szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A magyar hegymászó expedíciók történetében elsőként két nyolcezres hegycsúcs meghódítását tervezi a jövő évben Erőss Zsolt. Hazánk legeredményesebb expedíciós hegymászója 2005-ben már megpróbálkozott a K2 ostromával, akkor azonban a csúcs közelében keletkezett viharos időjárás meghátrálásra késztette őt és társait.

Megkezdtük a felkészülést – mondta az expedícióvezető. "Szervezzük a támogatókat, szponzorokat, hiszen a számításaink szerint két és fél hónapot vesz igénybe a nyolcezresek ostroma. Ezúttal ugyanis az ugyancsak a Karakorumhoz tartozó Gasherbrum egyik csúcsát is megtámadjuk. A Himalájának ebben a részében alig érezhető a monszun hatás, ezért a júniusi, augusztusi mászás optimálisnak mondható. Komoly megmérettetést jelent azonban a K2, amely 8611 méteres magasságával ugyan elmarad a Csomolungma mellett, mégis a hegyek hegyének számít.” Itt rendkívül szeszélyes az időjárás, könnyű eltévedni és a "piramis" oldalai is félelmetes szögben emelkednek. Az eddig oda indult expedíciók minden négy tagja közül egy sajnos nem tért vissza.

Erőss jövő évi terveinek megvalósítását két társa, Kollár Lajos és Mécs László is segíti. Ők korábbi mászásaiban is részt vettek.

MTI Világ

Veszélyben a Himalája

Sir Edmund Hillary, a világ legmagasabb hegycsúcsa, a Mount Everest (Csomolungma) első meghódítója állást foglalt amellett, hogy a hegységet vegyék fel a veszélyeztetett világörökség pirosbetűs listájára.

Szellem

Nyomok a Himalájában

A magyarok ivadékainak felkutatására Ázsiába indult, de végül a tibetológiát megalapozó Kőrösi Csoma Sándor útja sokakat és sokféleképpen ihletett követésre. Legutóbb egy magyar film alkotóit.

Leesik az ember álla, mire képes ez az új videószerkesztő program – videó

Leesik az ember álla, mire képes ez az új videószerkesztő program – videó

Zelenszkij: Az Egyesült Államok nélkül nincsenek biztonsági garanciák

Zelenszkij: Az Egyesült Államok nélkül nincsenek biztonsági garanciák

Lehetetlen helyzet elé állít sok munkáltatót, hogy a kormány túltolta az idénymunka szigorítását

Lehetetlen helyzet elé állít sok munkáltatót, hogy a kormány túltolta az idénymunka szigorítását

Már egyetlen dízelautó lecserélése is jelentős lépés lehet

Már egyetlen dízelautó lecserélése is jelentős lépés lehet