A pszichológushallgató Laura egy amerikai egyetemen töltött félév után Magyarországon folytatta tanulmányait. Az egyik – traumákról szóló – előadáson intenzív szorongás, rosszullét tört rá. Később elmondta, hogy egy évekkel korábban átélt, súlyos autóbaleset jutott eszébe az órán hallottak után, és ez váltotta ki a pánikjellegű rosszullétet.

Ennek nyomán felvetette, hogy az amerikai egyetemhez hasonlóan a tanárnak figyelmeztetnie kellene a diákokat, mielőtt potenciálisan felkavaró tartalmakat mutat be. Vajon igaza van? Működnek az érzékeny témákkal kapcsolatos előzetes figyelmeztetések, az úgynevezett trigger warningok? Vagy előfordulhat, hogy a kívánt hatással ellentétesen működnek?

Traumák és triggerek

Rendelje meg online!

HVG Extra Pszichológia

Trigger (magyarul: elsütő szerkezet, ravasz), azaz kiváltó tényező bármi lehet, ami az arra érzékeny emberben intenzív érzelmi reakciót okoz: valamilyen látvány, hang, illat, szó vagy épp testi élmény. Ha a múltban valamilyen súlyos traumát éltünk át, akkor megnő annak az esélye, hogy érzékenyen reagálunk ingerek egy csoportjára – így azok triggerekké válnak számunkra.

Ha például harctéri élmények traumatizáltak, akkor intenzív hatással járhat bármilyen váratlan, hangos hang. Ha valaki kirabolt minket, akkor az elkövető testalkatához hasonló emberek látványa lehet trigger. De hasonlóképp triggerré válhat egy hely, egy hang, egy napszak, egy szituáció, gyakorlatilag bármi.

Intenzív viták

Ha a triggerek intenzív érzelmi reakciót váltanak ki egyesekből, akkor logikus lépésnek tűnik az emberek előzetes figyelmeztetése ezekre az ingerekre. Az interneten elsőként talán a szexuális traumát átélők fórumain jelentek meg figyelmeztetések a megterhelő tartalmak megosztása előtt.

Ezt követően egyre szélesebb körben és egyre több témával kapcsolatban kezdtek el trigger warningokat alkalmazni, azaz figyelmeztetni lehetséges kiváltó tényezőkre. Ez a folyamat a felsőoktatásban keltette a legintenzívebb vitákat. A kritikusok szerint ezek a figyelmeztetések hátrányosan hatnak a szólás és az oktatás szabadságára, valamint megakadályozzák, hogy a diákok megtanuljanak megküzdeni megterhelő tartalmakkal.

Emellett – a kutatások alapján – úgy tűnik, a figyelmeztetések valójában inkább súlyosbítják a trauma hatásait. De először vizsgáljuk meg, hogy általában hogyan viszonyulunk a nehéz, fájdalmas élményeinkhez.

Algofóbiások vagyunk

Byung-Chul Han dél-koreai származású német sztárfilozófus állítása szerint úgynevezett „csillapító társadalomban” élünk: az algofóbia, azaz a fájdalomtól való általános félelem miatt mindent megteszünk azért, hogy elkerüljük a fájdalmat, a szorongást (illetve bármilyen negatív érzelmi állapotot).

Elképzelése szerint mind a kapcsolatainkban, mind az élet más területein el akarjuk kerülni a feszültséget, „mintha a fájdalommentes létezést alkotmányos előjognak tekintenénk” – sokkal inkább, mint az emberiség korábbi korszakaiban.

Olvassa tovább Szondy Máté pszichológus cikkét a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban, amelyben a bizonytalan jövőre való felkészüléssel foglalkozunk.

Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja.