Tetszett a cikk?

Megjelent a nagyobb fájlmegosztókon olimpiai bajnok birkózónk első K-1-es mérkőzésének felvétele. Majoros István az első menet utolsó percének kezdetén KO-vereséget szenvedett a hazai kedvenc Norifumi "Kid" Jamamotótól a vasárnap.

Mint arról korábban a hvg.hu is beszámolt, az olimpiai bajnok birkózó végig alárendelt szerepet játszott, Jamamoto remekül dolgozott lábbal, ezzel lassítva, bizonytalanítva el magyar ellenfelét. Majoros próbált földharcot erőltetni, de kísérleteit jól hatástalanította riválisa, akinek szintén a birkózás az alapsportága.

A mérkőzés úgy fejeződött be, hogy a már sérült Majoros belehajolt egy jobb felütésbe, amitől arccal előre esett, a földön kapott még pár ütést, majd a mérkőzésvezető leállította a küzdelmet.

Az MMA-ban – kickbox alapjaira épülő – K-1 szabályrendszer mellett engedélyezett a földharc is. Egy mérkőzés alapesetben 2x5 percig tart, a versenyzők nyitott kesztyűben vívnak meg egymással.

Világ

Majoros kikapott az oszakai K-1 gálán

Majoros István az első menet utolsó percének kezdetén KO-vereséget szenvedett a hazai kedvenc Norifumi „Kid” Jamamotótól a vasárnap, Oszakában rendezett K-1 vegyes harcművészeti gálán (MMA, Mixed Matrial Arts).

Horrortörténet lett a vége egy bölcsességfog kihúzásának Üllőn

Horrortörténet lett a vége egy bölcsességfog kihúzásának Üllőn

Ha Orbán fizetésemelésére van pénz, akkor a mienkre miért nincs? – tette fel a kérdést, majd sztrájkot hirdetett a közalkalmazottak szakszervezete

Ha Orbán fizetésemelésére van pénz, akkor a mienkre miért nincs? – tette fel a kérdést, majd sztrájkot hirdetett a közalkalmazottak szakszervezete

Német lap: Európának semmi szüksége nincs Orbán Viktorra

Német lap: Európának semmi szüksége nincs Orbán Viktorra

Morgan Freeman: Gene Hackman tehetsége mindenki munkáját magasabb szintre emelte

Morgan Freeman: Gene Hackman tehetsége mindenki munkáját magasabb szintre emelte