szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A most következő összeállításban olyan rap számokat mutatunk be, amelyek már sok embernek csaltak mosolyt az arcára. Pedig nem csak paródiákról van szó, akad a most következő összeállításban olyan előadó is, aki véresen komolyan gondolta rapper művészetét, csak valahogy nem ment neki.

Az utóbbi évek egyik legmerészebb és talán legeredetibb ötlete volt, hogy Natalie Portman rappelni kezdjen. Természetesen nem akar zenei karriert befutni a sikeres színésznő, csupán a Saturday Night Live című NBC show keretében adta a súlyos fricskát a szórakoztatóiparnak. Az őt ért támadások mindegyikére válaszol egy kemény rap szám keretében, és ha nem vesszük komolyan, nem is fogjuk úgy érezni, hogy túlfeszítette a húrt. Nem mellesleg kiderül, hogy Natalie Portman tehetségesebb előadó, mint a manapság ismert nemzetközi popikonok jelentős része...

A Kick the Can Crew nevű japán formáció saját hazájában nagyon híres és sikeres pop, valamint hip-hop zenei elemekkel dolgozó zenekar, de európai szemmel nézve sokkal inkább paródiának tűnik az előadásuk. Azt már eddig is tudtuk, hogy a japán popzene egy európai embernek könnyen lehet mulatságos, de a Sayonara Sayonara című sláger klipjét nézve mi nem nagyon tudtuk komolyan venni a trendi rapper figurát. Ezzel természetesen nem megbántani akarjuk a Kick the Can Crew rajongótáborát, de a most következő előadás magáért beszél.

A Speak nevet viselő magyar rapper egyszeri próbálkozása ugyanakkor már túlment az "ízlések és pofonok" kategórián.  Deák Tamás gyógy masszőrként dolgozva külföldön szedett össze annyi angoltudást, amelynek segítségével minden pénzét egy klipbe ölve megpróbált rapper karriert befutni 2003-ban. Ez az alkotás azóta is uralja a világhálót (nem csak Magyarországon), egyrészt mert magával ragadóan színvonaltalan, másrészt mert Takáts Tamást, Varga Miklóst és Bebét is sikerült valahogy megnyerni ehhez a tragikomédiához. A "jíí, k'mon" frázis pedig már szlogen lett, ha valaki esetleg nem ismerné, mindenképpen kötelező anyag.

Vannak persze igényesebb alkotások is, amelyek fele annyira sem veszik komolyan magukat, mint az előbb látott béke hírnöke. A Star Wars világára írt és összeválogatott rap például egészen egyedi darab, amely ugyan angolul értő füleknek kicsit mocskos lehet, de ezzel együtt remekül parodizálja ki a klasszikus trilógia történetét és karaktereit. A Star Wars paródiáktól egyébként hemzsegnek a videó megosztók, csak a gengszter-rap műfajban több alkotást is lehet találni, nekünk ez jött be a legjobban:

Jon Lajoie kanadai komikus is szeretett volna valami maradandót alkotni a rap műfajában, ezért meglovagolta az egyetlen piaci rést, amelyet a modern popkultúra szabadon hagyott. Everyday Normal Guy című számában (egy rapper mocskos szájával és szlengjével természetesen) arról énekel, hogy milyen egy átlagos srác átlagos élete, átlagos képességekkel és szexuális teljesítménnyel. Az eredmény egyszerre lett vicces és emberközeli, Lajolie pedig hatalmas sikert aratott világszerte, és az Everyday Normal Guy mára trenddé nőtte ki magát.

 

 

 

 

 

Shake

Az 5 legviccesebb Lego videó

Laikusként azt gondolhatnák, az animáció olyasmi, amit csak a profik tudnak jól csinálni, pedig számos netes felhasználó bebizonyította már, hogy nem kell hozzá más, csak egy fényképezőgép, türelem, egy műanyag építőkészlet és persze jó sok fantázia.

Shake

Titanic, vámpírok, jedik - az öt legviccesebb filmparódia - videó

Sokak szerint egy műalkotás - jelen esetben egy mozifilm - akkor válik kultusszá, ha elkészül a paródiája is. Nos, ez esetünkben hatványozottan igaz, ugyanis olyan korszakalkotó műveket válogattunk össze, ahol nem csak az eredeti filmek számítanak örökzöldnek, hanem a híres vagy ismeretlen parodisták által készített, elborult újraértelmezések is meghódították a világhálót.

Shake

Az öt legviccesebb bakiparádé tévésorozatokból - videóval

Azt nem nehéz elképzelni, hogy a Jóbarátok sztárjai mennyit viccelődtek egymással és a stábbal a népszerű tévésorozat forgatása közben, de most még azt is láthatjuk, hogy a Grace klinika vagy a Dallas főszereplői hogyan dobták fel a hangulatot a sok drámai jelenet készítése közben. Soha nem látott jelenetek a legismertebb tévésorozatok kulisszatitkaiból.

Tech

A 10 legviccesebb (igazi) Windows hibaüzenet

A Windows elképesztő hibákat produkál - ezt a Mac és Linux felhasználók nem igazán tudják, de az igazi Win-felhasználó nem lepődik meg egy-két "szabálytalan művelet" láttán.

Zelenszkijnek az amerikaiak, a németek és a magyarok miatt nincsenek illúziói  

Zelenszkijnek az amerikaiak, a németek és a magyarok miatt nincsenek illúziói  

Magyarország balkáni missziójáról is tárgyalnak ma a képviselők

Magyarország balkáni missziójáról is tárgyalnak ma a képviselők

Legalább 25 áldozata van a kormányerők és az oroszok szíriai bombázásának

Legalább 25 áldozata van a kormányerők és az oroszok szíriai bombázásának

Ha ilyen Samsung tévéje van, ingyen kap rá egy nagyon látványos funkciót

Ha ilyen Samsung tévéje van, ingyen kap rá egy nagyon látványos funkciót