Hamarosan legális gyógyszerként is kijöhet a piacra az Extasy
A visszaélés a tudatmódosítókkal nem hasonlítható össze a legális gyógyszerek rendeltetésszerű használatával – hangsúlyozza Szummer Csaba, a napokban megjelent LSD és más „csodaszerek” című kötet szerzője. A pszichológussal egyebek között a hallucinogének gyógyító potenciáljáról beszélgettünk. Tényleg lehetne gyógyszer az Extasy vagy az LSD?
HVG Extra Pszichológia (HVG): Lassan fél évszázada szerepel a tiltott szerek listáján az LSD és a többi pszichedelikum. Új könyvében ön amellett tör lándzsát, hogy a kutatás és egyes gyógyító tevékenységek esetében kivételt kellene tenni ezekkel a pszichotrop anyagokkal. Milyen helyzetekben lehetne indokolt a pszichedelikumok, vagyis tudatmódosítók használata? Vannak olyan problémák, amelyeket mással nem lehet megoldani?
Szummer Csaba (SZCS): Létezik ugyan egy-két fontos kivétel, azonban majdnem mindennek van hagyományos terápiája is. A hallucinogéneket azért kell szerintem mégis visszahozni a terápiába, mert hatásosságuk sok esetben jelentősen meghaladja a jelenlegi legális gyógyszerekét. Bár nagyon széles a pszichedelikumok alkalmazásának a palettája, de a legkézenfekvőbb és legsürgősebb most a terápiás és az addiktológiai alkalmazások bátrabb kipróbálása volna. Ma a poszttraumás megbetegedések kezelése a favorit, miközben a klasszikus terápiás alkalmazásokat is újra kutatják, így a haldoklók fájdalomcsillapítását és halálszorongásuk enyhítését, a depresszió és a kényszerbetegségek kezelését. Az addiktológusok ugyanakkor rendkívüli eredményeket érnek el újabban ajahuaszkával, ibogainnal és ketaminnal alkohol- és heroinfüggők kezelésénél. Mint minden gyógyszernek, természetesen ezeknek is megvan az indikációjuk és kontraindikációjuk, illetve – ironikus módon éppen a démonikus LSD-t leszámítva – vannak olyan fiziológiai mellékhatásaik, mint a vérnyomás- és pulzusszám emelkedés az ajahuaszkánál és az MDMA-nál (Extasynál), illetve jelentős szívterhelés az ibogainnál, amelyeket az orvosoknak figyelembe kell majd venniük, ha elkezdhetik felírni ezeket a szereket.
HVG: Hogyan nézne ki a hallucinogének használata a pszichoterápiás gyakorlatban?
SZCS: Fél évszázaddal ezelőtt – amikor az LSD és a pszilocibin még legális gyógyszerek voltak – már kialakultak a legfontosabb protokollok, csak fel kellene eleveníteni őket. Alapelv, hogy a szerhasználatot majdnem mindig hagyományos terápiával kell kombinálni. A pszichedelikumokat egyéni, pár- vagy csoportos terápiában egyaránt lehet alkalmazni, kisebb, küszöb alatti adagokban, ahogyan Magyarországon is próbálkoztak velük az 1950–1960-as években, vagy akár megadózisokban, ha a betegség azt kívánja. De mindig szakemberek szigorú felügyelete mellett kell ennek történnie, akár terápiáról, akár önismereti munkáról beszélünk. A páciens nem viheti haza a szert, és ez nem is volna indokolt, hiszen nem szükséges belőlük napi fenntartó adagot szedni, mint a jelenleg legális pszichoaktív gyógyszerekből, leginkább antidepresszánsokból. A gyógyszergyárak pontosan emiatt nem lelkesednek, no meg azért sem, mert a szabadalmi védettségek is réges-rég lejártak. Mivel a pácienst a hatás lecsengéséig felügyelet alatt kell tartani, az LSD-nél ideálisabb a többi pszichedelikus szer, az MDMA, a pszilocibin, az ajahuaszka vagy a meszkalin. Ezeknél csupán 3-6 órás a hatás, a DMT-nél, az „üzletemberek hallucinogénjénél” pedig mindössze 20-30 perc. A legtöbb szakember – így én is – gyógyító centrumokban gondolkodik, és kizárólag a hallucinogéneket jól ismerő, képzett terapeutákra bízná a szerek adagolását és alkalmazását.
HVG: Mire kell a tudatmódosítók alkalmazása közben különösen odafigyelni?
SZCS: Mindenképpen szűrni kell a potenciális pácienseket. A legáltalánosabb kizáró okok a terhesség, a pszichózisra való hajlam, a labilis lelki állapot, a kiskorúság, az antidepresszánsok fogyasztása. Ha a szűrés elmarad, akkor fellép egy pszichózis belobbanásának, vagy fizikai károsodásnak a veszélye. Továbbá a pácienst fel kell készíteni az ülésekre, és a legfontosabb, hogy gondoskodni kell az élmény integrációjáról, magyarán pszichoterápiával kell kombinálni: alaposan át kell beszélni a pácienssel az átélt különös dolgokat, segíteni kell abban, hogy valóban új perspektívákat nyerjen az élete, élethelyzete átgondolásához. E nélkül semmit nem ér, néha pedig egyenesen árt a pszichedelikus utazás. Egy gyógyszeres ülésre általában 2-3 hagyományos ülés esne a mostani kutatások szerint.
HVG: Melyik említett hallucinogénnek van a legnagyobb esélye a közeljövőben bekerülni a gyógyszerek közé?
SZCS: Egyértelműen az MDMA (Extasy) a befutó. Az Amerikai Drogellenes Hivatal, a híres DEA 2005-től kezdődően ad ki újra engedélyeket MDMA-kutatásokra. Ha valaki egy ideális pszichoaktív gyógyszert akarna kifejleszteni, az pontosan olyan volna, mint az MDMA. Ez ugyanis szaknyelven empatogén és entaktogén, azaz néhány órára jelentősen javítja az empátiás és altruista képességeket és hajlandóságot, valamint a tapintási és erotikus érzékenységet. Nincsen szükség belőle napi fenntartó adagra, nem addiktív, és bizonyos esetekben akár egyszeri dózis is elegendő lehet. A hatása csupán néhány óráig tart, megszünteti a szorongást és a társas izoláció érzését, vagyis növeli a terapeuta iránti bizalmat, így pszichoterápiával rendkívül jól kombinálható. Végül, de nem utolsó sorban, a hatásosságát könnyebb igazolni, mint a klasszikus pszichedelikus szerekét, mert jobban illeszkedik a jelenleg elfogadott paradigmákba. Magyarán a spirituális-vallási élménydimenziók, fantáziák itt – noha nem tűnnek el, de – háttérbe szorulnak a társas kapcsolatokban való megnyílás javára. Nem véletlen, hogy az MDMA-vizsgálatok nagyon előrehaladottak, szerintem 4-5 év múlva akár legális gyógyszerként is kijöhet már a piacra.
HVG: A terápiás kezeléseknél problémafüggő egyébként, hogy mikor melyik pszichoaktív szert lenne érdemes használni?
SZCS: Igen, részben problémafüggő a szer kiválasztása. Az addiktológusok például a ketamint, az ibogaint és az ajahuaszkát preferálják, a PTSD-t (poszttraumatikus stressz szindrómát) kezelő pszichiátereknek az MDMA alkalmazása jött be, a hospice-gondozásra figyelők az LSD-t választják. Vallásos élmények kiváltására ma leginkább az ajahuaszkát használják, az észak-amerikai indiánok pedig gyakran a pejotot, mégpedig egyházi keretek között.
HVG: A kábítószerekkel kapcsolatos egyik legnagyobb félelem a függőség kialakulásának a lehetősége. A kötetben hangsúlyozta azonban, hogy a tudatmódosítók esetében ennek a veszélye minimális. Miért mások ezek, mint a kemény drogok?
SZCS: Általános tévhit a hallucinogénekkel kapcsolatban, hogy fizikai függést alakítanak ki, akárcsak a heroin vagy a kokain. Az igazság ezzel szemben az, hogy semmi ilyentől nem kell tartani. A pszichedelikumok nem hatnak az agy jutalmazó rendszerére, az úgynevezett örömközpontra. Ez egy evolúciós értelemben nagyon ősi területe az agyunknak, ahol eldől, hogy valamilyen viselkedés jutalmazottá válik-e, és ezért azt újra és újra keresni fogjuk, vagy nem válik jutalmazottá, és akkor nem akarjuk megismételni. Szinte minden ma ismert pszichoaktív szer ezt a rendszert ingerli, tulajdonképpen – becsapva az agyat – ad egy jelzést arról, hogy itt valami jó dolog történik, amit ismételni kell. Az egyetlen jelentős kivételt ez alól a hallucinogének jelentik, és éppen ezért lehet velük függőségeket kiválóan kezelni. Pszichés függőség elvileg kialakulhat, de az is csak rendkívül ritkán.
HVG: Mennyire egyenértékűek a pszichotrop szerekkel kiváltott misztikus és kvázi-misztikus élmények a meditáció útján vagy egyéb módon előálló misztikus élményekkel?
SZCS: Élményszinten az igazi misztikus víziói és a pszichonauta látomásai hasonlóak vagy akár még teljesen azonosak is lehetnek. A különbség abban áll, hogy a pszichonauta kvázi-misztikus élménye – bár az utazás alatt megrendítő hatásúnak tűnik számára – a kijózanodás után többnyire nem alakítja át tartósan a világképét, a viselkedését, az életformáját, magyarán nem tér meg tőle, nem válik „szentté”. Ha azonban dolgozik az élményen, akkor kicsit mélyebbé, érzékenyebbé válhat, vagy elindulhat valamilyen vallásos fejlődés irányába is.
HVG: A pszichedelikus élményekre általában is jellemző ez a tünékenység?
SZCS: Igen. Az alanyok szinte ugyanazt a gyönyörét érzik saját teremtő képzeletük kibontakozásának, amit egy Mozart, egy Shakespeare vagy éppen egy Avilai Szent Teréz élhetett át. A kreatív állapotból azonban többnyire semmit nem tudnak átmenteni a normál tudatállapotba, hiszen megfelelő képességek hiányában nem tudják valamilyen tárgyiasult műalkotássá változtatni az (átmeneti) inspirációt. Olyan ez, mint amikor azt álmodjuk, hogy valami nagyon fontos dologra jöttünk rá, ébredés után azonban csalódottan tapasztaljuk, hogy csupán egy illúzió játszott velünk. Ahogyan Arthur Koestler írta Timothy Learynek, az LSD „pápájának”: az élmény ugyan csodálatos volt, de hamis. „Instant miszticizmus (...), nem rejlik benne valódi bölcsesség. A múlt éjjel megoldottam a világmindenség titkát, ma reggelre azonban már elfeledtem, hogy mi volt az.”
HVG: A kötetben azt állítja, hogy az 1960-as évek végén bevezetett differenciálatlan tiltás abból fakadt, hogy a politikusok megrémültek a hippikultúra „világmegváltó”, vagyis mindent felforgató törekvéseitől. Mit gondol, mi győzhetné meg őket arról, hogy most mégis jó ötlet lenne legalizálni a tudatmódosítókat?
SZCS: A tömegdemokráciákban a politikus olyan, mint a király A kis hercegben, aki szeret parancsolgatni, ezért mindig olyat parancsol, amit a kis herceg magától is csinálna. A politikust a szavazó, a közvélemény változása győzi meg, nem a tudósok, hiszen azt akarja, hogy újraválasszák. Nézzük például Barack Obama esetét a marihuánával! Ahogyan a közvélemény-kutatások szerint lassan az 50 %-hoz közelített azoknak a száma, akik liberalizálnák a füvet, úgy vált Obama álláspontja is egyre megengedőbbé. De említhettem volna Orbán Viktor és a pálinkafőzés esetét is, ahol ugyanezt a kapcsolatot láthatjuk, csak egy veszélyesen nagy addiktív potenciállal rendelkező szernél, egy másik kulturális miliőben.
HVG: A szer használatának tiltása a kutatásokra is vonatkozik, mégis, e tekintetben óvatos nyitás (az ön szavaival: „pszichedelikus reneszánsz”) figyelhető meg, különösen az elmúlt 5-10 évben. Mit gondol, az utóbbi években mely kutatások hoztak olyan eredményeket, amelyek hatással lehetnek a tudatmódosítókkal kapcsolatos közgondolkodás megváltozására?
SZCS: Egyértelmű tiltás soha nem volt, a mai világban ez már elképzelhetetlen is volna, csak éppen nem adtak ki kutatási engedélyeket, mégpedig két téves állításra hivatkozva. Az egyik szerint ezeknek a szereknek nincsen gyógyító potenciáljuk, a másik szerint addiktívak. Mint hangsúlyoztam: egyik sem igaz! A kutatások ma már, hála istennek, szépen beindultak. A legígéretesebbek a PTSD-ben szenvedő, MDMA-val szinte hihetetlen hatékonysággal kezelt amerikai veterán katonákon folytatott vizsgálatok. De ugyancsak rendkívül imponálóak azok az addiktológiai eredmények, amelyeket ajahuaszkával és más szerekkel értek el. A pszilocibinkísérletek kvázi-misztikus élmények kiváltására, az LSD hospice-alkalmazásának a feltámasztása, a pszichoterápia beindítása MDMA-val ugyancsak egyértelmű sikereket jelentenek. A közhangulat, ezektől jórészt függetlenül, ugyancsak sokat változott. A baby boomerek, akik a hatvanas-hetvenes évtized fordulóján voltak huszonévesek, soha nem látták annyira félelmetesnek a hallucinogén szereket, mint a szüleik nemzedéke, amely viszont egészen az ezredfordulóig irányította Amerikát. Másrészt, és ez megint csak a baby boomerekhez kapcsolódik, a marihuána az elmúlt évtizedekben szép lassan az amerikai kultúra részévé vált. November 8-án a derék jenkik nem csupán Trumpról döntöttek, hanem újabb két államban a marihuána legalizálásáról is. Úgy gondolom, Európa követni fogja ezeket a trendeket, pontosan úgy, ahogyan fél évszázaddal ezelőtt, a hallucinogének betiltásánál is Amerikát másolta.
HVG: Jóval több előnyét említi a hallucinogéneknek, mint hátrányát. Nem csak „politikai korrektségből” hangsúlyozza a kötetben, hogy a mostani helyzetben (még) senki se próbálkozzon e szerek illegális használatával?
SZCS: Amíg a törvény ennyire merev, úgy gondolom, bölcsen járunk el, ha tartózkodunk a „tiltott gyümölcstől”. Szakképzett terapeuták nélkül az élmény sem szakmai, sem érzelmi szempontból nem elég biztonságos. Agysebészeti műtétet sem próbálunk saját magunkon végrehajtani. Gondoljuk meg, hogy az emberiség által eddig felfedezett legerősebb pszichotrop anyagokról beszélünk! Egyetlen gramm LSD például 10 ezer embert képes 8-10 órára hallucinatorikus állapotba juttatni, egy kilogramm egész Magyarországot. És persze ott vannak a jogi bonyodalmak is. Jelenleg a víziókat kiváltható, úgynevezett holotrop légzés az egyetlen olyan módszer, amit jó szívvel tudok ajánlani a módosult tudatállapot iránt érdeklődőknek. Ajahuaszka-turizmussal ugyan – persze nem olcsón – ki lehet kerülni a jogi szankciókat, ahogyan arról újabban már a National Geographic és más képes magazinok is beszámolnak, de ennek is megvannak a veszélyei. Semmi nem garantálja ugyanis, hogy az ajahuascerónak mondott személy valóban érti a dolgát, és nem csupán szélhámos.
| Névjegy |
| Szummer Csaba az ELTE pszichológia szakán szerzett MA-fokozatot 1989-ben. Főbb kutatási területe a pszichológia és a pszichoanalízis ismeretelméleti és tudományelméleti problémái, valamint eszmetörténeti vonatkozásai, illetve a pszichedelikumok recepciója a nyugati kultúrában. A Károli Egyetem Szociálpszichológiai és Interkulturális Tanszékének vezetője, Pléh Csaba „a hazai alternatív közbeszéd” meghatározó alakjaként méltatta néhány éve az Élet és Irodalom hasábjain. LSD és más „csodaszerek” című könyve a napokban jelent meg. |
Illényi Balázs interjújához hasonló cikkeket a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban találhat, amelyben örökölt sorsunkkal, a transzgenerációs hatással foglalkozunk.
Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
