Habár az „életkedv” mint fogalom gyakori a köznyelvben, a pszichológiai szaknyelvben nehezebben definiálható. Önmagában az életkedv nem tudományos kutatások tárgya, persze átfedésben lehet olyan fogalmakkal, mint például a well-being (jóllét) vagy a reziliencia, ami azt a képességet jelöli, hogy az ember gyorsan vissza tudja nyerni a testi-lelki egyensúlyát nehéz élethelyzetek átélése után. Röviden megpróbálom körbejárni – a teljesség igénye nélkül –, hogyan is határozható meg az életkedv, illetve mit tehetünk azért, hogy fenntartsuk, pláne növekedjék az életkedvünk akár egy életen át.

Pozitív és negatív

A Google keresőben az „életkedv” szóra magyar nyelven egyetlen meghatározásra akadtam: „örömteli hangulat, amely sokféle érdekes, változatos alkotó tevékenységhez ad kedvet” (WikiSzótár). Ezt követően többek között ezzel a példamondattal találkoztam: „Nagyi töretlen életkedvvel sütöget az unokáinak, idős kora ellenére”. Szinonimaként a következő szavak bukkantak fel: vitalitás, elevenség, életöröm, életigenlés, derű, jó hangulat, életerő stb.

Talán úgy lehetne a legegyszerűbben definiálni az életkedvet, hogy pozitív hozzáállás az élethez, a mindennapi nehézségek ellenére is. Mindannyian ismerünk olyan embereket a környezetünkben, akik talán nehéz sorsuk ellenére is képesek örömet sugározni mások felé, pozitívan gondolkodnak, energikusak, és mindenkihez van kedves, bátorító szavuk. Természetesen ismerhetünk olyan embereket is, akik a szemünkben irigylésre méltó életet élnek, ám folyton csak panaszkodnak és sajnálkoznak, úgyhogy talán azt mondjuk magunkban: „még az életkedvem is elment ettől a beszélgetéstől”. Míg az előbbi típus társaságát kifejezetten kedveljük, mert a vitalitása, a pozitív életszemlélete és az érzelmei ránk is hatással vannak.

Vajon mitől függ és változik az életkedvünk? Talán nem meglepő, hogy élethelyzetünk, a közeli vagy távoli múltban átélt pozitív vagy negatív életesemények jelentős mértékben befolyásolhatják. Függhet tanult viselkedésmintáktól (nevelés és egyéb környezeti hatások) is, de valószínűleg elválaszthatatlan a személyiségjegyeinktől, amelyek részben örökletes tényezőkön alapulnak.

Reziliencia és perspektívaváltás

Feldmár András pszichoterapeuta Életunalom, élettér, életkedv című könyvének bevezetőjében zseniálisan fogalmaz a terápiás munka egyik céljával kapcsolatban: „Én mindig nagyon meglepődöm azon, hogy az emberek, akik azért jönnek hozzám, mert nem érzik jól magukat, azt hiszik, a terápia végén jobban lesznek. Nem tudják, hogy tulajdonképpen csak egy dolog történik a terápiában: megnő a kapacitásuk a szenvedésre.”

Bár itt a szerző elsősorban arra utal, hogy a szenvedés az élet természetes velejárója, és felkészülhetünk arra, hogy ezt el tudjuk fogadni – úgy gondolom, az életkedvünk nagymértékben attól is függhet, hogyan értékeljük az életünk eseményeit, milyenek a megküzdési (coping) stratégiáink a nehézségek leküzdésére, és hogy képesek vagyunk-e felismerni a pozitív lehetőségeinket olyan helyzetekben, amelyeket talán elsőre kevésbé értékelünk előnyösnek a magunk számára.

Továbbá azt is érdemes tudatosítanunk, hogy milyen életszemléletet és viselkedésmintákat hozunk magunkkal például a családunkból, amikor szembe kell néznünk valamilyen problémával, mert ezek a minták jelentős mértékben hatással lehetnek általában az ellenálló képességünkre, a hangulatunkra és a pszichés jóllétünkre.

Olvassa tovább Harmat László pszichológus cikkét a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban, melyben a lelki ellenálló képességgel foglalkozunk. Keresse az újságosoknál vagy rendelje meg!

Nézze meg karácsonyi előfizetési ajánlatainkat, amelyekben HVG Könyvet kap a HVG Extra Pszichológia magazin mellé.