De mi is kell ahhoz, hogy családi körben kialakuljon a bizalom? Az, hogy (igazán) együtt legyünk azokkal, akiket szeretünk, és legyen közös történetünk. Hogy megéljük mindazt, amit a mesélés, a hagyományok, a szertartások, a rítusok nyújthatnak nekünk. Hogy kifejezzük az érzelmeinket – és nem kizárólag a pozitívokat, a kellemeseket.

Hogy ezt a képességet átadjuk a gyermekeinknek is. Hogy szülőként is merjük vállalni a nehézségeinket, a kudarcainkat, és meg tudjunk küzdeni velük. A bizalom kialakítása nem a „mindenki jól van”, a tökéletes élet, az örök boldogság illúziójának útja, hanem annak megtanulása, hogyan lehet megküzdeni a nehézségekkel.

Hogyan bízhatok születésétől fogva a gyermekemben? Hogy ha éhes, jelezni fogja? Hogy ha baja van, értésemre adja? Hogy ő is szeret engem? Hogy ha nagyobb lesz, jogosak a szükségletei? Hogy nem ellenem tör, hanem a hiszti róla szól? Talán nem is olyan egyszerű megszavazni egy kis lénynek a bizalmat, ha olyan családból jövök, ahol bennem sem bíztak igazán.

A tangó spontaneitása

Mindez nagyon hasonló ahhoz, amikor egy jó táncos úgy járja a tangót, ahogy igazán érdemes. A tangót ugyanis elsősorban nem a bonyolult tánclépések hibátlan kivitelezése teszi azzá, ami.

Ez a tánc tipikus példája annak, hogy bármennyi nehéz figurát adunk is elő gyorsan és pontosan, mindez csak látványos tornamutatvány marad, ha nincs benne a lelkünk. De ha benne van, akkor a tánc nemcsak egyedi élményt jelent, hanem különleges történetté válik, olyan varázsmesévé, amely a táncosok szívében születik meg.

A tangó végtelen szabadsága akkor kel életre, ha a táncosok megtöltik a saját érzéseikkel, gondolataikkal. A tévedés megengedett, és mit sem változtat a tánc élményén – és teljesen egyértelmű, hogy még a legjobbak is hibázhatnak! Ettől lesz a tangó igazi áramlatélmény, mert elsősorban nem a lépésekre, hanem a folyamatra koncentrálnak a táncosok.

Ahhoz, hogy a bizalom megszülethessen, a váratlan szituációkban nem támaszkodhatunk konkrét, követendő mintákra, csak a teljes jelenlét számít, a mindennapi kapcsolat egymással, a kölcsönös válaszadás és egymáshoz igazodás. A tangóhoz hasonlóan itt is egymástól tanulunk, egymást formáljuk, egymást vezetjük. Nincsenek egyértelmű válaszok, nincs jó és egyetlen, általános megoldás. A hiba nemcsak megengedett, hanem sok esetben szükségszerű is, a legkreatívabb újítások forrása.

Ahány gyerek, annyi világ, annyi hozzáállás, minden történet nagyon személyes. Ahogy a tangóban is: bármilyen új figurát ki lehet találni, számtalan egyedi variációval próbálkozhatunk. Éppen az állandó improvizáció, a spontaneitás, a játékosság, a kihívás élménye teszi élővé, önfeledtté és megismételhetetlenné a tangót – és a kapcsolatot is. A legfontosabb az élmény, az, hogy a partnerek érezzék egymást és a tánc áramlatát. Igy születik meg a bizalom is. Nincs rá recept. El kell kezdeni bízni: magamban, a gyermekemben, a folyamatban, a többi kialakul útközben.

Olvassa tovább Kádár Annamária pszichológus cikkét a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban, amelyben a hála, a bizalom és a remény érzéseivel foglalkozunk.

Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja – akár a Kamasz különszámot is megkaphatja ajándékba.