A náci koncentrációs táborokat megjárt Viktor Frankl osztrák pszichiáter nevéhez köthető úgynevezett logoterápiás irányzat arra tanít, hogy a szenvedés akkor nem hiábavaló, ha értelmes tud lenni számomra, azaz ha megváltozom a trauma élményétől, tanulni, „gazdagodni” tudok általa.

Ezt hívjuk ma poszttraumás fejlődésnek vagy növekedésnek. Az 1990-es években a szakemberek felismerték ugyanis, hogy különféle traumatikus tapasztalatok nem csupán negatív, de pozitív reakciókat is kiválthatnak, sőt, ezek az ellentétes válaszok gyakran egyszerre jelennek meg a túlélőknél.

Hosszú távú átfúrás

Nagy kihívás tanulni tudni szélsőségesen negatív tapasztalatainkból, hiszen a trauma kiszakítja az embert élete megszokott rendjéből, szétveti az élettörténet koherenciáját, átszínezi a valóságészlelést és az énképet.

A mélystruktúrába hatolva károsítja a személyiséget, sokszor visszafordíthatatlan egzisztenciális és pszichés veszteséggel jár. Elidegenedést idéz elő a világban és a közvetlen környezetben, szembesít a sebezhetőséggel és az élet értelmességének a kérdésével.

Biztonságos világ?

Shutterstock

A legáthatóbb következményt talán úgy fogalmazhatnánk meg, hogy a trauma olyan szemüveggé válik, amitől nem tudunk szabadulni: mindent átszínez, hatására az ember elveszíti a világ értelmességébe, biztonságosságába vetett hitét, azaz többé nem lesz otthon a világban, ami által elidegenedik saját magától is.

Hogyan tudjuk ezt elképzelni? Már magának a fogalomtörténetnek az ismerete is segít megérteni a trauma elementáris pusztító erejét. A trauma szó a görög átfúr igéből keletkezett, külső behatás nyomán előálló sebesülést jelent. A szó pszichológiai pályafutása akkor vette kezdetét, amikor a XVIII. század végén a lélektan átvette a baleseti sebészetben a XVII. század közepétől a fizikai sérülésekre használt „trauma” elnevezést, és azt a lelki történésekre alkalmazta.

Ki vagyok én egyáltalán?

A trauma során átélt tapasztalat nem egyezik meg a világtól elvárt normáinkkal, az énről alkotott elképzeléseinkkel, és az alaphiedelemmel, hogy mi az, ami megtörténhet az ember életében, és ami nem.

Hogyan történhetett meg velem?

Shutterstock

Ha a holokausztra gondolunk, ami az európai kultúrkör kétségtelenül legemblematikusabb traumatörténete, és amely a trauma jelenségének sok tekintetben azóta a metaforájává vált, a túlélőknek meg kellett küzdeniük azzal a kérdéssel, hogyan történhetett meg Európában, a modernitás korában, hogy emberi méltóságuktól megfosztották, koncentrációs táborba hurcolták őket. Hogy bármit megtehettek velük, és ők is bármire képessé váltak a túlélésért. Hasonló egzisztenciális vákuumot, az élet értelmességébe vetett hit elvesztését okozza, ha valaki nemi erőszak áldozata lesz, természeti katasztrófát él át, vagy akár súlyos, gyógyíthatatlan betegség támadja meg.

A kutatók megfigyelték, hogy nagyon különböző traumák túlélői hasonló lélektani reakcióktól szenvednek. A túlélőket, legyen szó bármilyen traumáról, ugyanazok a kérdések gyötrik: hogyan történhetett ez meg velem? Bízhatok-e ezután bármiben, bárkiben? Hogyan találok vissza a régi életemhez? Ki vagyok én egyáltalán?

Érdekli, hogyan következhet be a gyógyulás a traumából? Olvassa tovább Pintér Judit Nóra pszichológus a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban megjelent cikkét, mely a trauma, terápia, gyógyulás témáival foglalkozik. Keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő most! Ha most fizet elő, megajándékozzuk A terapeuta esetei sorozat egyik kötetével, Szondy Máté Olvadás című könyvével. Aktuális számunkat meg is rendelheti.