Oliver Sacks: Első szerelmek és utolsó történetek

hvgkonyvek.hu

Igényes irodalmi stílus és lenyűgöző tudományos érdeklődés jellemzi Oliver Sacks utolsó, négy évvel a halála után megjelent esszékötetét. Mint mindig – mondhatnánk –, ahogyan az Ébredések, A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét, a Zenebolondok vagy a Mozgásban – Egy élet szerzőjétől megszokhattuk. A brit származású amerikai neurológustól ezúttal egymással össze nem függő, rövidebb-hosszabb (részben korábban kiadatlan) írásokat olvashatunk, lényegében mindarról, ami gazdag életpályája során foglalkoztatta: a páfrányokról, az úszásról, a tintahalakról, a skizofréniáról, a demenciáról vagy az Alzheimer-kórról.

A szórakoztató vagy elgondolkodtató történetek közül ezúttal sem hiányozhatnak az izgalmas esettanulmányok. Így esik szó Toby bácsiról, akit a családja a nappali szobában hagyott fokozatosan kihűlni, és élve mumifikálódni; a megrázó utazásokról a Tourette-szindrómás fotóssal, aki hasonló kórban szenvedő, súlyosan tikkelő embereket kap lencsevégre; és arról, hogyan figyelt fel a Creutzfeldt–Jakob-betegségre még jóval azelőtt, hogy a „kergemarhakór” nagyobb számban terjedt volna át az állatokról az emberekre.

A kötet különleges magyar vonatkozása az a kis tanulmány, amelyben Sacks neurológiai szempontból elemzi Karinthy Frigyes Utazás a koponyám körül című művét. Ebből nem mellesleg az is kiderül, hogy az amerikai orvos milyen írói hibákat talált abban a szövegben, amelyet mindezek ellenére az agyban tett utazás önéletrajzi jellegű leírásai közül „a legeslegjobbak közé” sorol.

Nagy Henriett: Lehetnénk-e boldogabbak?

hvgkonyvek.hu

Korántsem mindenki akar boldog lenni – részben, mert sokan túl nagy jelentőséget tulajdonítanak neki és elérhetetlen elvárásokat (mint gazdagság, siker, tökéletes külső) kapcsolnak hozzá; az emberek másik része pedig negatív, nemkívánatos érzéseket és következményeket (szégyent, bűntudatot, tragédia bekövetkeztét) társít hozzá – hökkenti meg olvasóját a klinikai szakpszichológus szerző. „A boldog emberek ezzel szemben nem félnek sem a boldogságtól, sem a boldogtalanságtól.”

A kötet által kínált önismereti utazás az új évezred divatos irányzatának, a pozitív pszichológiának a boldogsággal kapcsolatos legérdekesebb tapasztalatait foglalja össze. Eközben igyekszik a figyelmet az emberi természet „jó oldalára”, az erényekre, erősségekre, pozitív érzelmekre irányítani, merthogy a „boldogság nem a szomorúság, félelem, harag és agresszió hiányát, hanem a negatív és a pozitív érzelmek optimális arányát jelenti” – hangsúlyozza Nagy Henriett.

A legfrissebb kutatásokat és számos tanulságos történetet optimálisan vegyítő kötet minden fejezet végén kérdésekkel és „boldogságnövelő feladatokkal” segíti az olvasót abban, hogy javítsa az önértékelését, elmélyíthesse a kapcsolatait, optimistábban gondolkodhasson, könnyebben birkózhasson meg a nehézségekkel. Mindezek azért is fontosak a szerző szerint, mert a kutatások alapján kijelenthető, hogy a legszélesebb értelemben vett életkörülményeink vannak a legkevésbé hatással a boldogságunkra, és a jóllétünket – a genetikán, az öröklött tulajdonságokon túl – a saját döntéseinkkel, életstratégiánkkal tudjuk leginkább befolyásolni.

Feldmár András: A tudatállapotok szivárványa

HVG Könyvek

„Szkeptikus vagyok. Kételkedem, hitetlen vagyok, és semmit sem hiszek el. Főleg azt nem, amit mondanak nekem, vagy amit olvasok. Sőt, még a saját élményeimet sem hiszem el.” Ezekkel a legendás mondatokkal kezdődött az a kurzus, amelyet 1992-ben tartott Feldmár András a debreceni egyetemen, első magyarországi megnyilatkozása alkalmával. A kötet az egykori, 11 előadásból álló sorozat anyagát tartalmazza, immár újraszerkesztve, átdolgozva, az előadó-szerző 80. születésnapjára aktualizálva.

Az azóta idehaza is sokak által kedvelt pszichoterapeuta gondolatai ezúttal is revelatív erejűek, minden olvasót gondolkodásra, szembenézésre, vagy – a szerző kedvelt kifejezésével – „felébredésre” késztetnek. Hiába nőtt az utóbbi évtizedekben szinte áttekinthetetlen méretűre a pszichológiai szak- és népszerűsítő irodalom, Feldmár vállalt szubjektivitása, sokkoló őszintesége újra és újra szíven üt.

A kötet külön érdekessége, hogy sokféle formában szó esik az LSD-ről és más pszichedelikumokról, amelyekkel a pszichoterapeuta kezdőként még akkor találkozott, amikor azok legálisak voltak. Az utóbbi időben pedig személy szerint ő is sokat tett azért, hogy – egyelőre Amerikában – gyógyászati célú alkalmazásukat lassan engedélyezzék, és pszichoterápiával kombinálva bevessék a poszttraumás stressz szindróma vagy a depresszió kezelésében.

L. Stipkovits Erika: Szeretetre éhezve

hvgkonyvek.hu

A párkapcsolatokról, a testvérszeretetről, a szülőségről, a nagyszülői élethelyzetről szóló kötetei után az ismert szakember ezúttal a kamaszkor vélt vagy valós nehézségeit veszi górcső alá – a szülők szemszögéből. Kötetében 11 gyakori tévhitet tárgyal részletesen, amelyeket a felnőttek gondolnak cseperedő – és egyre szemtelenebbnek, bezárkózóbbnak vagy épp meggondolatlannak tűnő – gyerekeikről.

A klinikai szakpszichológus saját élet- és terápiás tapasztalatából merített példák, valamint kutatások segítségével olyan témákat tárgyal, mint a kiszámíthatatlanná váló érzelmi és hangulati reakciók, a kommunikációs nehézségek, a szülői ház helyett a kortárs kapcsolatok előtérbe helyezése, a serdülők kapcsolata a mozaikcsaládokban, a hisztihez vagy az ébredő szexualitáshoz való viszonyu(n)k.

A részletesen körbejárt (és cáfolt) tévhitek bemutatása során azonban a szakember azt sem titkolja, hogy nincs kész recept, ami „gombnyomásra” működve, egy pillanat alatt megoldaná ezeknek az éveknek a nehézségeit. De szerinte nem is feltétlenül ez a cél, hiszen ebben az életszakaszban az olvasó számára a legfontosabb az önismeret fejlődése, „hogy tudjunk tanulni egymás viselkedéséből, abból, mit mutat számunkra a család dinamikája, a tükör, amelyet gyerekeink tartanak elénk.”

Végső soron ugyanis „gyerekünknek a felnőtté válást önállóan kell csinálnia, mi csak a pálya szélén szurkolunk, és támogatjuk, ha nagy gond van” – hangsúlyozza Stipkovits Erika. No meg azt se feledjük, hogy a „szurkolás” mellett azért van feladata is a szülőnek: „jelen lenni a kamasz életében, szeretetéhségét igénye szerint kielégíteni, fizikai értelemben és figyelmünket adva.”

Rutger Bregman: Emberiség – Mégis jobbak lennénk, mint hittük?

Igazi pozitív pszichológia – történelemkönyv formájában. A rendkívül népszerű, csodagyerekként emlegetett fiatal holland történész új kötete ugyanis azt boncolgatja, hogy az ember a közvélekedéssel ellentétben – miszerint természettől fogva rossz és önző – valójában eredendően jó és barátságos lény („a lelke mélyén egészen tisztességes”), aki sokkal jobban hajlik az együttműködésre, mint a versengésre.

A 200 ezer év történelmét elegánsan feldolgozó szerző történelmi eseményeket (például a nácik és a britek II. világháborús bombázásait vagy az igazi A legyek ura sztoriját) és híres pszichológiai kísérleteket elemezve jut arra a következtetésre, hogy „a katasztrófák a legjobbat hozzák ki az emberekből.” Egyszersmind azt is megvilágítja, miért gondoljuk ezt általában épp fordítva, és milyen mechanizmus révén tévesztenek meg bennünket az álhírek vagy a média.

Bregman célja végső soron több, mint puszta szórakoztatás vagy ismeretterjesztés. Azt szeretné, ha minél nagyobb teret nyerne a „realizmus”, az „emberiség új szemléletének az ideje”, és azáltal, hogy az emberek hűek lesznek (vagy maradnak) a természetükhöz, és bizalmat szavaznak egymásnak, végső soron sokkal jobb hellyé teszik a világot. „Lehet, hogy először hiszékenynek és naivnak fognak tartani minket, de ne feledjük: akit ma naivnak tartanak, arról holnap könnyen kiderülhet, hogy a józan ész szavát követte” – fogalmaz töretlen optimizmussal a kötete végén.

Hasonló cikkeket a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban olvashat, amely lelkünk sötét és napos oldalával foglalkozik.

Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja.