Bár ma már igazi hungarikum, a szaloncukor ősét, a túltelített cukoroldatból, felfőzéssel készült, puha, kikristályosított masszát, vagyis a fondant-cukrot először Franciaországban, a 16. század folyamán kezdték készíteni. Tőlük német bevándorló cukorműves mesterek közvetítéssel, a 19. század első harmadában érkezett Magyarországra, majd vált népszerű karácsonyi édességgé és egyúttal a magyar karácsonyfák díszévé.

Fortepan

A szaloncukor szinte egyidős a magyar karácsonyfa állítás hagyományával: báró Podmaniczky Frigyes emlékirataiban szerepel, hogy egyik osztrák nagynénje volt az, aki 1825-ben először karácsonyfát állított Magyarországon. Eleinte gyümölcsöket, aszalt különlegességeket, papírból kivágott díszeket, süteményeket akasztottak a karácsonyfára. Az első szaloncukrok a 19. század első felében kerültek kereskedelmi forgalomba, és azóta is kizárólag a magyar karácsonyfákat díszítik.

Akárcsak a faállítás hagyománya, a cukorka neve is német eredetű: a „salonzuckerl” szóból ered, Jókai még „szalonczukkedli”-nek nevezte. Még ezen a néven emlegetik a 19. század végi magyar receptkönyvek is. Kugler Géza 1891-ben megjelent Legújabb nagy házi cukrászat című könyvében már tizenhétféle szaloncukor receptet ajánl. A karácsonyi cukrász mintakönyvekben pedig a különböző habcsókok és csokoládédíszek mellett sokféle formájú és díszítésű szaloncukrot is kínáltak.

Magyarországon kezdetben kézzel készítették a szaloncukrot: egyszerű cukorkaféleségeket, csokoládé golyócskákat burkoltak selyempapírba, majd színes sztaniolba. A cukorkák igényes és tetszetős csomagolása érdekében a cukrászok külön sztaniol mintakönyvet is készítettek, amelyből a vásárló a neki tetsző színárnyalatba csomagoltathatta karácsonyi szaloncukrát. A selyempapírra szokás volt kis képecskéket ragasztani, a végét pedig szaloncukor rojtozó géppel „rojtozták”.

A rojtozó, vagy ahogy akkoriban nevezték, „ricselő gépet” híres budapesti és vidéki cukrászdákban az inasok tiszte volt működtetni. A szaloncukor gyártásának gépesítése hazánkban több cég nevéhez is köthető. Gőzgépekkel felszerelt csokoládégyár, amelyben már szaloncukrot is gyártottak, már 1883-tól üzemelt a Szentkirályi utcában. Stühmer Frigyes hamburgi cukrászmester gyárában az első fondantkészítő gépek gyártották a szaloncukrokat a Gerbeaud cukrászda számára.

Facebook / Szentendrei Skanzen

A századforduló környékén Erdélyben és a Felvidéken is szokássá vált az ünnepi szaloncukor fogyasztás. Sokan meg sem ették a szaloncukrot, évekig őrizgették az újabb és újabb ünnepre, mások csak a papírjára vigyáztak, abba csomagolták a következő évben a saját maguk főzte szaloncukrot. Mindezzel párhuzamosan soha nem látott lendületet vett a cukorka- és csokoládégyárak tömegtermelése, amivel fokozatosan javult a minőség, bővült a választék, egyre dekoratívabbak lettek a csomagolások, csökkentek az árak is, ezért nőtt a kereslet is.

Az első és a második világháború körüli elszegényedés idején azonban visszaszorult a gyári szaloncukor-termelés. Ekkor kényszerből ismét visszatért a kézművesség: a családok újból otthon állították elő a karácsonyfadíszeket és a szaloncukrokat. A kommunista éra szellemiségét hűen tükrözve a szaloncukorgyártás az ötvenes években igazi uniformizált tömegtermelésként tért vissza. Kezdetben mindenütt halványsárga vagy rózsaszín belű konzum, majd zselés ízesítésű cukorkát lehetett kapni.

A klasszikusan széles választék a piacgazdasággal jelent meg újból, ma már a mákostól egészen a feketeerdei ízűig szinte bármilyen szaloncukrot kaphatunk.

Így készült a szaloncukorgyárban a hatvanas években az ünnepi édesség: