Mivel december 31-én ismét véget ér egy évtized, csak úgy hemzseg a média az ilyen-olyan visszatekintésektől, értékelésektől különböző témákban. A Times Online is összeállította a legjobb könyvek és a legjobb filmek listáját is, előbbiből korábban már szemezgettünk, utóbbinál viszont a top tízet adjuk közre videókkal, mivel ez esetben a verseny minden résztvevőjét ismerhetik olvasóink.
A tizedik helyen a sort egy brit videóművész, Steve McQueen 2008-as alkotása nyitja, amely az IRA híres éhségsztrájkját dolgozta fel. A történet nekünk talán kevésbé releváns, bár az Észak-Írországgal foglalkozó filmek általában itthon is népszerűek.
A kilencedik ismét egy mélységesen brit téma, amely azonban a Filmakadémia tagjait is megmozgatta, Stephen Frears A királynő című darabjának köszönhetően ugyanis Helen Mirren végre megkapta első Oscar-díját. II. Erzsébet már nem volt ennyire boldog a film láttán, a királyi ház helytelenítését némasággal jelezte.
A királynő után az ő egyik hűséges szolgája következik, mégpedig a 007-es ügynök Daniel Craig alakításában. Nemcsak a Times, számos kritikus is mámorosan ünnepelte az új James Bondot, tagadhatatlanul voltak-vannak előnyei, csak azokat a kínos szerelmi jeleneteket tudnánk feledni. De a nyitó parkour üldözés kedvéért még a nyáltengert is elviseljük akárhányszor.
Bár a címe alapján azt gondolhatnánk, hogy egy újabb brit témájú versenyzővel van dolgunk, Az utolsó skót király Afrikában játszódik és Idi Amin véreskezű diktátor tetteiről mesél Ugandában – egy skót orvos szemével nézve. Forest Whitaker a gonosz vezér szerepével elhozta az azévi Oscart, James McAvoy pedig megmutathatta, hogy jóval többre képes, mint egy frusztrált faun nyavalygása.
Nem mondhatnánk, hogy túlságosan odavoltunk a Gettómilliomosért, Danny Boyle túlságosan kiszámíthatóan játszott a néző érzelmeivel, de a világ nagyobbik része imádta a szirupos mesét a szegény fiúról és a szegény lányról, meg az ő nagy szerelmükről. Tíz Oscar-jelölésből nyolcat elhozott a film 2008-ban, úgyhogy a rendező felkötheti a nadrágját, ha valaha is túl akarja szárnyalni saját magát.
Az ötödik helyen viszont egy nyálasnak semmiképpen sem nevezhető animáció áll, az Amerika Kommandó: Világrendőrségben a South Park némileg megosztó alkotói ismét beszóltak mindenkinek, aki él és mozog – a szokásos sötét humorral fűszerezve.
Aki még soha nem hallott a toplista következő résztvevőjéről, az ne aggódjon, Werner Herzog A grizzlyember című mozgóképes története nem kifejezetten a széles körű közönségsikeréről volt híres annak idején, 2005-ben. A valós személy, Timothy Treadwell medvemegfigyelő történetét bemutató darab a fesztiválokon viszont jól szerepelt és DVD-n is megrendelhető.
A harmadik hely birtokosa átfedést jelent a Times előző, könyves összeállításával, hiszen a Nem vénnek való vidék irodalmi változata is a legjobbak közé került. Joel és Ethan Coen filmje nyolc Oscar-jelölést kapott és négy szobrocskát el is hozott, a rémisztő Javier Bardem alakítása mellett a legjobb film, a legjobb rendezés és a legjobb forgatókönyv elismerését. Tudnak valamit ezek a Coen fiúk, idén ismét vígjátékot készítettek, A Serious Man (Egy komoly ember) címmel, kivételesen sztárparádé nélkül. Ígéretesnek látszik.
Nagy kedvencünk következik, pedig amikor az első Bourne-film kijött, nem gondoltuk volna, hogy Matt Damont komolyan lehet venni akciósztárként. Már A Bourne rejtély sem volt rossz, de tagadhatatlanul Paul Greengrass keze alatt vált klasszikussá a sorozat és került A Bourne csapda és A Bourne ultimátum az előkelő második helyre. A negyedik rész állítólag 2011-ben érkezik, de már Greengrass nélkül, azért mi megnézzük azt is. Addig be kell érnünk a nemrég megjelent blu-ray változattal, amiről a life-style.hu oldalán be is számolunk hamarosan.
Ha valaki valami óriási durranást vár az évtized legjobb filmjei toplistája első helyére, az bizonyára csalódni fog, legalábbis nem sok embert hallottunk még A rejtély című Haneke-filmért rajongani. A kritikusok szerették és a cannes-i filmfesztivál fődíját is elhozta 2005-ben, de ahogy ez általában Michael Haneke filmjeivel lenni szokott, az anyagi siker jóval kisebbnek volt mondható. Tulajdonképpen mi is szinte véletlenül néztük meg egyszer, Juliette Binoche és Daniel Auteuil neve miatt és amíg rá nem jöttünk, ki rendezte, csak néztünk ki döbbenten a fejünkből. A szokásos Haneke-filmeknél kevésbé erőszakos, soha meg nem oldott kriminek is felfogható és a történetnek számos olvasata létezik. Azért Franciaország és Algéria viszonya nem merült fel bennünk, de Hanekenél már semmin sem lepődnénk meg. Mindenesetre hálásak vagyunk a Times kritikusainak, hogy nem a Furcsa játékot választották legjobbnak, mert arról nem sok pozitívat tudnánk sem mondani, sem mutatni.
KM
