Az apa, az anya és a testvérek olyan mikroklímát alkotnak a gyermek számára, amely az egész világot képezi le. A családban szerzi meg azokat az alapélményeket, amelyek meghatározzák későbbi életérzését, viszonyulását a világhoz, az emberekhez. A bizalom, a szeretet, a kommunikáció, a biztonság milyenségét tanulja meg.

Ha a szülők kapcsolata megromlik, és végül úgy döntenek, hogy elválnak, a gyermek számára világégés következik be. Ilyenkor a terápiára hozott gyermeknél láthatjuk, hogy a játékokkal különböző katasztrófahelyzeteket valósít meg: földrengés, árvíz, tűzvész, és ezeket sokszor, vagy akár folyamatosan játssza. Ez nemcsak az adott helyzet leképezése, hanem egyben öngyógyítási kísérlet is.

Váláskultúra nélkül

Mindazonáltal nagyon ritkán fordul elő, hogy a válófélben lévő szülők terápiába viszik a gyermeket, átlátva, hogy ez számára is olyan krízishelyzet, amelyre nehezen található enyhítés saját erőforrásból. Elválni ma Magyarországon sokkal nagyobb válság mind anyagi, mind pedig lelki szempontból, mint például Nyugat-Európában.

Nincsen váláskultúránk. Bevett dolog elrohanni egy ügyvédhez, és azt venni természetesnek, hogy harcra tüzel minket férjünk/feleségünk ellen, majd engedni, hogy a különböző szakemberek és hatóságok (igazságügyi szakértő, bíró) eldöntsék helyettünk, kié legyen a ház, a gyerek. A gyermekért folyó harc is élesedik.

A szülők – mivel maguk is komoly krízist élnek át – sokszor nem képesek a gyermekre hangolódni, empatikusan átélni érzéseit. Azért sem, mert terheli őket a bűntudat amiatt, hogy a gyermek ép és teljes világát kettészakítják. Természetesen jogos és érthető lehet a bűntudat. De gondoljunk bele, milyen is gyermekünk számára az élet egy gyűlölködős kapcsolatban. Legyünk biztosak benne, hogy hosszú távon neki is jobb lesz nyugodt légkörben felnövekedni. Engedjük hát el a bűntudatunkat, és koncentráljunk arra, hogy gyermekünk minél kevesebb lelki sérüléssel élje meg a szétválásunkat.

A gyermek mint eszköz

Sokszor a gyermek magára marad ebben a helyzetben, és egyedül kell átvészelnie a világkatasztrófát. Ilyenkor különféle tüneteket produkál, amelyekkel figyelmet kér a szülőktől. Ez lehet befelé fordulás (depresszív tünetek), agresszió, vagy testi (pszichoszomatikus) tünetek. Alvás- és evészavar is lehet segélykiáltás a gyermek részéről: „Anya, apa figyeljetek már rám, lássátok meg, hogy milyen nehéz nekem!”

A gyermek érzelmi elhanyagolása sajnos a legkisebb hiba, amit a szülő elkövethet válás idején. Mivel a szülő is krízisben van, érzelmi támaszt keres. Jó esetben ezt a saját szüleiben vagy barátaiban találja meg. Sajnos azt tapasztaljuk, hogy sokszor a gyermekben keresi azt az érzelmi támaszt, amit természetesen a tízéves kor alatti gyermek nem tud és nem is tudhat nyújtani neki, mert ő maga is fokozott támaszra, odafordulásra szorul.

„Válunk apától” – mondja egy óvodás korú gyermek a szakértői vizsgálaton. Ebből látszik, hogy őt az anya maga mellé állította, és érzelmi azonosulást vár tőle. „Apa elvette az autónkat. Apa nem ad pénzt nekünk” – ezek a mondatok már súlyosabb helyzetre világítanak rá. A szülő (jelen esetben az anya) a gyermeket nemcsak maga mellé állította, hanem a másik szülőtől érzelmileg eltávolította. Ezt nevezzük ellennevelésnek, befolyásolásnak vagy manipulációnak.

A manipuláció legsúlyosabb formája az, amikor a szülő (tudatosan vagy tudattalanul) a gyermeket eszközként használja fel a másik szülő ellen, ami az ő lejáratásával történik. Az óvodáskorú gyermek még nagyon szuggesztibilis, könnyen befolyásolható. Előfordul, hogy napi szinten azt hallja, hogy – most vegyük a másik oldalt – „anyád itt hagyott minket, másik férfit választott, nem kellünk neki. Ugye, te velem maradsz, nem hagysz el engem?”.

Ha a gyermek el van zárva a másik szülőtől, és gyakran hallja (jelen esetben) az apa interpretációját a történtekről, akkor azt fogja elhinni, amit hall. Sajnos néhány esetben nagyon sikeres az elidegenítés, és a gyermek teljesen elutasítja az egyik szülőt, akár hosszú évekre is.

Apró felnőttek

A nyolc-tíz éves gyermek helyzete annyiban más, hogy kognitív apparátusa már alakulóban van, jobban képes értelmezni, szűrni, és helyére tenni a szülőktől kapott információt. A manipulatív jellegű közléseket saját megélt tapasztalataival korrigálja, így tisztábban látja a családban zajló (lelki) történéseket, dinamikákat. Kérdés, hogy ez mennyit segít neki a túlélésben.

Gyakran látunk koraérett gyerekeket, akik „megedződtek” a válás alatt átélt trauma során. Hosszú távú követésre lenne ahhoz szükség, hogy ezek a koravén, bölcs, „Buddha-szerű” gyermekek be tudják-e építeni korán szerzett fájdalmas tapasztalataikat a saját életükbe, és hogyan.

Még egy probléma merül fel a válást átélt gyermekeknél. Sokszor magukat okolják a szülők válásáért. Ez természetes gyermeki reakció, amivel a szülők nem számolnak. Ha a gyermek meg tudná fogalmazni ezt az életérzést (néha meg is teszi), ezt mondaná: „A szüleim válnak, biztosan azért, mert nem ilyen gyereket akartak. Valami baj van velem. Énmiattam történnek ezek a rossz dolgok.”

Kaotikus családrajz

A szülők sokszor úgy válnak, hogy már beleugrottak egy másik kapcsolatba, ahol esetleg már gyerekek is vannak. Sőt – ki sem várva válás kimondását – már összeköltöztek a következő partnerükkel. A gyermeket arra kényszerítik (jobb esetben csak elvárják tőle), hogy simán beilleszkedjen „új családjába”, ahol az anya helyén egy számára ismeretlen nőt talál, aki egyben megajándékozza őt még egy-két új testvérrel (vagy egy új apát „napi szintű” vagy „vasárnapi” testvérekkel).

Ez a helyzet újabb lelki sérüléseket okozhat a gyermek számára. Ebben a helyzetben a gyermek nem tudja, kit rajzoljon fel a családrajzra, kaotikussá válik számára a család mint fogalom. A család egyenlő világegyetem egyszerű és biztonságos képe eltűnik, törlődik, és a gyermeknek új világot kell majd felépítenie magában, új családképet, benne a most már két helyen lakó anya és apa belső képével. Nagyon fontos, hogy ez a belső kép pozitív legyen a gyermekben, akkor is, ha az apa és az anya képéhez „csatolt fájlként” más személyek is kapcsolódnak. Mivel a gyermek nagyon rugalmas, szeretetteli légkörben ezeket az új családtagokat is képes befogadni, megszeretni, élete részévé tenni. Ehhez idő és türelem kell a szülők és az új partnerek részéről.

Kugler Gyöngyi pszichológus