Nagyszerű dolog utazni, egyre többen és egyre messzebb megyünk. És hogy könnyebben tudjunk dönteni, az újságok és magazinok minden szezon kezdetén rangsorokat állítanak az általuk legnépszerűbbnek, legolcsóbbnak és legkalandosabbnak tartott úti célokról. Amikor azonban egyes helyek felkapottá válnak, a turisták mellett megjelennek a befektetők is. Az utóbbiak egy-kettőre olcsó vagy éppen méregdrága hotelekkel építik körbe a tájat, a lakosok ad hoc vendéglátásba, ajándéktárgyak értékesítésébe fognak, a hely pedig lassan elveszíti eredeti báját és azt a jelleget, amiért oly vonzó volt korábban. Ekkor újabb listák születnek, a befektetők és a turisták pedig tovább vonulnak. 

Ez a körforgás néha olyan gyors, hogy a útikönyvek tartalma sokszor nem is hasonlít azokhoz a körülményekhez, amelyek egy-egy hely látogatáskor fogadnak (ezért is frissítik oly gyakran az útikalauzokat). Ez a fura  és nagyon is 21. századi  helyzet pedig azt az érzést kelti bennünk, hogy vagy becsaptak minket az írók az idegenforgalmi bevételek kedvéért, vagy túl későn érkeztünk, ezért aztán lemaradtunk valamiről. 

Talán ezek a csalódások azok, amelyek folyamatosan hajtják az utazni vágyókat minden olyan célállomásra, amelyet még nem züllesztett le az emberi természet, és amelyet valaki „leg”-ekkel illetett.

Leo, Indiana Jones és a pokoli paradicsom

A part című film mesés helyszíne: a thaiföldi tengerpart

Olvasóinknak bizonyára ismerős A part című könyv, Alex Garland tollából, aki története színhelyéül a mesés thaiföldi tengerpartokat választotta. A könyv legkellemetlenebb hozadéka, hogy egy  Leonardo DiCaprio nevével fémjelzett film készült belőle, és Thaiföld egyik szigete, a Phi Phi Ley vált a forgatás egyik színhelyévé (a szigetet a helyi lakosok ma már Phi Phi Leo néven emlegetik). A film óriási népszerűsége a paradicsomi állapotokat pokolivá változtatta a szigeten, így ez a szigetcsoport lett a tömeges turizmus legújabb áldozata. 

De mitől lett ennyi turista? A korábbinál jobb életszínvonalnak és a viszonylag olcsóbb utaknak köszönhetően egyre többen engedhetik meg maguknak, hogy utazzanak. Ez a jelenség pedig nemcsak eltömegesíti a helyeket, de kifejlesztett egy olyan turistatípust, aki szeméttengerré változtatja az erdőket és a tengerpartokat, és elhordja szuvenírként a régi épületeket. Egy perui idegenvezető, Sebastian Urguado egyenesen Indiana Jonest hibáztatta a műemlékeket pusztító vandalizmusért.

„Valaha borzalmas dolognak számított még a gondolat is, hogy az inkák szent helyéről valamit is eltulajdonítsunk. Manapság azonban a látogatók ezt, Indiana Jonesnak köszönhetően, egyfajta kalandnak tekintik”   mesélte Urgado a The Times című angol napilap egyik régebbi számának a hasábjain. Urgado talán nem is tudta, hogy mennyire fején találta a szöget, hiszen például az angol Stonehenge is ugyanennek az újkori attitűdnek esett áldozatul, csakúgy, mint pár évvel ezelőtt a Húsvét-sziget egyik szobra, amelyiknek a fülét vitte el az egyik találékony turista.

Tenerife és Lanzarote

Napágyrengeteg Tenerifén: nem biztos, hogy pihenni is lehet

A Marokkó közelében lévő Tenerife és Lanzarote a Kanári-szigetekhez tartozik. Az európai turisták egyik legnépszerűbb üdülési célpontja, hiszen napos, meleg, és az olcsó charter járatokkal pár óra alatt elérhető a kontinens bármelyik országából. A szigetek lakossága a turizmusból él, pontosabban a szállodák, a timeshare üdülőkomplexumok és a szórakoztató egységek forgalmából.  

„Ha létezik olyan, hogy turistapokol, akkor az valószínűleg úgy hat, mint a taxiból elém táruló látvány, ahogyan a Tenerife Sur repülőtérről a kompkikötő fele haladunk: névtelen betondobozszerű apartmanok a tengerpart mentén, amelyen ezernyi kék napozószék úgy sorakozik, mint a felvonuló katonák” – írta még 2000-ben a New York Times újságírója, Daisann Mclane.

Azóta az állapotok még inkább elfajulhattak, mert a TripAdvisor weboldal egyik névtelenül véleményt hagyó turistája nem köntörfalazott. Szerinte Lanzarote  „száraz és sivár, az ételek leírhatatlanok, és bár a nap tényleg süt, a napfény nem kompenzálja a kultúra teljes hiányát”.

Pamplona, San Fermin fesztiválon – futás a bikákkal

A bikákkal való futásnak hagyománya van Spanyolországban, és amióta Hemingway is megörökítette ezt az eseményt, nemzetközi figyelem kíséri Pamplonát, pontosabban a San Fermin fesztivált. A könyv hatására a helyiek bikamanőverező versenye a nyugati világ erőpróbájává vált, és a fesztivál kilenc napján férfiak százai futnak abban a reményben, hogy az állatok nem öklelik fel őket.  A verseny igazi tesztoszteron-torna, lényege a veszélyérzet figyelmen kívül hagyása és persze a nagy adag adrenalinsokk. 

„Sok útikalauz azt állítja, hogy a pamplonai talán az egyetlen élmény, amellyel leginkább megtapasztalhatjuk, hogyan érezték magukat az őseink, amikor egy kardfogú tigris üldözte őket a vadonban. Az írók azonban azt számításon kívül hagyják, hogy a kőkorszaki kollégák minden tőlük telhetőt megtettek, hogy ez ne történjen meg. Ha szőrős őseink választhattak volna, hol töltik a spanyol nyaralásukat, biztosan a tengerpartra voksolnak, finom Rioját szopogatva” – írta Sam Jordison, a népszerű angol író a Sod That! - 103 Things Not To Do Before You Die (Szemétbe vele! 103 dolog, amit hanyagolhatsz, mielőtt meghalsz) című könyvében. És talán igaza volt, hiszen a fesztivál idáig 14 halálos áldozatot követelt, emellett minden évben több száz ember szerez felejthető vagy maradandó sérülést.

Stonehenge, Anglia

Máig sem tisztázott teljesen Stonehenge, a világ talán leghíresebb megalit emlékének eredete

Stonehenge rejtélyes eredetű kövei Londontól mintegy százhatvan kilométernyire, Wiltshire megyében találhatók. A négy méter magas, szürke kőtömbök kör alakban épültek, és a legnépszerűbb teória szerint a nap állásához igazítva helyezték el őket. Stonehenge híres kultuszhely, amelyet a nyári napfordulón rendkívül sokan látogatnak, emiatt talán nem is olyan meglepő, hogy a kövek súlyos farigcsálás áldozatai lettek. Ma már nem is lehet a közelébe menni, a látogatók csak tisztes távolból sétálhatnak körbe. 

„Nincs az az újkori vallásokat gyakorló, misztikus kapcsolatokból jövendölő, kecskeszakállú, hobó tömeg, amely el tudja feledtetni velünk a tényt, hogy az évi zarándokút tulajdonképpen egy képtelen összejövetel. Szinte semmit sem tudunk a Stonehenge eredetéről, a rendeltetéséről pedig még csak annyit sem, legfeljebb azt, hogy az egészet még a druidák angol letelepedése előtt építették. Ebből pedig az következik, hogy a kecskeszakállú barátaink sem tudják jobban, hogy milyen rituálét kellene lefolytatni ezen a nemes helyen és nagy napon”   írta a helyről Sam Jordison a fentebb említett könyvében. Könnyen elképzelhető, hogy megint csak neki van igaza, hiszen a Stonehenge eredete a mai napig is csupán csak egy mítosz, amit sokan kész tényként kezelnek.

Mount Everest, Nepál

A nagy kihívás, amely mára üzletté vált

A Mount Everest, illetve Csomolungma a Himalája része. Itt van a világ legmagasabb pontja (8848 méter), nem véletlen tehát, hogy egyre népszerűbbé válik a turisták körében. A hegyek mindig is kedvelt célpontjai voltak az utazóknak, nyers és természetes szépséget kínálva a felhők felett, arról nem is beszélve, hogy messze a tömegtől az ember magára és magányra talált. Valamikor talán így is volt, ma már azonban más a helyzet. A hegyi turizmus óriási üzlet, amely a magaslati klímát egy kicsit kevésbé nyers, kevésbé magányos és kevésbé gyönyörű állapotban hagyja. 

„Manapság a látogató, ha a hegyre megy, egy nagyon kitaposott utat talál a csúcsra, tövében egy forgalmas táborral. Amerre nézünk, üres oxigénpalackokat, nejlonzacskókat, műanyag poharakat és babkonzerves dobozokat látunk, sőt ha letérünk a kitaposott ösvényről, még egy-egy eltévedt és megfagyott turista sapkája is kibukkanhat elhagyatottan a hóból” –  írta Martin Cohen, No Holiday című könyvében, és a helyzet még ennél is elkeserítőbb. A hegyről és környékéről több tonna szemetet hoztak le már az önkéntes látogatók, majd a helyet le is zárták egy kis időre, amíg a helyi hatóságok megszervezték a szemétszállítást.     

Hollywood Boulevard, Los Angeles

A Los Angeles-i Hollywood Boulevard a világ talán leghíresebb utcája. Itt található Grauman Kínai Színháza és a Kodak színház, ahol az Oscar-ceremóniát tarják, a hollywoodi hírességek sétánya (Hollywood Walk of Fame), ahol a sztárok csillagaival, láb- és kézlenyomataival díszített járda szinte végignyúlik az utca teljes hosszán. 

„ A Hollywood Boulevard nagy csalódás a turistáknak, akik egy varázslatos és ragyogó Hollywood helyett egy lepukkant, szemetes és veszélyes negyedet találnak. A csalódás abban is mérhető, hogy az átlagos turista mindössze 20 percet tölt a helyen, Grauman’s Kínai Színháza előtt a kéz- és lábnyomokat nézegetve”   írta Veronica Lee az Observer című magazinban évekkel ezelőtt, de a turisták szerint a hely ma sem különb. „A hollywoodi hírességek sétánya inkább hollywoodi hírességek lehányva. A csillagok mocskosak. Úgy néznek ki, mint amiket hónapok, sőt évek óta nem mostak le, és pisitől bűzlenek”   írja egy utazó a már említett TripAdvisor utazási weboldalon, de az IttLeszek című magyar portál még ennél is vaskosabban fogalmaz, és egyenesen a kőbányai lakótelepekhez hasonlítja a helyet.

Húsvét-sziget, Chile

Ha egyet láttál, valamennyit láttad – állítják a Húsvét-szigeti szobrokról

A Húsvét-sziget bár chilei, Polinéziában található. A rejtélyes maoi szobrokból több tucat is van a szigeten, és senki sem tudja miért és kik készítették ezeket. Ennél többet csak a már említett Sam Jordison mondhat: „A Húsvét-szigetet több mint másfél millió négyzetkilométernyi óceán veszi körül. A legközelebbi lakott terület kétezer kilométerre van. Ha ez még nem elég, több mint öt órát kell repülni a legközelebbi kontinensig, hetente csak néhány járat teszi meg ezt az utat, és csakis a turisták kedvéért. Ez az elszigeteltség még nem is lenne probléma, ha a szigeten mással is múlathatnánk az időt, mint hogy lerészegedjünk. Azután ugyanis, hogy körbebotladoztunk néhány szobrot, az égvilágon semmit sem lehet ott csinálni. Ami pedig a szobrokat illeti, ha egyet láttál, láttad az összeset.”
Jordison kihagyta, hogy a szigeten furcsa és változékony az időjárás, alig van fa, a lakosság televízió-ellenes és zárkózott, az ételek pedig mezőgazdaság hiányában rendkívül egyhangúak. Vonzó hely.

Koh Samui, Thaiföld

Koh Samui szigetén már csak elvétve találni ilyen idilli környezetet

A Bangkoktól mindössze egy órányi repülőútra lévő Koh Samui Thaiföld egyik legnagyobb szigete. Harminc évvel ezelőtt fehér homokos, pálmákkal szegélyezett tengerpartja, remek klímája miatt tökéletes nyaralóhelynek számított. Azután az évezred küszöbén „a külföldi befektetők a kedvező árfolyamot kihasználva megvették Samui harmadát, és hoteleket, bárokat, villákat építettek. A helyi lakosok azonban nem sok hasznot láttak a fejlesztésből, és ez komoly feszültséghez vezetett a helyiek és a külföldiek között” - írta a The Guardian angol napilap tényfeltáró riportja. A szigeten nem volt megfelelő közigazgatás, és a helyi családok, akik jól jártak anyagilag, maffiaszerűen átvették az irányítást. A feszültség erőszakhoz és vandalizmushoz vezetett, ami kizárólag a turistákra irányult, nemzetközi aggályokat keltve a biztonságot illetően. Igazából a mai napig se tudja senki, hogyan is zajlik a sziget belső élete. „Az illúziót, hogy a hely még mindig eredeti és befogadó, a helyi hatóság, a rendőrség, a polgármesteri hivatal, a nyugati és a helyi befektetők egyaránt kultiválják, eltusolva a bűnügyekről szóló híradásokat, mert azok a turizmus kárára válnának”   állítja a Guardian.

Ha listánk ellenére mégsem sikerült elkerülni a csalódásokat, egy tippünk azért még mindig akad: szemléljük nehézségeinket bő humorral és iróniával. Richard Rorty amerikai filozófus szerint ugyanis az irónikus gondolkodás segít megőrizni képességünket a lelki szabadságra.