szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A nagyvárosokban a víz minden formája hihetetlenül népszerű a nyári forróságban, legyen az medence, csobogó vagy szökőkút. New York városa szereti a művészetet, de legalább ennyire kedveli a turisták által hozott bevételt is, ha pedig az emelkedetettet össze lehet kötni a hasznossal, a város vezetése úgy gondolja, azzal mindenki jól jár.

A The New York City Waterfalls nevű új projektről kiállításként beszélnek, de sokan egyszerű turistacsalogató látványosságnak gondolják, nem pedig valódi művészetnek - írja a Travelline.

Az installáció megálmodója az izlandi/dán illetőségű Olafur Eliasson, aki már korábbi munkáiban is felhasználta a természet elemeit, például a Tate Gallery-ben a Weather Project című kiállításon, ahol egy gigantikus mesterséges nap világított. Előtte Eliasson festett már zöld folyót, készített művi naplementét és szivárványt is.A New Yorkba tervezett négy darab épített vízesés június közepétől október közepéig lesz látható a városban és a Public Art Fund, valamint a város vezetése együttműködésével valósul meg az East River partjain. Az egyik vízesést Manhattanbe tervezik, egy másikat a Brookly Bridge-hez, a harmadikat Brooklynba, míg a negyediket a Governors Island északi részéhez.

Ha szereten többet megtudni a New York-i vízesésekről, olvassa el a Travelline cikkét!
Távozott hivatalából a USAID szétverését levezénylő politikai megbízott

Távozott hivatalából a USAID szétverését levezénylő politikai megbízott

A frászt hozta a NASA mérnökeire a Juno űrszonda, kétszer is leállt a működése

A frászt hozta a NASA mérnökeire a Juno űrszonda, kétszer is leállt a működése

Ismét tüntetnek Hadházyék az Erzsébet hídon – élő közvetítés

Ismét tüntetnek Hadházyék az Erzsébet hídon – élő közvetítés

Panaszt tett a DAC a Slovan-szurkolók magyarellenes koreográfiája miatt

Panaszt tett a DAC a Slovan-szurkolók magyarellenes koreográfiája miatt