szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Luciano Pavarotti, az egy héttel ezelőtt elhunyt nagy olasz énekes, aki a sajtó által 200 millió euróra (több mint 50 milliárd forint) becsült örökséget hagyott családjának tagjaira, saját maga ennek az összegnek a negyedéről rendelkezhetett csupán végső akaratában - közölte a közjegyző, akit csütörtökön idéztek az olasz médiában.

Luciano Buonanno közjegyző az olasz bulvársajtóban megjelent cikkeket kommentálta, amelyek azt taglalták, hogy miként hat a művész első és második házastársa, illetve a két családja közötti feltételezett rossz viszony a vagyon sorsára.
 
Pavarottinak három lánya volt első házasságából, majd 2003-ban újra megnősült, elvette élettársát, Nicoletta Mantovanit, aki több mint 30 évvel fiatalabb nála - és aki szintén szült neki egy kislányt.
 
"Az örökség 50 százaléka a törvény szerint a négy lány között oszlik meg, 25 százaléka a feleséget illeti meg, és a további 25 százalék a rendelkezési rész, amely fölött a végrendelkező szabadon diszponálhatott" - mondta el a közjegyző.
 
A közjegyző július 29-én rögzítette Pavarotti végrendeletét, és mint mondta, nem tud arról, volt-e előző testamentum, illetve ha volt, az általa felvett utolsó tartalmazott-e módosítást.  A végrendeletet még nem bontották fel, amikor Buonanno a felosztás szabályairól nyilatkozott.
MTI Világ

Elhunyt Luciano Pavarotti

Csütörtökre virradóra, 71 éves korában elhunyt Luciano Pavarotti, minden idők egyik legsikeresebb és legcsodáltabb operaénekese, három évtizeden át a tenorok királya.

MTI Világ

A modenai dómban vettek végső búcsút Luciano Pavarottitól

Csaknem százezren (köztük világsztárok és politikusok) vettek búcsút a szombat délutáni temetési gyászszertartásig a modenai katedrálisban felravatalozott Luciano Pavarotti olasz operaénekestől, aki csütörtök hajnalban hunyt el szülővárosában, 71 éves korában.

A kiskereskedelem jó negyedévet zárt, de a lényeg csak most jön az elemzők szerint

A kiskereskedelem jó negyedévet zárt, de a lényeg csak most jön az elemzők szerint

Megmagyarázta az államtitkár, miért vesztegelnek továbbra is a vonatok a román határon

Megmagyarázta az államtitkár, miért vesztegelnek továbbra is a vonatok a román határon

„Valahol abba kell hagyni” – bejelentette Didier Deschamps, hogy mikor hagyja ott a francia válogatottat

„Valahol abba kell hagyni” – bejelentette Didier Deschamps, hogy mikor hagyja ott a francia válogatottat

Változtatási tilalmat rendeltek el Balatonalmádiban, egy ablakot sem lehet kicserélni

Változtatási tilalmat rendeltek el Balatonalmádiban, egy ablakot sem lehet kicserélni