„Szeretném, ha jobban ki tudnék állni magamért. Annyira szeretném, ha mindenki tudná, hogy számíthat a segítségemre. Sokszor elébe is megyek, akkor is segítek, elvállalok feladatokat, amikor még nem is kérték. Persze tudom, hogy ez azért van, mert akkor érzem magam szerethetőnek, ha segítek, ha adok. Sokat olvasok, érdekel a pszichológia, szóval tisztában vagyok ezzel. Sok módszert kipróbáltam a családállítástól kezdve, elvégeztem egy sématerápiás könyv gyakorlatait is, de nem mondhatnám, hogy megtanultam nemet mondani. Most viszont szembejött a belsőgyermek-téma, úgy érzem, ezzel kellene dolgoznom. Tud ebben segíteni?”

Ma már nem „ciki” pszichológushoz, önismeretre járni, és jó ideje nincs olyan hét, hogy ne találnánk pszichológiai újdonságokat a könyvesboltokban, sőt elég, ha csak böngészünk az interneten. A megszámlálhatatlan cikk címeit átfutva a „divatok” jól nyomon követhetők. Időről időre felkapottá válik egy-egy módszer, és jó részük a szakemberek számára nem újdonság.

Így aztán nem voltam meglepve, amikor a fenti szavakat hallottam kliensem szájából. Olyan érzés fogott el, mintha megrendelést adott volna le: a belsőgyermek-munka módszerével szeretné elérni a kívánt eredményt, amiről valóban sokat lehet olvasni mostanság.

Érthetetlen reakcióink

A „belső gyermek” nem más, mint énünk gyermeki része, a bennünk élő kisgyermek, aki szerencsés esetben aktív, játékos, felszabadult, érdeklődő, spontán és kreatív – mint az egészséges gyermek általában. Azonban nemcsak ezek a tulajdonságok jellemzik, hanem a kicsikorban átélt sérülések, traumák, hiányok is nyomot hagynak rajta, sőt erőteljesen formálják.

HVG Extra Pszichológia

Gyermeki énünk egy félig független alszemélyiségként működhet, ami alá van ugyan rendelve a felnőtt, tudatos énünknek, ám nehéz helyzetekben képes „átvenni az irányítást”. Ez történik akkor, amikor számunkra érthetetlen módon – például meglepő dühkitöréssel, hisztirohammal – reagálunk, vagy életünket az időnkénti „lefagyás”, a szorongás, a megfelelési kényszer, a „nem vagyok elég jó” érzése uralja, és még sorolhatnánk a megjelenő tüneteket.

Túl kevés és túl sok

Sérülhet a gyermeki énünk, ha gyermekként túl kevés jót kaptunk:ölelést, simogatást, minőségi időt, bizalmat, elfogadást, nevetést stb. Akkor is sérülünk, ha túl sok jutott a rosszból: erőszakos, bántalmazó, vagy riadt, tehetetlen szülői viselkedés, gyűlölködés, stressz, irreális elvárások, szívtelen büntetések, elhanyagolás stb.

Ilyenkor a szülőben – saját traumatizált múltja miatt – gyermeke stresszjelzései a saját traumájának fájdalmát, ijedtségét hívják elő, ami még nagyobb stresszt vált ki a gyermekből, növeli a feszültségét, így a várt megnyugtatás elmarad. S a gyerekként elszenvedett bántalmazásnak – főleg, ha nagyon korán kezdődik, ha rendszeres, hosszan tartó, ha közeli személytől kapott – nemcsak gyermekkorban lesznek tünetei, hanem a sérülés felnőttkorban is megmutatkozik.

Olvassa tovább L. Stipkovits Erika klinikai és mentálhigiéniás szakpszichológus cikkét a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban, amelyben a belső gyermekkel és az önazonossággal foglalkozunk.

Keresse a HVG Extra Pszichológia magazin legfrissebb számát az újságárusoknál vagy rendelje meg!