Kigyógyítani a terroristákat fanatizmusukból?
Az angol börtönökben raboskodó iszlám szélsőségeseket megpróbálják kikúrálni a hitükből. A sokat vitatott technika hasonlatos ahhoz, amivel a vallásos szekták tagjait szerelik le. A kísérleti programot a brit állam pénzeli, és az igazságügyi minisztérium terroristákkal foglalkozó részlege fejleszti ki.
© AP |
Arra ugyan nincs konkrét bizonyítéka a minisztériumnak, hogy beszervezés folyna a börtönökben kallódó fiatalok közt, de a The Sun című angol napilap azt állította korábban, hogy „a Whitemoor A szárnya a legveszedelmesebb hely az Egyesült Királyságban”. A The Observer című lap is azt jósolta, hogy „valami súlyos incidens várható a Whitemoorban, mert a tisztek elvesztették az irányítást a muzulmán bandák felett.” A minisztériumi csoportnak tehát elsősorban a börtönök személyzetét kell felkészíteni arra, hogyan lehet felismerni a szélsőségesség jegyeit, és kezelni egy ilyen szituációt. A személyzet továbbképzése mindkét oldal javára válik, ugyanis a tiszteknek is vannak előítéleteik, és tudatosítani kell bennük is, hogy nem minden iszlám vallású elítélt fanatikus terrorista.
A szélsőséges terroristákkal foglalkozó részleg több pszichológust foglalkoztat, akik megoldásokat keresnek arra, hogyan lehetne a leghatékonyabban leszerelni az extrém nézeteket. Szerintük egyelőre a kognitív viselkedés terápia tűnik a legmegfelelőbbnek; ez a módszer azon az elven alapul, hogy lehetséges megváltoztatni embereket, ha alakítunk a nézeteiken és az attitűdjükön. Ezt a nézetet azonban nem mindenki osztja a szakmai körökben. „Azzal tisztában van a minisztérium, hogy ez a módszer nem működik a központi, elvakultan fanatikus figuráknál, azoknál azonban, akik a rendszer szélén állnak, nézeteik még frissek, azoknál eredményes lehet a program” - mondja a Mail on Sunday egy forrása.
A kognitív terápia mellett 150 iszlám papot (imámot) is bevontak a programba. Nekik az a dolguk, hogy példabeszédekkel, és a Korán magyarázataival hatástalanítsák a vallásos felhatalmazást a gyilkolásra, és felvilágosítsák a fanatikusokat, hogy amit csinálnak, az rossz.
Krisztina O'Brien