Hogyan foglalnák össze azokat a folyamatokat, amelyek komoly trauma következtében végbemennek a személyiségben – legyen szó akár súlyos bántalmazásról, megerőszakolásról, politikai igazságtalanságról?

B. T.: A súlyos trauma hatására elvész a biztonság, a kiszámíthatóság érzése. A személyiség szétesik, értelem nélküli jelenben reked, ahol többé nem képes tájékozódni: múlt, jelen és jövő érzései és élményei összecsúsznak. A traumatizált személy mintha fekete lyukba zuhanna, elveszíti kapcsolatát a külső világgal, lélektani értelemben magára marad.

Aligha feldolgozható minden trauma. De hol a határ, mi tesz egy megrázkódtatást feldolgozhatatlanná?

Z. K.: Egy megrázó esemény akkor nem válik belső traumatikus valósággá, ha az egyén képes átélni a szenvedést, de közben kapcsolatban tud maradni önmagával. Így később az élmény a sajátjává válik, gazdagíthatja a személyiségét. Ha viszont az élménynek ez az átdolgozása – akár a trauma erőssége, akár a milyensége miatt – meghaladja az illető befogadóképességét, akkor nem tud illeszkedni a személyes élettörténetébe. Ennek hiányában pedig időtlenné és történeten kívülivé válik, és szinte változatlan intenzitással újra és újra felbukkan, kísért. A trauma feldolgozhatósága egyébként számos tényezőtől függ. Nem mindegy például, hogy a személyiségfejlődés mely időszakában éri az embert, aktuálisan milyen lelkiállapotban van, vagy hogy milyen külső kapcsolatokra számíthat.

Az igazán nagy társadalmi összeroppanások (például a holokauszt) – mint írják – megkérdőjelezik, hogy mit jelent „embernek lenni”. De miként alakulhat ki az ilyen jellegű, egy egész generációt érintő trauma, és hogyan tud átörökítődni a következő nemzedékekre?

B. T.: A traumatizált személyt körülvevő szűk és tág környezet reakciója nagyon meghatározó. Egy elég jó, együttérző közeg képes segíteni a feldolgozást, befogadhatóvá alakítani azt, amire a traumatizált (csoport) önmagában nem képes. Ha azonban az egész társadalom érintett – a közösség szinte minden tagját áldozatként, elkövetőként vagy szemtanúként vonva be –, az egész társadalom súlyosan sérülhet. Így nem lesz képes átmenetileg „tartalmazni” a traumatizált egyének emésztetlen érzeteit, segíteni a feldolgozást, és ilyenkor például a paranoid működés, bűnbakképzés, aránytalan szorongás vagy agresszió válik dominánssá.

A legmélyebb szintű transzgenerációs traumatizációt azok a társadalmi folyamatok okozhatják, amelyek az emberi közösség nagy részét érintik, és amelyek az embert emberi mivoltában kérdőjelezik meg. Ilyenek a népirtások, vagy az emberek egy-egy csoportjának kirekesztése, üldözése, bármilyen alapon. Ilyen komoly társadalmi szintű traumában a személyiség súlyosan sérül. Elmosódik a határ az egyén és a csoport élményvilága között. Bár a közös élményvilág egyfajta biztonságot is jelenthet, a traumán osztozók érvényesítik és konzerválják, majd nagyobb eséllyel örökítik át az élményt.

A holokauszton kívül milyen fel nem dolgozott megrázkódtatások okoztak transzgenerációs traumákat a közelmúltban, vagy okozhatnak akár ma is a magyar társadalomban?

Z. K.: Említhetnénk az első és második világháború egész társadalmat érintő, máig fel nem dolgozott veszteségeit, a kommunizmus áldozatainak traumáját, például a kitelepítéseket. De minden olyan társadalmi megrázkódtatás súlyos transzgenerációs hatásokkal járhat, amelyben egy csoportot, bármilyen – vallási, etnikai, politikai vagy egyéb – alapon kirekesztenek az emberek nagyobb közösségéből, a társadalmi empátia és szolidaritás köréből.

Nemrég megjelent kötetük egyik kulcsfogalma a transzgenerációs atmoszféra. Pontosan mit értenek ezen? Mennyiben új ez a megközelítés?

Z. K.: A transzgenerációs atmoszféra a mi értelmezésünkben olyan csoportszintű, akár több generációra is kiterjedő lélektani tér, amelyben elmosódik a határ az egyén és a csoport többi tagja között. Ebben a sérült közegben a transzgenerációs élmények döntően nonverbális úton, vagyis zsigeri szinten tudnak megosztódni. A transzgenerációs traumák öröklődésének jelensége természetesen nem új, sokan leírták már előttünk is. A modellünk az örökség átadásának módjára kínál új, mélylélektani megközelítést.

Olvassa tovább Illényi Balázs interjúját a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban, amelyben örökölt sorsunkkal, a transzgenerációs hatással foglalkozunk.

Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja.