorban ácsorgunk telepakolva a századik ajándékzacskóval, hanem az egyik kávézóból mustráljuk a tobzódó tömeget, flat white-ot szürcsölgetve. Szép kép.

Hol bújhatunk el a plázában tömegek elől – Olvassa el a tippjeinket!

Bevásárlólista

Fogadjuk a vendégeket, vagy mi megyünk vendégségbe? Utóbbi esetén könnyebb dolgunk van, akkor rövidebb a bevásárlólista, csak csomagolóanyagot beszerezni, illetve a megfelelő üveg borokat és csokor virágokat, amivel kedveskedünk a házigazdának. A hangsúly mégis a listán van.

A hétköznapokban is sokszor megesik, hogy tanácstalanul állunk a hipermarketben, és hazafelé jut csak eszünkbe, hogy mi minden kellett volna még. Karácsony előtt ez már szarvashiba: egyre nagyobb tömegben és stresszben kell átverekedni magunkat a sorok között. A szervezettség életmentő.

Először is kezdjük el a tervezést időben: melyik nap kihez megyünk, mikor jönnek hozzánk? Tudjuk már a menüt? Van olyan hozzávaló, ami nem romlandó és bármikor be tudjuk szerezni? Van még elég sütőpor és rumaroma a szekrényben? Működik még az égősor? Ha nem szeretünk cetliket gyűjteni, és a filofaxunk már betelt, hívjuk segítségül a telekommunikációt. Minden okostelefonon találunk ingyenes vagy pár száz forintos pöpec listázó appokat. Ezeken tudjuk rendszerezni a beszerezni valókat, például tematika alapján: tisztítószerek, sütés-főzés, karácsonyi díszek és csomagolóanyagok-szekció mindenképp legyen benne, ez alá szépen sorjában írjuk be a szükséges dolgokat.

MTI / Balázs Attila

Ha már tudjuk, hova megyünk vásárolni és ismerjük az üzlet felépítését, akkor felépíthetjük a listánkat ez alapján is. A Tescóban például a bejáratnál a ruházati termékeket, a csomagolóanyagokat és a játékokat, ajándékokat találjuk, illetve az akciós termékeket: középtájon vannak a zöldséges és húsos pultok, leghátul pedig az italok. A Lidlben a pékáruk és a zöldségek vannak az első sorban, az Aldiban pedig a száraz, tartós élelmiszereket, rágcsálnivalókat, teákat, csokikat helyezik a bejárathoz. A listán is próbáljuk meg követni ezeket az útvonalakat, így nem kell ide-oda rohangálni a szükséges árucikkekért.

Üdvözlőlista

Nagyon régen távirat, húsz évvel ezelőtt még képeslap, aztán sms, majd jött az IWIW. Most viszont már a Facebookon is küldhetünk karácsonyi üdvözleteket, a Viber, a Whatsapp és egyéb üzenetküldő szolgáltatások pedig különböző karácsonyi kiadású emotikonokkal készül, így ha másra nincs idő, küldözgessük ki ezeket. Ezek azonban nem túl személyesek, és ezért fogadtatásuk sem lesz olyan, mint egy régimódi üzenetnek.

Ha igazán szeretünk egy távollévő rokont és ismerőst, térjünk vissza a papíralapú üdvözlethez, kellemes meglepetést okozhatunk neki ezzel a szép gesztussal. Ha nem akarunk sorban állni a postán, dobjuk be a gyűjtőládába még időben: Budapestre egy-két napot, vidékre 3-4 napot számoljunk. Egy levelezőlap kézbesítése most 115 forintba kerül, ha elsőbbségivel küldjük, akkor 145 forintot kér érte a posta és egy nap alatt kiszállítja.

Adománylista

Karácsonykor még inkább gondolunk a rászorulókra, mint más időszakban. Ne vesszen el az adományozási kedvünk a sok teendő között! Ezért ezt is intézzük el előbb: utalhatunk pénzt egy jótékonysági szervezetnek, leadhatjuk a már nem használatos holmikat (játékokat, ruhákat) a megfelelő gyűjtőpontokon, vagy elmehetünk ételt is osztani. Ezekből lehet közösségi élményt is kovácsolni a barátokkal összefogva, kalákában.

Mikulásgyár
MTI / Mohai Balázs

Egyre több vállalat az ügyfelek megajándékozása helyett a repire költött összeget inkább jótékonysági célra fordítja, ezt be lehet vezetni mikroszinten is. A barátok, vagy felnőtt családtagok megajándékozása helyett kereshetünk olyat, aki jobban rászorul (akár családon belül), küldjük, vagy vigyük el a távolabbi rokonoknak a nem használt, de neki hasznos dolgainkat, dobjuk össze a pénzt és vegyünk meg egy fontos eszközt, amire nekik nem futja (online vásárlással és házhozszállítással), egymás között pedig lehet a szimpla együttlét az ajándék. Összehozhatunk például egy karácsonyi brunchot, ahova mindenki visz valami ételt, vagy italt, így nem a házigazdának kell mindenről gondoskodnia.

+1

Wellness-lista

A karácsonynak a pihenésről kellene szólnia, a két ünnep között pedig sokan szabadságra mennek és erre az időszakra mindenféle wellness-programot időzítenek: kozmetikus, fodrász, szauna, masszázs. Ezeket akár egy többnapos kiruccanás keretében is ki lehet élvezni, a wellness-szállodák különböző csomagajánlatokat kínálnak. Ha viszont időpontot akarunk kapni a bevált fodrászunknál, kozmetikusunknál, körmösünknél, minél hamarabb egyeztessünk vele, de lehet, hogy más késő, mert a legjobbak már októberben betelnek decemberre.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!