Tetszett a cikk?

Kiosztották az Arany Málna-díjakat az év legrosszabb filmjeinek. Az Elemi ösztön tarolt, de Carmen Electrát sem hagyták ki.

Az Oscar-díj világszerte várt átadójának előestéjén bejelentették az Arany Málna-díjak "nyerteseit" is, akik a 2006-os év legrosszabb filmjeit készítették. A John Wilson filmkritikus által 1980-ban alapított díjat 757 alapítványi tag ítéli oda tízenegy kategóriában az adott év legkínosabb teljesítményét felmutató filmalkotóknak.

2006-ban az Arany Málna Alapítvány szerint az Elemi ösztön második része volt a legcikibb és egyúttal Sharon Stone-t is megkapta a legrosszabb színésznő díjat, sőt, még két további negatív értékelést begyűjthetett a film, a legrosszabb folytatásét és a legrosszabb forgatókönyvét. Így utólag valóban nehezen érthető, ki gondolhatta, hogy a művészileg amúgy is alacsonyra értékelt első rész után érdemes egy folytatásba pénzt és energiát fektetni. Az öregedő Stone bájaira kíváncsi mozilátogatók segítségével végül visszajött a hetven milliós gyártási költség, de csak éppen hogy. Azért az tagadhatatlan, hogy az első résznek voltak filmtörténeti jelentőségű jelenetei, amelyeket azóta is többször idéztek, például ebben a reklámban.

A másik sokat "nyert" filmkészítő M. Night Shyamalan, akinek munkássága megosztja a kritikusokat és a moziközönséget. A többszörös Oscar jelölt Hatodik érzék óta sokak szerint csak hanyatlik, mások hatalmas mesemondóként üdvözlik. Az Arany Málna díj szavazói az előbbiek közé tartoznak, mivel a Lány a vízben című legfrissebb alkotásáért megkapta a leggázabb rendező és a legbénább mellékszereplő díját is. „ Shymalan a lány egyik megmentőjét játssza a filmben, így abba a csapdába kerül, amelynek segítségével szinte biztosan Arany Málnát lehet nyerni, amikor túlságosan szabadon engeded az egódat” - nyilatkozta a díjat alapító Wilson a Lány a vízbenről.

A nyertesnek nehezen nevezhető díjazottak között van még Carmen Electra, akit persze eddig sem színészi tehetsége miatt ismertünk és szerettünk, de 2006 úgy tűnik, mélypont lehetett számára, mert két szereplését, a Csajozós filmben és Horrorra akadva 4.-ben nyújtott alakításait is értékelte az alapítvány. Azért tagadhatatlan, hogy Carmen bizonyos dolgokhoz igenis nagyon jól ért, például remekül rázza a fenekét.

A Wayans testvéreket, Marlont és Shawnt, már korábban is jelölték a "Razzie" néven is emlegetett díjra, most sikerült közösen három kategóriában is győzniük, a legrosszabb színész és páros mellett, a legrosszabb remake díját is besöpörhették Kiscsávó című filmjükkel. A testvérpár ettől függetlenül hatalmas népszerűségnek örvend az egyszerű poénokat értékelő közönség körében és időnként egészen komoly filmekben is megjelennek.
A hírek arról nem szólnak, hogy bárki is átvette-e idén az arany festékkel lefújt golflabda méretű, körülbelül 5 dollár értékű díjat, nyilván nem jellemző. De annak idején Halle Berry népszerűségének nagyon jót tett, hogy a 2004-s Macskanőben nyújtott alakításáért személyesen vette át az értékes tárgyat és ötperces, saját magát és a díjátadókat általában kifigurázó beszédben köszönte meg a figyelmet.



Kádár Mónika
hvg.hu Autó

Videó az izraeli repülő autóról

Másfélmillió dollárba, azaz 287 millió forintba kerül majd az X-Hawk márkájú repülő gépkocsi, amelyet az izraeli Urban Aeronautics cég 2010-ben szándékozik forgalomba hozni. Videó.

automenedzser.hu Autó

Őrült autók a genfi szalonon

A genfi szalon nem csupán az európai autóipar legjelentősebb évnyitó rendezvénye, ahol a legnagyobb gyártók bemutatják világmegváltó modelljeiket. Genfben mindig számíthatunk különlegességekre, az idén különösen.

hvg.hu Tech

A leghitelesebbnek tűnő UFO észlelések – videóval

A mindenhol kéznél lévő digitális kép- és videófelvevő eszközök elterjedésének köszönhetően elszaporodtak az azonosítatlan repülő tárgyak és lények észleléseit rögzítő felvételek. Nézegessen videón megörökített UFO-észleléseket!

MTI Shake

Bonsaimalac helyett kopasz patkány

Nincs kizárva, hogy jó pár vevőre minimalac helyett kopasz patkányt vagy más rágcsálót sóztak rá hongkongi ölebboltokban a disznó éve alkalmából – legalábbis ezt tételezi fel egy állatvédő szervezet.

Ruanda nekiállt felszámolni az analfabetizmust a mesterséges intelligencia segítségével

Ruanda nekiállt felszámolni az analfabetizmust a mesterséges intelligencia segítségével

Kiderült, hol követhetjük a Oscar-gálát

Kiderült, hol követhetjük a Oscar-gálát

Index: Jön a Lex Milák, a sportoló is bukhatja az olimpiai életjáradékot, ha nem nevez meg edzőt

Index: Jön a Lex Milák, a sportoló is bukhatja az olimpiai életjáradékot, ha nem nevez meg edzőt

Interjút adott Milák Kristóf, az elmúlt másfél évről is beszél benne

Interjút adott Milák Kristóf, az elmúlt másfél évről is beszél benne