szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Hugh Laurie is belépett a legjobban kereső tévés színészek körébe, igaz, a rekordoktól még távol van, de ez csak az ötödik évad, még bármi történhet.

Annak idején, amikor a Dr. House című tévésorozat első, bemutatkozó részét készítették, Hugh Laurie a legkevésbé sem bízott a történet sikerében. A kezdeti zajos sikerek láttán sem bízta el magát, sokáig még lakást sem bérelt Los Angelesben, mert minek arra a kis időre. Aztán kapott többek között két Golden Globe díjat, a nézettségi adatok pedig az egekbe szöktek, annak ellenére, hogy a morcos doki csak egyre mogorvább lett, ahogy múltak a hónapok.

Hugh Laurie amerika kedvence lett, melankolikus intelligenciája a képernyőn kívül is elbűvölte mind a sajtót, mind a nézőket. Motormániája, zongora tudása már a sorozatból is ismerős volt, csak ráadás, hogy remek Sudoku játékos és még cuki brit kiejtése is van. Laurie ugyan korábban sem volt sikertelennek nevezhető, az európai mozi és tévérajongók sok szerepére emlékezhetnek, de ilyen nézettségi adatokkal eddig nem dicsekedhetett – tegyük hozzá, hogy valószínűleg nem is volt rá igénye. Ennek megfelelően  a sorozat elején a fizetése sem volt különösebben kiemelkedő, 2004 előtt epizódonként 100 ezer dollár alatt maradt a honoráriuma. Onnantól kezdve azonban 250-300 ezer dollárt kapott minden egyes részért.

Most hogy az írók sztrájkja miatt furára sikerült negyedik évad után kezdődik az ötödik, a producerek (és Laurie ügynöke) úgy érezték, hogy ismét muszáj feljebb lépni egy szinttel és Dr. House alakításáért ebben a szezonban részenként 400 ezer dollár, azaz mintegy 66 millió forint jár. Ezzel Laurie ugyan még mindig elmarad a 24 című sorozatban Jack Bauert játszó Kiefer Sutherland mögött, aki alkalmanként 500 ezret kaszíroz dollárban, de az évadonkénti 9 millió dolláros jövedelem azért semmiképpen sem lebecsülendő.

Viszont kettőjük együttes fizetése sem éri el a nagy csúcsot, a Jóbarátok egykori főszereplőinek fejenkénti és epizódonkénti 1 milliós bevételét. Ez persze csak egészen a sorozat végén sikerült a nagy csapatnak is, úgyhogy mind Sutherland, mint Laurie reménykedhet még. De elnézve a régi jóbarátok sorozat utáni karrierjét, nem biztos, hogy érdemes irigykedni.

 

Zavarba ejtő győzelem: Berki Mazsi egyetlen ütéssel verte meg román ellenfelét

Zavarba ejtő győzelem: Berki Mazsi egyetlen ütéssel verte meg román ellenfelét

100 százalékos vámmal csapna le Trump a BRICS-országokra, ha megpróbálnák leváltani a dollárt

100 százalékos vámmal csapna le Trump a BRICS-országokra, ha megpróbálnák leváltani a dollárt

Az Iszlám Állam tagjait kapcsolták le Svédországban

Az Iszlám Állam tagjait kapcsolták le Svédországban

A szociáldemokraták nyerték a román választást, simán bejutott az RMDSZ

A szociáldemokraták nyerték a román választást, simán bejutott az RMDSZ