szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A kölni melegolimpia szervezői július 31-ig várják azoknak a komponistáknak a jelentkezését, akik a nemzetközi kulturális- és sportesemény hivatalos himnuszát megkomponálnák.

A kiterjedt rendezvény - amely 2010 augusztusának első hetében kerül megrendezésre a német városban - az öntudat erős kifejezését jelentheti a melegek, leszbikusok, biszexuálisok és transzszexuálisok számára.
   
"Egy olyan magávalragadó balladát képzelünk el mint amilyen Whitney Houston One Moment In Time című dala volt" - mondta pénteken Ingo Schneider, a játékok szóvivője. Az elvárások szerint a szövegnek a rendezvény mottójával, a Be Part Of It! (Légy részese!) felkiáltással kell összhangban lennie, de nem kell kötelező jelleggel a homoszexualitás témájához kapcsolódnia.
   
A szervezők számítása szerint akár 12 ezer résztvevője is lehet a jövő nyári eseménysorozatnak.

Az MTI Rogán Antal szankcionálásáról nem, csak Gulyás és Szijjártó reakciójáról számolt be

Az MTI Rogán Antal szankcionálásáról nem, csak Gulyás és Szijjártó reakciójáról számolt be

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

„A tévé nem arról fog szólni, ami megy rajta, hanem arról, aki nézi”

„A tévé nem arról fog szólni, ami megy rajta, hanem arról, aki nézi”

Legalább öten haltak meg az Egyesült Államokban tomboló hóviharban

Legalább öten haltak meg az Egyesült Államokban tomboló hóviharban