„»Csókolj meg – mondta a púpos. – Hidd el, szabad. Szeretlek. Csókolj meg itt« – s mutatóujja hegyével, kezét, karját s kisujját szétterpesztve, arcára mutatott, szájához közel. S Mario hozzáhajolt, és megcsókolta.” Ez a drámai csúcspont Thomas Mann világhírű novellájából, a Mario és a varázslóból generációk számára határozta meg, hogyan vélekedjenek a hipnózisról. A zseniális írásmű által sugallt végletes kiszolgáltatottság azonban ugyanúgy tévhit, mint az a szintén máig élő elképzelés, amely szerint a hipnotizált személy valamiféle alvásszerű, passzív állapotba süllyed.

„A valóság ezzel szemben az, hogy a hipnózis során nagyon erős bizalmi állapot jön létre a páciens és a terapeuta között, olyan különleges összhang alakul ki, ami leginkább a korai anya–csecsemő kapcsolatra hasonlít. Például önkéntelenül felveszik egymás testhelyzetét, együtt lélegeznek, a szívritmusuk is párhuzamosan gyorsul vagy lassul” – magyarázza L. Stipkovits Erika klinikai szakpszichológus, hipnoterapeuta, kiképző pszichoterapeuta.

Ezt a fiziológiai szinkronitást elsőként Bányai Éva pszichológus és kutatótársai mutatták ki 1982-ben, azóta pedig különféle modern képalkotó berendezésekkel is igazolni tudták.

Csukott szemmel lát a lélek

Rendelje meg online!

HVG Extra Pszichológia

A hipnózis során kialakuló módosult tudatállapotot, vagy legalábbis az ahhoz nagyon hasonló pszichés jelenségeket, transzállapotokat – nem túlzás – évezredek óta ismeri és használja az emberiség. A módszer legrégebbi leírása egy egyiptomi papirusztekercsen, több mint 5700 évvel ezelőttről maradt fenn. Ezen a fájdalom csillapítására azt javasolják: „Helyezd rá a kezedet, hogy karjának fájdalmát csillapítsd, és mondd, hogy a fájdalom megszűnt.”

És pár évezreddel későbbről az orvostudomány atyjának tekintett görög Hippokratésznak tulajdonítják azt a megállapítást, hogy „a szenvedést, amelytől a test szenved, jól látja a lélek, lecsukott szemmel”.

A hipnózis jelentősége az orvoslásban a XVIII. század második felében értékelődött (újra) fel, elsősorban Franciaországban, de akkor még misztikum lengte körül ezt a módszert. Már csak azért is, mert a hipnotizőrök mágnesezéssel próbálták kiváltani az állapotot, és valamiféle láthatatlan folyadék (fluidum) áramlásának tulajdonították a gyógyhatást.

Elsőként 1843-ban egy skót orvos, James Braid nevezte hipnózisnak ezt a technikát – utalva az alvással járó álomképek görög istenére, Hüpnoszra, mivel a hipnotizált személy az alvó emberhez hasonlóan, becsukott szemmel, mozdulatlanul ül. Braid egyébként még a látóideg kifárasztását tartotta a hipnotizálás legjobb módjának: a pácienseinek egy (gyertyával megvilágított) csillogó pontra kellett mereven nézniük, miközben ő azt ismételgette, hogy „alszik, alszik…”.

Lehetőség a transzra

Míg a skót orvos elsősorban érzéstelenítésre használta ezt a terápiát, követői egyre szélesebb körben alkalmazták. Josef Breuer bécsi orvos (Sigmund Freud atyai barátja) 1880 körül már pszichés tünetegyütteseket volt képes kezelni ezzel, egyszerűen azáltal, hogy ebben a módosult tudatállapotban a páciensekkel felidéztette korábbi traumatikus élményeiket.

A módszer fejlődésére a XX. század második felében az amerikai pszichoterapeuta, Milton Erickson volt a legnagyobb hatással (nem tévesztendő össze a pszichoszociális fejlődéselmélet atyjával, Erik Eriksonnal). Erickson, elődeivel ellentétben, nem előre megfogalmazott utasításokkal igyekezett kiváltani a módosult tudatállapotot, hanem a betegeinek inkább „lehetőséget adott, hogy transzba essenek”. Értelmezésében a hipnózis lényege a figyelem „többfókuszúságának” elvesztése, mivel olyankor a személy nem reagál az irreleváns külső ingerekre, hanem csupán egyetlen dologra koncentrál, és ez a fókuszált figyelem segíti a problémái megoldásában.

Erre a különlegesen fókuszált figyelemre építenek a mai hipnoterapeuták is. Azért olyan könnyű a figyelmet egy pontra irányítani – magyarázza L. Stipkovits Erika –, mert a hipnózis során lecsökken a páciens realitásérzése (vagyis nem próbálja minősíteni az élményeket, „minden úgy jó, ahogy történik”), beszűkül a figyelme (nem kezd máson gondolkodni, tervezgetni), nem igyekszik kontrollálni mindent, ugyanakkor nagyon tudatosan éli meg az adott pillanatot.

Mire használják ma a hipnózist? Olvassa tovább Illényi Balázs cikkét a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban, amelyben hatással, befolyásolással és a manipulációval foglalkozunk.

Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja.