HVG Extra Pszichológia
HVG Extra Pszichológia

Hasznos dolog, ha észreveszünk bizonyos, a történelemben ismétlődő mintázatokat, de az talán még fontosabb, hogy megpróbáljuk megérteni a mögöttes okokat. Erre tesz kísérletet A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája című könyv Fülöp Éva és Kővágó Pál szerkesztésében. A nemrég az Oriold és Társai Kiadó gondozásában megjelent kötet Magyarországon hiánypótló, hiszen magyar nyelven mutatja be a kollektív áldozattudat legjelentősebb szociálpszichológiai kutatásait az elmúlt másfél évtizedből, és betekintést nyújt az ezzel kapcsolatos hazai kutatásokba is. Kővágó Pál pszichológussal beszélgettünk.

A könyv abból indul ki, hogy a magyarországi történeti reprezentációban a kollektív áldozati szerep a meghatározó. Kollektív áldozattudatról ugyebár akkor beszélünk, amikor közösségek, társadalmi csoportok vagy akár egész nemzetek úgy vélik, jelentős és igazságtalan sérelmeket szenvedtek el a múltban. Hogyan lehet bizonyítani e szerep dominanciáját?

Mindenekelőtt történettudományi forrásokból, Trianon utóéletéből, a Himnuszból, a magyar sírva vigadás szokásából. De született egy érdekes MTA-kutatás is a kétezres évek környékén, amelyben történelemkönyveket, újságcikkeket vizsgáltak tartalomelemzéses módszerrel egészen a 20. század elejéig visszanyúlva. Azt találták, hogy az áldozatiság a magyar identitás központi elemeként jelenik meg: amikor pedig valaki áldozatnak érzi magát, egyúttal azt is gondolja, hogy elveszett a világ feletti kontrollja, tehetetlen.

Ez a tehetetlenség a jelen helyzetre is vonatkozik ilyenkor, nem csak a múltra?

Igen, a mostani történésekre adott reakciókra is igaz. Ha megnézzük, hogy a magyarok hogyan beszélnek saját magukról történelmi kontextusokban, akkor azt lehet látni, hogy mi mindig passzív elszenvedők vagyunk, míg a másik csoport aktív. Az nagyon ritkán történik, hogy mi vagyunk a kezdeményezők, és a többiek kényszerülnek reagálni. Állandóan ismétlődik az a narratíva, hogy minket bántanak, és meg kell védenünk magunkat. Tehetetlen, passzív mentalitás jellemzi azt a csoportot, amely így beszél magáról. És van egy másik narratíva, ami csak ránk jellemző a régióban, ez a „végül vesztettünk ugyan, de valójában győztünk”-hozzáállás.

Nem lehet kimondani azt, hogy valami kudarcnak bizonyult? Kell a lelkünknek a győzelem tudata?

A morális győzelemé. Az mindig a miénk, de objektív győzelem szinte nem létezik a magyar történelemben. Nagyon kevés sikertörténetünk van, talán az 1867-es kiegyezést követő korszakot lehet ide sorolni.

Meg Mátyás uralkodását.

Igen, és az Árpád-házat, ha még korábbra megyünk vissza. De utána? Ötszáz év borzalom rövid megszakításokkal.

A lengyel történeti tudattal például össze lehet hasonlítani a miénket? Tudunk valamit az ő narratívájukról? Mert objektív okuk nincs rá, hogy optimistábban szemléljék a múltjukat.

Áldozattörténete minden nemzetnek van itt Közép-Európában, és mindenkinek van is oka áldozatnak érezni magát, de a lengyelek története nagyon más. Ami a magyarokat illeti, nemrégiben jelent meg az MTA Történettudományi Intézetének kötete, amelyből világosan kiderül, hogy Trianont egy korábban sohasem látott gazdasági és társadalmi fejlődés követte, miközben a köztudatban csak a végtelen fájdalom maradt meg. Bár nagyon szeretem azokat a mikrotörténészi szakmunkákat, amelyekből még azt is megtudjuk, hogy hány gramm cukor volt egy magyar katona fejadagja 1915-ben  – ami például egy objektív adat –, de a laikus történeti tudat szempontjából nem ez a lényeges, hanem az, hogy hogyan  élte ezt meg az a bizonyos katona, és a széles tömegek, akik  szűrt információkból tájékozódnak. És ez viszont már teljesen szubjektív. Egy adott történést, veszteséget, nyereséget sokféleképpen meg lehet élni, és a szociálpszichológia számára pont ez a megélés a fontos, hogy egy adott csoport hogyan gondolkodik a saját sorsáról, ami egy „alulról és felülről” egyszerre létrejövő kép: az emberek által továbbadott elbeszélésekből épülő kollektív oral history, amelynek persze része a múltban és a jelenben uralkodó politikai hatalom által közvetített ideológia is.

Kővágó Pál
©

Azt azért nehéz lehet eldönteni, hogy ami látszólag alulról jön, mennyiben annak a tükre, következménye, amit felülről közvetítettek...

Vannak példák, amelyek jól mutatják, hogy a felülről közvetített ideológia, üzenet nem mindig hat arra, amit „lent” gondolnak. A szocializmusban például több közösség traumájáról nem lehetett beszélni, ennek ellenére ezek a közösségek meg tudták őrizni a saját áldozati történeteiket. A roma holokausztot például intézményi szinten teljes hallgatás vette körül, és az oktatás szintjén még ma is alig jelenik meg, a közösség mégis megőrizte. Egy közösség addig létezik, amíg emlékszik a múltjára: ha „elfelejti” a szenvedéseit és az örömeit, akkor a közösség léte is megkérdőjeleződik. Ráadásul az is fontos, hogy egy adott politikai hatalom számára mi az a történelmi narratíva, ami mozgósít. Mi az, amivel el tudja érni, hogy összetartsanak az emberek. És bár ma ezt nehéz elképzelni, ezt a „mozgósítást” jó célokra is lehet használni.

Magyarország példája azért érdekes, mert meglehetősen ritka, hogy adott egy szuverén állam, ahol nincsenek az államiságot fenyegető kisebbségek, nem lőnek ránk, és mégis tartja magát ez az áldozati retorika: egy végtelen sértettség a nyugati világgal szemben. És nemcsak felülről, hanem sokszor alulról is azt ismétlik, hogy a fantasztikus, nagyszerű múltunkat kell visszahozni, mert ami azóta történt, az borzalom, leépülés. Racionálisan végiggondolva rögtön nyilvánvaló, hogy ez egyszerűen nem igaz, mégis tartja magát ez a képzet. Ebben a sértett, megbántott, tehetetlen identitásban egyedülálló Magyarország.

A sérelmek mértéke számít ilyenkor?

Nem, a sérelem mértékének nincs jelentősége, nagyon pici sérelemből is hatalmas áldozatiságot lehet kreálni, és túl lehet lépni óriási traumákon is. Az áldozatiság egyik motorja a másik csoportnak a kirekesztése, merthogy ők felelősek a minket ért traumáért. Tehát például dühös vagyok a románokra, és nem vagyok hajlandó leülni velük egy asztalhoz, mert elvették Erdélyt.

A laikusok számára talán meglepően hangzik a könyvnek az a része, amely az áldozatisággal járó előnyökről beszél.

A hátrányok valóban sokkal nyilvánvalóbbak: az, hogy a közösség elveszítheti a hitét abban, hogy meg tudja változtatni a sorsát, apátia uralkodik el a közélettel kapcsolatban. De számos előnnyel is jár a dolog. Egy „jól szervezett” áldozattudattal rendelkező közösség összetart, és az áldozatiság hangsúlyozásával elő lehet segíteni az összetartás további erősödését, hiszen ha bántanak minket, ha veszélyben vagyunk, akkor összezárunk. Vannak olyan politikai pszichológusok, akik azt állítják, hogy a 21. század az áldozatiság évszázada, mindenki azt próbálja bizonyítani, hogy őt érte nagyobb sérelem a múltban. Az áldozatiság előnye lehet az is, hogy morális felmentést biztosít: a trauma feljogosít a bosszúra. A közel-keleti akciók nagy része ma is erre hivatkozva történik, nagyjából mindkét oldalon.

Vagyis ha megszilárdul az áldozati identitás, akkor ez felmentést ad jövőbeni gonosztettekre is?

Abszolút, sokszor ráadásul nem azokon verjük el a port, akik a traumát okozták, hanem olyan népcsoportokon, akik együtt szenvedtek velünk. Gyakran elkezdődik egy bűnbakképzés, meg akarjuk találni, hogy kik a felelősek azért, hogy mi ilyen szerencsétlenek vagyunk. Ha kifelé nem tudunk bosszút állni, vagy a külvilág nem ismeri el az áldozati tudatunk jogosságát, akkor bent teszünk rendet.

Le kell vezetni a feszültséget valakin?

Igen, és csak azokon tudom levezetni, akiknek a társadalmi erőforrások tekintetében gyengébb a pozíciójuk.

Lehet arról tudni valamit, hogy mi dönti el, mely történelmi esemény, és annak milyen interpretálása válik meghatározóvá egy nép történelmi tudatában? Miért Trianon lett ilyen fontos, miért nem mondjuk valami pozitív korszak, Mátyás uralkodása például?

Vagy 1956, mondom én. '56 lehetett volna meghatározó, csak az emlékezetét ide-oda rángatták az évtizedek során, most is óriási viták zajlanak a történések megítélésében.

Ehhez képest Trianonnal kapcsolatban konszenzus volt: mindenki elutasította.

Azt senki nem merte igazán megpiszkálni. Trianon az áldozatiság szempontjából egy sikersztori, az első pillanattól kezdve teljes az egyetértés az értékelésében: és itt nemcsak az elítélés fontos, hanem az is, hogy kizárt a konszolidáció, mert ettől tokosodott be a történeti emlékezete. Önmagában egy traumának nem feltétlenül lesznek évszázados következményei, de ha eldöntjük, soha nem békélünk meg, annak már súlyos hatása van. Más traumatikus pontokkal összehasonlítva abban van lényeges különbség, hogy a traumát követően mekkora igény mutatkozott a megbékélésre. Trianonnal kapcsolatban soha nem mutatkozott igény, és ez ma is érvényes.

Hogyan lehetne valamilyen konstruktív továbblépés felé elmozdítani a dolgokat, hogy megtörjük ezt a megmerevedett állapotot?

Mit jelent az, hogy konstruktív? Ma már nem trianonoznak az utcán, nincsenek irredenta plakátok. A pszichológiai mechanizmus ugyan hasonló, de a címke nem: a címke Brüsszel, Soros vagy migráns.

Akkor úgy fogalmazok, hogy hogyan lehetne magunk mögött hagyni ezt a kollektív áldozati szerepet?

Nem biztos, hogy szükség van erre. Az áldozattudat hosszú évtizedek után is képes átfordulni egy ún, inkluzív formába, ami már inkább előny, mint hátrány. Ennek az a lényege, hogy igen, történtek rossz dolgok velünk és más közösségekkel is, de mi lenne, ha mi áldozatok összefognánk. Ha ezt a fajta áldozattudatot akarnánk megszüntetni, akkor egy fontos összetartó erőről mondanánk le, tehát a felejtés nem jó ötlet. Az a kérdés, hogyan emlékezünk: muszáj a múltunkért felelősséget vállalnunk. Nem tehetjük meg, hogy bizonyos pontokon azt mondjuk, nekünk ehhez semmi közünk nem volt, „mások szétlopták a házunkat”. Már csak azért se hivatkozhatunk erre, mert akkor állandó fenyegetettségben fogunk élni, hiszen minket bármikor „ki lehet rabolni”.

Akkor tudunk igazán megerősödni és büszkévé válni jó értelemben, ha az aktivitásunkat éljük meg, amelyben bizony benne van, hogy néha hibázunk is. És kell, hogy legyen jogi és erkölcsi folytonosság, nem lehet mindig kívülre mutogatni. A megszállás állandó hangsúlyozása például nagyon rossz út, azt jelenti, hogy szelektálunk a múltunkból, azt mondjuk, hogy ja, erre nem akarok emlékezni, ezt kidobom. Ezzel átverjük magunkat, és erodáljuk az alapját az identitásunknak: egy bizonytalan, vezethető nyájjá válunk.

Hosszú távon az az érdekünk, hogy ne lehessen rángatni minket, ne tudjunk felülni az ilyen nagyon egyszerű, „megint bántani fognak, vedd elő a kapát, kaszát”-típusú üzeneteknek, mert ez előbb-utóbb azt eredményezi, hogy egymás torkának fogunk esni. Az pedig nagyon esetleges, hogy éppen ki az ellenség, pillanatok alatt bárkiből lehet bűnbak. Ciprusi, izraeli kutatók írtak erről sokat, hogy nagyon könnyen egy ún. bosszúkörbe keveredhetünk, ahol a korábbi bűnbak hatalomra kerülve bosszút áll.

Rendben, nem szabad felejteni, de valakinek akkor is meg kell tennie az első lépést, kikeveredni ezekből az ördögi körökből, és „gesztust gyakorolni”.

Én nem hiszem, hogy a magyar értékek Trianont jelentik, és azt, hogy minket mindig mindenki bántott. Miért csak a sértett, makacs, dacos Magyarország létezik? Még mindig a múlt árnyai befolyásolnak minket ahelyett, hogy azt mondanánk, lenyeltük a békát, kisebbek lettünk, de ettől függetlenül vannak értékeink: a magyar kurázsit például „fel lehetne hímezni” a zászlóra. Csak az a baj, hogy ezzel nem olyan könnyű mozgósítani.

Az áldozati élmény alapja az állandó ellenségkép, hogy tudjam, én vagyok a jó, te a rossz. Ezeket a szembeállításokat persze szép lassan meg lehetne szüntetni, de ehhez szóba kellene állni egymással, sok beszélgetésre lenne szükség, történészvitákra, ahol a különböző álláspontokat képviselő szakemberek a nagy nyilvánosság előtt vitáznak. Ha ehelyett a mozgósításhoz szükséges részigazságokat, sőt néha hazugságokat ismételjük, akkor csak betokozódnak a régi traumák, mi pedig egy helyben járunk és bánkódunk vég nélkül.

Gócza Anita

Hasonló cikkeket a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban találhat, melyben a lelkileg egészséges nethasználattal foglalkozunk. Keresse az újságosoknál vagy rendelje meg!

Ha most fizet elő a HVG Extra Pszichológia magazinra, 20% kedvezményt kap vagy választhatja azt is, hogy ajándékba kapja a Pszichológia dióhéjban című könyvet.


 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Komoly gondok vannak a Választás.hu-val

Komoly gondok vannak a Választás.hu-val

"Legyőzhettük volna Borkait, ha a jobbikosok nem válnak árulóvá"

"Legyőzhettük volna Borkait, ha a jobbikosok nem válnak árulóvá"

Doppinggal bukott le a kétszeres olimpiai bajnok úszó

Doppinggal bukott le a kétszeres olimpiai bajnok úszó

Alig marad el a rekordtól a választási részvétel

Alig marad el a rekordtól a választási részvétel

Illegális éjszakai gyorsulási versenyen razziáztak a rendőrök Budapesten

Illegális éjszakai gyorsulási versenyen razziáztak a rendőrök Budapesten

Összedőlt egy 18 emeletes szálloda New Orelansban – videó

Összedőlt egy 18 emeletes szálloda New Orelansban – videó