Az idei futball EB egy olyan élményt adott a 44 évnél fiatalabbak számára, amit korábban soha nem élhettünk meg: úgy nézni a közvetítéseket, hogy tudjuk, közünk van hozzá, érintettek vagyunk a mérkőzések eredményeiben. Az EB előtt folyamatos volt a latolgatás a szakemberek részéről: vajon szerezhetünk-e pontot, van-e esély arra, hogy esetleg egy győztes meccsel térjünk haza?

Szerencsére erre már nem kell emlékeznünk. A pszichológusnak viszont „illik” – mivel akkor értjük meg a jelenségeket, ha átlátjuk a folyamatot. Ismételjük csak meg a mondatot: a magyar futballban dolgozó szakemberek jelentős része – burkoltan vagy ki is mondva – kételkedett abban, hogy ez a magyar csapat tud mérkőzést nyerni. De akkor a játékosok hogyan is hinnék el, ha az őket edző, minősítő, kiválasztó vezetőknek ez a véleménye? Még szerencse, hogy jött egy „nagyképű” (ahogy eleinte titulálták) külföldi edző, aki fittyet hányt a bebetonozódott magyar kishitűségre.

Tegyük fel magunkban a kérdést: vajon ezek a fiúk három hónap alatt, nála tanultak meg cselezni, gólt lőni, és főleg passzolni? Nos, könnyedén belátható, hogy ilyet nem lehet. Márpedig ismerjük el, rengeteget változott a passzok pontossága, a játék magabiztossága. Nem szorongunk, szenvedünk, és csak védekezünk – hanem a korábbi deffenzív felállással szemben egy offenzív, kezdeményezőbb futballt játszik a csapat.

Ez meglátszik a játékosok mentalitásán is: a győzelem a cél, elhisszük azt, hogy nyerni tudunk. Lefordítva a pszichológia nyelvezetére: a válogatott játékosainak és a csapatnak egyaránt megemelkedett, javult az önbizalma, hinni tud a saját képességeiben, teljesítményében és a győzelem esélyében is.

És most visszaolvastam az írásomat: többes szám első személyben írtam, szinte végig „mi” élményt átélve azonosultam a válogatott teljesítményével. És ez a sportsikerek lényege! A magyar csapat játéka nyomán megnőtt az én önértékelésem, önbizalmam is. Ezért annyira lényeges a sport az országok számára, hisz az egész nemzet hangulatára kihat – amint láthattuk ezt a győztes, vagy a „hízelgően” döntetlen meccsek eufórikus örömmámora után.

Milyen volt a lelátó hangulata? Szerettük és támogattuk a csapatot, egy célért szurkoltunk. Itt nem volt fradista, újpesti vagy vasas drukker, vagy más kisebbségi csoportellentét – csak egy közös cél és akarat. Ahogy azt a török származású amerikai szociálpszichológus, Muzafer Sherif a csoportközi konfliktusok megoldásáról már az ötvenes években leírta: egy közös, és felsőbbrendű cél kisimítani képes az ellentéteket. Ő ezt akkor egymás ellen szövetkező gyerekcsoportok esetében igazolta, amikor a táborba élelmet szállító, elakadt szekeret csak együttes erővel tudták kihúzni a sárból, így kénytelenek voltak mindannyian összefogni a siker érdekében. És ami a lényeg: ezt követően oldódott az ellenségeskedés, közelebb kerültek egymáshoz a csoportok tagjai, és egyre jobban megkedvelték egymást.

Hevesi Krisztina pszichológus FB oldalát itt találja, könyveiről pedig itt olvashat. Néhány cikke a HVG Extra Pszichológia magazinban: Szereti intim testrészeit? Az önelfogadáshoz ez is hozzátartozik és Miért búcsúszexelünk?

Hasonló cikkeket a HVG Extra Pszichológia legfrissebb, május 26-án megjelent számában olvashat, mely test és lélek egymásra hatásával foglalkozik: Hogyan lehetünk harmóniában a testünkkel? Mit üzennek a betegségeink? Mi áll evési zavaraink hátterében? Keresse az újságárusoknál vagy rendelje meg – akár a régebbi számokat – a kiadónál!