Most megjelent, Útközben – Egy életközepi válság Skype-terápiája című könyvében az életközepi válsággal foglalkozik. Miért jelenthet krízist életünk „közepére” érni?

Érdemes a választ a krízis definíciójával kezdeni. Krízisnek az olyan lelki, érzelmi elakadást nevezzük, ami magában hordozza a magasabb szinten való továbbfejlődés lehetőségét. Van belőle akcidentális: ez volna a véletlenszerű, előre nem várható krízis, és van a normatív krízis, ami az élet szerves része. Az, hogy bizonyos dolgokat bizonyos időszakokban megkérdőjelezünk, teljesen természetes. Így van ez például a kamaszkorban vagy a 40-es évek elején is.

A normatív krízisekről azt érdemes tudni, hogy olyankor a korábban alkalmazott és bevett megoldási módok nem fognak működni, újakat kell kitalálni, kifejleszteni. Az ember a 40-es éveire jó eséllyel valamit már letett azt asztalra, egy ideje már dolgozik, sok esetben több éves kapcsolatban van benne, esetleg már családja is van. Kicsit ilyenkor olyan, mintha stagnálna az élete, miközben meg a folyamatos fejlődés az elvárt mindenhol. Ezt közvetíti a média és ez az ember egyéni igénye is. Hogy mindig minden jobb legyen, mint volt. Hogy minden mindig fejlődjön. Nyilván ez az állapot sem gazdaságilag, sem egyéni szinten nem kivitelezhető.

Amikor erre az ember ráébred, akkor érezheti, hogy válságban az élete, nem termel (elég) értéket, a kapcsolata sem fejlődik, hiszen nem lehet mindig összeköltözni, összeházasodni, újabb és újabb gyerekeket csinálni. Lehet viszont még jobban megismerkedni, más módokon kiteljesedni, elmélyülni. Mert ez is fejlődés, csak a fejlődés más módja. Természetesen a váltás, változtatás időszaka is lehet ez, de fontos tudni, hogy miről mondunk le és mire vágyunk helyette.

Szél Dávid

Sorok Péter

Felnőtt életünk milyen más szakaszaiban élhetünk át krízist?

Házasság, válás, összeköltözés, költözés, munkahelyváltás, tanulmányok lezárása, betegség, halál, gyász, baleset, trauma, visszautasítás, gyerekek megszületése, gyerekek elköltözése, kamaszkor, lopás, kudarc, testi változások. Jól látható, hogy a krízispszichológia elég bőkezűen bánik az élet során tapasztalt krízisek fajtáival. Közöttük éppúgy megtalálhatóak véletlenszerű, mint normatív krízisek, pozitív és negatív élmények, hiszen még a legjobb élménynek is lehetnek negatív konnotációi, amelyekkel érdemes tisztában lenni. A lényeg, hogy krízis az, amit az ember krízisként él meg.

Mennyiben függ lelki ellenálló képességünktől, hogy ezeket a kríziseket viszonylag normális mederben átvészeljük?

Nagyon. De nemcsak a lelki ellenálló képességünktől függ, hanem az önismeretünk mértékétől, kiterjedtségétől, az érzelmeink hozzáférhetőségétől, azok kommunikációjától és az önreflexióra való képességünktől is.

Ha szeretném a rezilienciámat, azaz a lelki ellenálló képességemet fejleszteni, mik lehetnek az első lépések, hogyan fogjak hozzá?

Az első és legfontosabb talán, hogy nem szabad önmagunktól megijedni. Érdemes tudatosítani magunkban, hogy változunk, öregszünk, ami persze magától értetődő, mégis sokszor meglepődünk. Pláne, amikor visszanézzük a régi képeinket. Ugyancsak fontos, hogy a traumák, krízisek megoldása sosem abban rejlik, hogy tabusítjuk, azaz úgy teszünk, mintha nem történtek volna meg, elfojtjuk az élményt, hanem megpróbáljuk beépíteni az életünkbe. Mivel kitörölni az élményt nem lehet, ezért jobb, ha elfogadjuk, hogy így is, úgy is az életünk része marad. Akár akarjuk, akár nem. Meg kell próbálni megérteni, hogy az adott esemény, adott élmény mit tett velünk, mit alakított rajtunk, ha pedig igazán reziliensek vagyunk, akkor azt is megérthetjük vagy megtapasztalhatjuk, hogy mivel lettünk többek általa.

Még mit érdemes tudatosan átgondolnom, fejlesztenem, hogy általában az élet nehézségeivel megbirkózzam?

Azt gondolom, hogy a saját változásainknak sokkal kevésbé vagyunk tudatában, mint annak, hogy a másik mennyit változik. Azt már csak tippelem, hogy ha megpróbálnánk jobban elfogadni a változásainkat, akkor a másikkal is toleránsabbak és elfogadóbbak lennénk. Problémamentes élet nincs, mindenkinek vannak nehézségei, de az is fontos, hogy el tudjuk helyezni a problémánkat a baj-nem baj dimenzióban. A normatív krízisek is lehetnek nehezek, komolyak, de azt nem szabad elfelejteni, hogy ezek általában megspórolhatatlanok. És azt gondolom, hogy máshogy áll az ember azokhoz a problémákhoz, amik benne vannak a pakliban, mint azokhoz, amik váratlanok.

Aztán érdemes azt is elfogadni, hogy az egyes helyzetekre nincsenek univerzális megoldási módok. Minden probléma és minden elakadás egyedi, ami egyedi megoldást is igényel, ehhez pedig rugalmasság, türelem és főleg önismeret szükséges. És akkor arról még nem is volt szó, hogy nem csak nekem lehet elakadásom, nem csak én élhetek át krízist, hanem az is, akivel együtt élek. Vagy azok, akikkel együtt élek. És őt is, őket is tudnom kell támogatni.

Szél Dávid új könyvéről itt talál infókat.

Jöjjön el a következő HVG Extra Pszichológia Szalonba november 29-én, ahol Szél Dávid pszichológus és Kenyeres András coach, a magyar férfi vízilabda-válogatott mentáltrénere beszélgetnek arról, hogy miképp tudjuk fejleszteni mentális és érzelmi állóképességünket.