hvg.hu:

Cecily von Ziegesar: Igen, szinte már vallásos áhítattal ülök minden héten a tévé elé. Persze nem teljesen ugyanaz, mint a könyv, kivéve az első részt, ami aránylag szorosan követi az első sztorit. De a szülők teljesen mások, mert míg a könyvben csak érintőlegesen jelennek meg, addig a sorozatban saját életük van, ami nyilván hasznos, mert szélesebb nézőközönséget lehet így elérni. Nagyon örülök, hogy helyszínnek megtartották New Yorkot, komolyan megijedtem, amikor kiderült, hogy a Narancsvidék gárdája fogja készíteni a sorozatot, attól tartottam, hogy elviszik az egészet a tengerpartra.

hvg.hu: Mit gondolsz, boldogok a kölykök, akikről írsz?

C. v. Z.: Nem hiszem, hogy boldogtalanabbak lennének, mint mások, hiszen senki sem rohangál folyton egy méterrel a föld felett lebegve és óriási vigyorral az arcán, hogy jajdeboldogvagyok. Nem is hiszem, hogy manapság bárki igazán, felhőtlenül boldog lehet.

hvg.hu: Ha jól emlékszem, egyetlen jó szülő sincs a könyvben. Úgy értem, nyilván a legtöbb szülő a szereplők között a legjobbat akarja a gyerekének, de semmit nem tesz annak érdekében, hogy ez meg is valósuljon. Persze lehet, az a normális, hogy egy szülő nem vesz részt a kamasz gyereke életében.

C. v. Z.: Számomra például ez a normális. A szüleim annyira bíztak bennem, hogy soha nem kérdőjelezték meg a döntéseimet. Nem kellett hazatelefonálnom, ha elmentem otthonról, bátran elmehettem a hétvégére, nem bonyolódtak bele a dolgaimba. Előfordult, hogy szombatra ígértem magam, de még vasárnap sem voltam otthon, de nem kerestek, én telefonáltam haza, hogy halló, nem aggódtatok? Nagyon sok bajba keveredhettem volna, de szerencsére okosabb voltam annál.

hvg.hu: Te is ennyire szabadon fogod nevelni majd a gyerekeidet?

C. v. Z.: Nem, egészen másképp akarom csinálni, de manapság ez sokkal könnyebb is, amióta mobiltelefon van a világon. Nagyon szeretnék részt venni az életükben, tudni szeretném, mit csinálnak, kivel és hol. Szerencsés helyzetben vagyok, mert valószínűleg pont a saját könyveim teremtenek majd rá alkalmat, hogy megbeszélhessem a dolgokat a lányommal. Akinek az ajánlottnál hamarabb meg fogom engedni, hogy elolvassa a Bad Girl-sorozatot, egyrészt mert úgyis tud róla, amióta csak él, másrészt pedig, mert sokkal könnyebb egy könyv apropóján megbeszélni a felmerülő problémákat, mint csak úgy.

Cecily von Ziegesar © gossipgirl.net

C. v. Z.: Egyrészt a tévésorozat miatt, ami sok felnőtt nézőt is kíváncsivá tett, rengeteg meleg férfi nézi például a filmverziót, akik aztán megveszik a könyvet is. De sok szülővel találkoztam már a dedikálásokon, mindig megkérdezem, hogy hívják a lányát, kinek írjam alá a könyvet, de szinte megsértődnek, hogy az övék lesz a könyv, nekik dedikáljam. Valószínűleg beleolvasnak a gyerek kötetébe, aztán valahogy rászoknak és megszeretik. De ez meg is egyezik a céljaimmal, sosem akartam tinikönyvet írni, egyszerűen csak embereknek tekintettem a szereplőimet, a koruktól függetlenül gondoltam rájuk, ahogy például nem érzem, hogy én olyat sokat változtam volna 16 éves korom óta, még mindig annyinak érzem magam legbelül.

hvg.hu: Igen, ezt többször nyilatkoztad már, de miben nyilvánul ez meg, hogy te lélekben még mindig 16 vagy?

C. v. Z.: Talán abban, hogy meglehetősen gondtalannak érzem magam, olyan embernek, aki sokat foglalkozik önmagával; az anyák jóval önzetlenebbek nálam. Van ez a legenda, hogy valami történik az emberekkel, amikor felnőtté válnak. Szerintem ez egy szép nagy hazugság, egyszerűen nem hiszem el, hogy annyira mások lennénk. Azt gondolom, az emberek, a szülők is lebecsülik a tinédzsereket, nem hinném, hogy annyira ostobák lennének, mint gondoljuk róluk.

hvg.hu: Írónak tartod magadat?

C. v. Z.: Igen, annak, már csak azért is, mert épp egy regényen dolgozom. Az új könyvem nem tinédzserekről szól, és nagyon élvezem, hogy végre új karakterekkel dolgozhatom, egy kissé belefáradtam már Blair és barátai problémáiba. Szeretnék kicsit elszakadni ettől a tiniíró kategóriától, valami komolyabbat létrehozni.

hvg.hu: Mit szeretnél szakmailag elérni?

C. v. Z.: Most csak a regényre koncentrálok, amin dolgozom. A könyv már el van adva; amikor körülbelül az egyharmada volt készen, az ügynököm talált rá kiadót, 2009 őszére várható a megjelenés. Ez teljesen új élmény számomra, hiszen a Bad Girl-sorozattal minden szinte véletlenszerűen alakult, de ez most egészen más, nehezebb és nagyon izgalmas is. Sokan várják már különböző érzelmekkel, hogy mivel jövök elő a tinisorozat után. Nagyon szeretnék férfiakhoz is szólni, és ahhoz egészen biztosan ragaszkodni fogok, hogy a borító semmiképpen sem lehet rózsaszín. Elegem van már a sok csillogós, pasztellszínű kötésből. Nem értem, miért kell egy nőknek szóló könyvet feltétlenül ilyen színekbe öltöztetni, szerintem ez sértés az olvasókkal szemben.

Kádár Mónika