B. D.: A reziliencia témája különösen sokat foglalkoztat mostanság, szerveztünk online beszélgetést, sőt egy egész könyvet szenteltünk neki. Ám még mindig van valami, amiről szerintem érdemes tovább gondolkodni: az életenergia. Van, akiben rengeteg van, és van, akiben kevés. És tulajdonképpen mondhatjuk azt, hogy akinek sok életenergiája van, annak könnyű reziliensnek lennie, könnyű rugalmasan átvészelni bármit, mert van miből gazdálkodnia.

F. A.: Az, hogy sokan beszélnek az életenergiáról, még nem jelenti azt, hogy ez ténylegesen létezik is. Legalábbis nem mérhető, az biztos. Azt sem igazán tudjuk, mit jelent pontosan. Ez tehát a metaforája valaminek. Vajon minek? Kiről mondanánk, hogy nagy életenergiája van?

B. D.: Ó, hát például a kedves és végtelenül tisztelt Bíró Andrásról. Most ünnepelte a 94. születésnapját, és nem ismerek nála dinamikusabb, progresszívebb, a valóságra tisztábban reflektáló embert. Szerintem ő többször is sorba állt életerőért, mert sugárzik belőle a rengeteg energia, nagyon karizmatikus ember.

F. A.: Az isten éltesse sokáig! Ő, szerintem, imád élni. Lelkes, részt vesz mindenféle dologban, nem vonja ki magát semmiből, nem izolálja magát. Mindig kíváncsi, mindig kész megújulni, mindig van életkedve. Akinek van kedve élni, az nem unatkozik. Ha a halál bekopogtat hozzá, hogy jött érte, akkor megkéri, jöjjön vissza pár év múlva, mert neki mindenféle dolga van itt a földön. Az életenergia ellenkezője az életunalom, amikor már semminek sem örül az ember, és semmi sem lepi meg.

B. D.: Ki lehet fejleszteni, meg lehet szerezni ezt az attitűdöt? Vagy örökölni kell genetikailag vagy kulturálisan?

F. A.: Nem genetikailag meghatározott, mint a haj vagy a szem színe, hanem megtanuljuk a környezetünkből. A tanulás elsődleges módja az utánzás, a mimézis, hiszen a homo sapiens másolva tanul. A gyerek a családban nem arra figyel, mit mondanak neki, hanem arra, ki mit csinál, hogyan beszél, hogyan mozog, hogyan él, és azt utánozza. Ha a környezetemben életunt, depressziós emberek vannak, azt hiszem, ez a stílus adott a világban, és akkor nekem is ebben kell maradnom.

Az ilyesfajta környezetben, ha nagyon örülök, izgulok vagy meglepődöm, úgy néznek rám, mintha hülye lennék. Senki sem örül, izgul, csodálkozik velem, így aztán izolálódom. Ha nekem fontos, hogy ne érezzem magam marslakónak, akkor megtanulom, lemásolom a körülöttem lévők stílusát. Ha valaki ilyen attitűddel jön hozzám terápiába, akkor ráeresztem a saját életenergiámat, és akkor esetleg ez felszabadíthatja. Talán rájön arra, hogy ha új családot teremt magának, ha más emberekkel veszi körül magát, akkor meg tud változni. Az életenergia ugyanis fertőző.

Olvassa tovább a cikket a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban, melyben életkedvvel, rezilienciával foglalkozunk. Keresse az újságosoknál vagy rendelje meg!

Nézze meg előfizetési ajánlatainkat, amelyekben HVG Könyvet kap a HVG Extra Pszichológia magazin mellé.