Németországi történet, de bárhol megeshetett volna. A kis Andreas már elég nagy volt ahhoz, hogy egyedül hagyják otthon, ám bekövetkezett a békeidőben ritka véletlen, és éppen a szülei távollétében szólaltak meg a szirénák.

A kisfiú pizsamában kirohant a házból – de nem a szüleit kereste, hanem egy kőhíd alatt keresett menedéket. Csak jóval később tudta meg, hogy ösztönös döntésének mi lehetett az oka: a háború idején, nagyjából két évtizeddel korábban, az édesanyja hasonló kőhíd alá bújt a bombázás elől.

Ritka és igazából nem is a legjellemzőbb példája ez annak, hogy a szülők, sőt nagyszülők félelmei, megrázkódtatásai, traumái tovább élhetnek a következő nemzedékekben. Ez is az öröklődés egy fajtája, de nem a jól ismert és a kutatók által is alaposabban felderített génekben, illetve nem csak bennük rejlik a jelenség háttere.

Sokkal inkább abban, ahogyan valakinek a szervezete a gének által hordozott információkat kiolvassa és alkalmazza. Maguk a gének is rengeteg információt hordoznak, de ennél sokkalta több kombináció adódik abból, hogy ezekből az információkból melyek érvényesülnek és melyek maradnak figyelmen kívül. Az ember élete során ez akár változhat is: „kikapcsolt” génekre mégis felfigyelhet a szervezet, vagy éppen törölheti a már kiolvasott információkat.

A rejtélyes epigenetika

Rendelje meg online!

Ezt hívják epigenetikának, vagyis a genetika fölötti (magukat a géneket nem érintő) öröklődésnek. Kutatják (és egyelőre nem teljesen ismerik), hogy milyen biokémiai folyamatok szabályozzák ezt, de az is kiderült az utóbbi évtizedekben, hogy a jelenség nagyon függ a neveltetéstől is, ugyanakkor a családon belül akár a ki nem mondott, elhallgatott emlékektől is. Az epigenetika egyik fő megnyilvánulása, hogy valaki miképpen kezeli az őt érő stresszt.

A tudomány tehát nyilvántartja, hogy nemcsak genom létezik – vagyis a főképp a kettős spirálban, a DNS-ben kódolt genetikai információ –, hanem epigenom is, ami pedig azt jelenti, hogy ez a bizonyos információ hogyan fejeződik ki, hogyan olvasódik le.

A gének és az epigének közötti különbséget a szakterület egyik svájci kutatója, Isabelle Mansuy, a zürichi ETH műegyetem professzora egy könyvtár példájával magyarázza. A genom a könyvek gyűjteménye, az epigének pedig az olvasók. És mint ilyenek, maguk döntik el, mire kíváncsiak, és hogyan értelmezik az olvasottakat.

Az is a példához tartozik, hogy az olvasók jönnek-mennek, és meglehet, később egy újabb olvasó mást olvas ki ugyanabból a könyvből, mint valamelyik korábbi társa, vagy éppen más könyvet tart érdekesnek és mást elhanyagolandónak. Változás tehát lehetséges, de nem egyszerű. Nem úgy van – hoz újabb példát a professzor –, hogy ha valaki több brokkolit eszik, akkor megszabadul az örökölt traumáktól.

Olvassa tovább Bedő Iván cikkét a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban, amelyben örökölt sorsunkkal, a transzgenerációs hatással foglalkozunk.

Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja.