„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Sok nő tudja ezt ösztönösen.
A szóban forgó kozmetikai termék pozitív hatásáról férfiak és nők egyaránt tudnának mesélni.
A Dél-bretagne-i Egyetem kutatói most azonban éttermi környezetben vizsgálták a vörös rúzst, illetve a hozzá köthető viselkedésmintákat.
A rózsaszínes vagy barnás ajakfestéket viselő társaikkal szemben a vörössel „felfegyverkezett” pincérnők több borravalót kaptak.
A két hónapon át folytatott megfigyelés szignifikáns eredményt csupán a férfi vendégeknél hozott.
A nőkre semmilyen bizonyítható hatást nem gyakorolt a felszolgálók szájára kent rúzs színe.
A kutatók szerint a jelenségnek evolúciós oka van: a vörös színt a férfiagy tudat alatt a megemelkedett ösztrogénszinttel, a termékenységgel és a szexuális izgalommal azonosítja.
Ezért a férfi imponálni szeretne annak a nőnek – és ad több borravalót –, akin ezt a színt látja, még ha nem akar is azonnal utódot nemzeni vele.
Az állatvilágban is ismert ez a jelenség.
Csimpánzoknál és bonobóknál jegyezték fel, hogy a termékenységük csúcspontján a nemi hormonok magas szintje mellett vörösre változik a nőstények arcbőre.
Ezt a hímek szexuális kezdeményező jelként érzékelik.
Fizessen elő a HVG Extra Pszichológia magazinra, most sokféle kedvezmény várja.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.