Fiatal értelmiségi férfi jelentkezik pszichoterápiára. Segítő foglalkozású, ismerőse küldte, attól félvén, hogy a páciens a kiégés határán áll. Az üléseken cinikus, a pszichológus visszajelzéseit „tipikus pszichológusdumaként” leplezi le, mintha kezdettől fogva azon dolgozna, hogy bebizonyítsa: fabatkát sem érnek a terapeuta erőfeszítései.

Kiderül, hogy nem kívánt gyermekként született, a szülői ház fagyos légkörében az ő feladata kezdettől fogva az idősebb, de sérülékenyebb testvér gyámolítása volt. A tapasztalatai nyomán kialakult negatív elvárásait (a bizalmatlanságot) behozta a terápiás helyzetbe, aztán azok önbeteljesítő jóslatként tönkretették az egyébként is nehezen alakuló segítő kapcsolatot. A terapeuta néhány hibás lépését kihasználva a páciens később kilépett a terápiából, ami megerősítette negatív attitűdjeit: a világban és másokban nem lehet bízni.

Nehezen hozzáférhető emlékek

Első pár életévünk, a tudat és a személyiség kialakulásának e korai időszaka a pszichológiai kutatás számára rendkívül nehezen hozzáférhető. A szigorú természettudományos megközelítés keretei közt maradva a tudósok egyrészt a testi aktivitás külsőleg megfigyelhető sajátosságaira, másrészt a szervezet (ezen belül az idegrendszer) élettani működésének vizsgálatára támaszkodhatnak.

Ám ezek a kutatások viszonylag keveset árulnak el arról, miként szerveződnek a csecsemő fontos korai érzelmi élményei, hogyan alakul ki a szubjektuma, és mindez hogyan befolyásolja élete későbbi tapasztalatait. Mivel a kisgyermek sokáig nem képes nyelvileg kifejezni belső világát, a korai fejlődés teljesebb megértéséhez a pszichológiának olyan kutatási eszközöket is igénybe kell vennie, amelyeket hagyományosan „klinikai” jellegűként tartunk számon.

Ilyen lehet az archaikus sajátosságokat mutató, megváltozott tudatállapotok vizsgálata például hipnózis segítségével, vagy a hosszú időszakon át zajló pszichoterápiás folyamat, amely aktivizálja és megoszthatóvá teszi a tudatosan fel nem idézhető korai kapcsolati élményeket. Ez utóbbiak világítanak rá ugyanis arra, hogy milyen az adott személy alapvető beállítottsága önmagával és a világgal szemben: bizalomra épülő, ezáltal együttműködést preferáló, vagy bizalmatlan, ezért versengésre vagy ellenségeskedő védekezésre áll be.

Olvassa tovább Kőváry Zoltán pszichológus, egyetemi docens cikkét a legújabb HVG Extra Pszichológia különszámban, melyben a gyermekkor fordulópontjaival foglalkozunk. Keresse az újságosoknál vagy rendelje meg!

Ha most fizet elő a HVG Extra Pszichológia magazinra, 20% kedvezményt kap vagy választhatja azt is, hogy ajándékba kapja a Pszichológia dióhéjban című könyvet.